Olvasási idő: 5 perc

Egy héttel ezelőtt egy marathóni, ötórás egyeztetés után végül az egy éve alakult hatpárti ellenzéki összefogásnak sikerült megállapodni a közös államfőjelölt személyéről: Kemal Kılıçdaroğlu, a legnagyobb ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) vezetőjére esett a választás. A nehéz döntést több fordulóból álló egyeztetés előzte meg, sőt úgy tűnt, ezúttal sem jutnak dűlőre a pártok, mivel Meral Akşener az egyik nemzeti radikális párt, a Jó Párt (İYİ Parti) vezetője nem akarta elfogadni Kılıçdaroğlu személyét – de az utolsó pillanatban párttársai nyomására visszatért a tárgyalóasztalhoz, s rábólintott a CHP elnökére. Azzal a feltétellel, hogy a népszerűségi listákon előrébb lévő két személy, az isztambuli és az ankarai főpolgármester megkapja az esélyt arra, hogy győzelem esetén alelnökök legyenek – ezzel próbálván bekapcsolni őket a kampányba, s remélhetőleg mozgósítani azokat, akik szívesebben látnák őket, mint a kevésbé karizmatikus pártelnököt az államfői székben.

Erdoğan népszerűsége alacsony

A felmérések szerint Erdogan több mint 10 ponttal lemaradt az ellenzéktől a májusi szavazás előtt

Az ellenzék vitája érthető: 2002 óta még sosem állt ennyire rosszul választás előtt a török kormánypárt, Erdoğan népszerűsége alacsony, elutasítottsága viszont magas, egy vereség szintén történelmi lenne, nemcsak a győzelem.

Erdoğan korábbi népszerűségét nemcsak az infláció és általában gazdasági nehézségek tépázták meg, de a február 6-i földrengés is, amely rengeteg kritikát váltott ki, nemcsak a mentés hiányosságai és bizonyos esetekben lassúsága, de az állami szabályozás hiányosságai, vagy még inkább a szabályok be nem tartatása miatt.

Mindezt egy olyan helyzetben, amikor a közvélemény-kutatások szerint Erdoğannak és pártjának egyébként sem lenne könnyű hatalmon maradni, de így kifejezetten borúsak a kilátások.

Persze ennek ellenére az ellenzék sincs könnyű helyzetben.

Hatalmas teljesítmény volt a hatpárti koalíció létrehozása – a folyamatos viták és egyeztetések viszont már azt is jelzik, hogy nem lesz egy stabil koalíció.

Az idősebb török választópolgár vissza is emlékezhet az 1990-es évekre, amikor két-három párt szövetsége gyakorlatilag egyik válságból a másikba vitte az országot, egészen addig, amíg meg nem jött az AKP és Erdoğan 2002-ben.

A hatpárti koalíció pedig tényleg megosztott és gyakorlatilag csak az Erdoğan-ellenesség az egyetlen közös nevező.

Az összefogás szivárványos jellegét mi sem bizonyítja jobban, hogy vannak benne kemalisták, nemzeti radikálisok, iszlamisták, centristák, s még Erdogan két korábbi miniszterének pártjai is helyet kaptak benne.

Egy ilyen színes, sok esetben eltérő gondolkodású pártokat összefogni nem volt könnyű, mert egy iszlamista-kemalista együttműködésre még nem volt példa.

Mekkora a támogatottság?

Persze, az igazi erőt a CHP-İYİ tandem adja, míg az előbbi a szavazatok 23-26 százalékára számíthat, az utóbbinál 15 százalék körüli támogatottságot mérnek, ami már több mint az AKP támogatottsága.

A többi párt szavazótábora jóval kisebb: az iszlamista Saadet 3-5 százalékon áll, még sosem jutott be a parlamentbe, a centrista Demokrata Párt marginális szereplő, s a korábbi külügyminiszter Ahmet Davutoğlu konzervatív Jövő Pártja, valamint az Erdoğan anno népszerű gazdasági miniszterének, Ali Babacannak 2020 elejére összegründolt pártját sem mérik 2-3 százaléknál többre.

Kicsi a bors, de erős: ez a pár százalék viszont pont a kormánypártnál fog hiányozni. Az ellenzéki összefogásnál elvileg összességében 40-45 százalék is összejöhet, ha sikerül mozgósítani.

A koalíció a protest-szavazatokra és az elégedetlenségre épít.

A felvázolt tervek egyrészt a jelenlegi vezetéshez kapcsolódó, meglehetősen megosztó projektek, mint egy új isztambuli csatorna építésének eltörlését, sajtószabadságot, alacsonyabb munkanélküliséget, csökkenő inflációt hirdetnek.

De a legfontosabb üzenet a „megerősített parlamentáris rendszer” bevezetése, vagyis az elnöki rendszer eltörlése.

Az AKP ezzel szemben 30-35 százalékra számíthat, bár egyelőre komoly küzdelem zajlik a (közösségi) médiában a földrengéskezelés és az újjáépítés megítéléséért, de a kormány inkább népszerűségvesztésre, mint növekedésre számíthat, legjobb esetben is a határozott újjáépítési műveletek szavazatvesztés-minimalizálást jelentenek.

A kormánypárt helyzetét nehezíti, hogy korábbi szövetségese, a nemzeti radikális Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) jelentősen veszített népszerűségéből, s a 7,5 százalékos parlamenti küszöb környékén egyensúlyoz.

Az igazi tét az elnökválasztás

A 2017-ben elfogadott alkotmánymódosítások révén bevezetett elnöki rendszer persze másodhegedűssé tette a parlamentet, az igazi tét ezért tehát az államfőválasztás – nem hiába húzódott el az ellenzéki jelöltállítás, most pedig mindent elkövetnek ezért, hogy az első fordulóban győzzenek.

Az államfő maga választja az alelnökeit, a minisztereit, s rendeleti úton is kormányozhat – a török rendszert egy erős politikusra szabták.

Kılıçdaroğlut, aki egy alevi kurd (így egy szunnita Törökországban duplán is a kisebbséghez tartozik), aki igazi bürokrata karrier után lépett be bő két évtizede a politikába, s leginkább jámborságáról vált híressé – bár a kormányzati sajtó inkább gyenge, súlytalan politikusként mutatja be, a jelenlegi államfő esélytelen kihívójaként.

Ha a szekuláris pártvezető karizmája hiányzik is (noha a kritikusoknak érdemes észben tartani, hogy a választási győzelmek elmaradása ellenére több, pártján belüli leváltási kísérletet is sikeresen megakadályozott) nem feltétlenül esélytelen.

Az utóbbi két elnökválasztás megmutatta, hogy sem egy jobboldali, de iszlamista vonalhoz is közel álló jelölt, aki az AKP-s szavazóknak is szimpatikus lehet (2014-ben Ekmeleddin İhsanoğlu), sem egy jóval karizmatikusabb CHP-jelölt (2018-ban Muharrem İnce) sem tudta érdemben az első fordulóban 51-52 százalékot kapó Erdoğant megszorongatni.

Az látható, hogy amennyiben a 74 éves Kılıçdaroğlunak sikerül győzni, az nem az ő népszerűségének, hanem a sok protestszavazatnak lesz az eredménye, de – Erdoğant parafrazálva: a meccs végén mindegy, hány góllal győznek.

A média szerepe

Az infláció, a menekültkérdés, a földrengés okozta újabb válság, ami az utóbbi hónapok kormányzati költekezési politikáját is újradefiniálásra késztette, az utóbbi választásokhoz képest nagyon is realitássá teszi, hogy véget érjen Erdoğan két évtizedes uralma.

Persze, a kormányzat mindent meg fog tenni a kiköltekezéssel, a médiaharc megnyerésével, ami a kormányközeli és kormányzati médiafölényből kiindulva nem is lehetetlen feladat Törökországban.

Ráadásul az sem egyértelmű, hogyan fogják kivitelezni a földrengés sújtotta, azóta rendkívüli állapotot hirdetett megyékben a választást, mennyire lesznek a végeredmény legitimitását akár zárójelbe tévő méretű visszaélések.

S ott húzódik a kérdés, hogy a „szivárványos koalíció” jelöltjeire mennyire lesznek hajlandók leszavazni a legkülönfélébb társadalmi csoportok. Mit fog mondani egy iszlamista a szekuláris államfőjelöltre? Egy török nacionalista egy kurd hátterű politikusra? Akinél kevéssé hihető, hogy képes lesz rendet tenni egy ilyen rossz gazdasági helyzetben, s irányítani egy meglehetősen vegyes ideológiai beállítottságú, ugyanakkor eléggé határozott politikusokból kialakítandó kormányt.

Ráadásul a mérleg nyelvét, már most látható, hogy a szekuláris, baloldali kurdok fogják eljátszani (a konzervatív, vallásos társaik jellemzően a kormánypártra szavaznak), akikkel eddig nem volt ildomos összeállni, mivel egy nyílt szövetség a nacionalista tábort (İYİ szavazóit) idegenítette volna el.

Kívülről persze támogathatják az államfőjelöltet, ahogy 2019-ben az isztambuli polgármesterválasztáson is tették, kérdés, mit tud ajánlani a hatpárti koalíció. Az eddigiek alapján többet, mint a jelenlegi kormány.

Olvasási idő: 3 perc

Görögország megkapta az amerikai szenátus jóváhagyását az F-35 típusú vadászgépek beszerzéséhez. A görög kormány a most megrendelt 20 db gép mellé egy ugyanekkora kontingens jövőbeli beszerzése mellett is döntött. A törökök eközben pénzt és energiát nem kímélve a saját TF-X jelzésű ötödik generációs vadászgép projektjüket erőltetik, azonban a hírek szerint a típus 2025-re tervezett első repülése legalább három évet késik.

Amerika vadászgépekkel segít

Nikosz Panajótopulosz görög védelmi miniszter tájékoztatása alapján Görögország 20 db F-35 Lightning II típusú vadászgép vásárlására adott ajánlatot az amerikai gyártónak. Az első darabot az ötödik generációs vadászgép típusból 2028-ban veszi át a görög légierő.

A miniszter nyilatkozata alapján a görög fél összesen 40 db F-35 gépből álló egység felállítását tervezi, a második 20-as kontingens konkrét megrendelése azonban még várat magára.

Az USA kormánya február 8-án tájékoztatta az athéni vezetést, hogy az amerikai szenátus jóváhagyta a görög vételi ajánlatot.

A hellén légierő már a nyolcvanas évek eleje óta nagyrészt az USA által fejlesztett eszközökre támaszkodva próbálja ellensúlyozni a török irányból érkező fenyegetést.

Az elmúlt három évtizedben a görögök az F-16 típusú vadászbombázóra támaszkodva védték a honi légteret. A világszerte alkalmazott F-16 utolsó megrendelt példányát 2008-ban vette át a görög légierő.

Görög légifölény a Balkánon

A most bejelentett beszerzés mellett a görög fél komoly lépéseket tett a légi erejének fejlesztésére. Legutóbb 2021 januárjában kötöttek szerződést a francia kormánnyal Dassault Rafale vadászrepülők beszerzésére.

Akkor a szerződést több kritika érte, mert a fokozódó török fegyverkezés mellett meglehetősen „kényszer szülte” megoldásnak mutatkozott a 18 db „gall kakas” megvásárlása.

A görög kormány végül 6 további Rafale megvásárlása mellett határozta el magát a növekvő társadalmi nyomás, illetve az orosz-ukrán háború miatt megnövekedett regionális feszültség hatására.

Az athéni kormány az F-35 gépek beszerzése előtt 2021-ben szerződést kötött az amerikai Lockheed Martin céggel a 83 darab görög F-16 repülőgép „Viper” altípussá történő modernizálására. Az első Viper már Athénban van, a maradékra pedig a jelenlegi tervek szerint körülbelül egy évet kell várni.

A görög védelmi minisztérium nem titkolt célja, hogy a közös NATO tagság ellenére a török légierő érdemi ellenfeleinek bizonyuljanak. A jelenleg zajló beszerzések alapján 2030-ba ténylegesen a görög légierő lesz a legmodernebb a Balkánon.

Törökország lassított

A legfeljebb kutya–macska barátsághoz hasonlító görög-török NATO szövetségesi viszonyt kellő fenntartással kezelik Athénban.

Így fellélegezhettek a görög védelmi minisztériumban, amikor a törökök és az USA között hosszas diplomáciai adok-kapok eredményeként kenyértörésre került sor, és megszakadtak a tárgyalások az F-35 beszerzésről 2019-ben.

Akkor a török vezetés által képviselt külpolitikai irányvonal miatt az USA elzárkózott attól, hogy Ankara is vásárolhasson az egyre nagyobb hírnévnek örvendő F-35 típusból.

A törökök évekkel ezelőtt mintegy 100 db F-35 vadászgép megvásárlását próbálták nyélbe ütni Washingtonban, az Erdoğan-rezsim és az amerikai külügyminisztérium között a gülenista csoportokkal szembeni török fellépés, valamint az orosz irányú török közeledés érdemi elhidegüléshez vezetett, az évek óta diplomáciai viták miatt húzódó repülőgép-beszerzésnek pedig az orosz S-400 típusú légvédelmi rakétarendszer vásárlása adta meg a kegyelemdöfést.

Az elnehezült diplomáciai kapcsolatok miatt a török fél maga kezdete meg az F-16 repülőgépek modernizációját.

Ennek egyik legkomolyabb eredménye, hogy az amerikai típusban lévő korábbi radart török cégek által kifejlesztett új radarberendezéssel váltották fel.

Ez azonban még mindig nem oldotta meg a török vezetésnek az ötödik generációs vadászgép beszerzése kapcsán kialakult problémáját. A helyzet áthidalására a török légierő saját típus fejlesztésébe kezdett T-FX elnevezéssel.

A teljesen honi gyártású ötödik generációs török vadászgép a tervek szerint az első repülését 2025-ben tette volna meg. Mostanra ez a céldátum 2028-ra változott, mert a műszaki kihívások mellett a török gazdaság problémái is lassításra kényszerítették a fejlesztőket.

A teljesen hazai gyártmányú gép melletti politikai elhatározás miatt Törökország lemaradhat a görögöktől a légierő fejlesztése terén, mert a TF-X első repülésének idejére a görög légierő már rendelkezni fog F-35 típussal és a francia Rafale-okkal.

Olvasási idő: 6 perc

A bosznia-hercegovinai kormányváltást követőn az utca emberéből boszniai külügyminiszterré avanzsált Elmedin Konaković, aki terjedelmes interjúban ismertette, milyen irányú lépéseket tervez hazája külpolitikájában. A január közepén hivatalba lépett bosznia-hercegovinai külügyminiszter, a bosnyák származású Elmedin Konaković első hivatalos útja Brüsszelbe vezetett, ahol hazája uniós csatlakozásáról folyatott tárgyalásokat. Az alig egy hónapja hivatalba lépett boszniai külügyér az uniós csatlakozás előmozdítását tekinti a legfőbb feladatának, és érdemi változtatásokat helyezett kilátásba a török kormányzattal kialakított kapcsolatokban. A bosnyák származású Konaković, aki a Nép és Igazság (Narod i Pravda) párt vezetője, korábban kosarazóként megfordult Szlovéniában, Romániában és Magyarországon is.

Brüsszelben kezdte

A január közepén hivatalba lépett új bosznia-hercegovinai külügyminiszter, Elmedin Konaković a rá jellemző sportos lendülettel és kemény kiszólásokkal „rúgta be” az eddig szerinte tetszhalott állapotban lévő boszniai külügyi infrastruktúrát, és jócskán módosította az eddigi külkapcsolati irányokat.

A boszniai Dritan Abazović névvel illetett korábbi kosárlabdasztár a jobbközép Nemzet és Igazság (Narod i Pravda, NiP) elnöki székéből került a külügyi apparátus élére.

A boszniai N1 hírcsatornának adott terjedelmes interjúban Konaković részletesen beszámolt az általa alig több mint egy hónapja vezetett minisztérium kapcsán érzékelt problémákról, és az ezekhez kötődően megfogalmazott elképzeléseiről.

Konaković az új bosznia-hercegovinai koalíciós kormány által egységesen képviselt irányvonalat szem előtt tartva, az uniós tagság elnyerését tekinti a legfontosabb feladatának.

Emiatt első hivatalos útja Brüsszelbe vezetett, ahol több napos tartózkodása alatt találkozott Várhelyi Olivér bővítési politikáért felelős biztossal és David McAlisterrel, az EP külügyi bizottságának elnökével.

A brüsszeli út kapcsán Konaković vegyes impulzusokat kapott. A bővítés kapcsán, mint mondta, „az EU-ban szélesre tárt ajtókkal várnak Boszniára”, azonban az előző ciklusban a külpolitikai vezetés passzivitása miatt Bosznia-Hercegovina számos lehetőséget szalasztott el.

Az uniós vezetőkkel folytatott tárgyalások tematikája kapcsán elmondta, hogy a korábban felfüggesztett projektek és támogatások is szóba kerültek. A szankciókkal egyenértékű projekt befagyasztások kapcsán az uniós vezetők tájékoztatták, hogy azokat a Milorad Dodik által még 2021. és 2022. között képviselt szecessziós politikai irány tette indokolttá.

Konaković szerint az EU egyes politikai vezetői meg vannak arról győződve, hogy a projekt befagyasztásokkal el lehet érni Dodik elmozdítását. Ennek kapcsán igyekezett meggyőzni az uniós vezetőket, hogy egy politikai vezető magatartása miatt aránytalan az egy egész országot elzárni a forrásoktól.

Az EU Bizottság által a csatlakozáshoz meghatározott 14 kritérium kapcsán Konaković kifejtette, hogy igyekezett megnyugtatni az uniós vezetőket, hogy a boszniai kormány szerepét betöltő Miniszterek Tanácsa (Vijeća Ministara) már a tavasszal tárgyalni fogja a Legfőbb Bírói és Ügyészi Tanács (Visoko Sudsko i Tužilačko Vijeće, VSTV) szerkezetét módosító törvényt.

Az igazságszolgáltatási reformot követően a korrupció elleni harc lesz a boszniai kormány legfontosabb feladata.

A csatlakozási feltételekről folytatott egyeztetés kapcsán Konaković elmondta, hogy számára egyértelművé vált, hogy jelentős pénzösszeget hívhatna le Bosznia az IPA alapokból, ha konkrét lépéseket tudna felmutatni.

A brüsszeli tapasztalatainak ismertetése alkalmat adott arra is, hogy a hivatalát január közepén átadó Bisera Turković (SDA) korábbi külügyminiszter nyugati orientációval kapcsolatos elhivatottságát is megkérdőjelezze.

Konaković állítása szerint a brüsszeli boszniai nagykövetség a Turković regnálása alatt alig működött, és nem kapott a boszniai külügyminisztériumtól semmilyen utasítást.

Az új miniszter jelezte, hogy a jövőben a Turković által szakmai érvekkel nehezen indokolthatóan preferált úticélok – mint Bali és a Maldív-szigetek – helyett gyakrabban fog Brüsszelbe látogatni, és a minisztérium kiadásait csökkentendő ő maga nem fogja a hivatalos útjaira magával vinni az utazni vágyó családtagjait.

Régiós turnéval nyitna

Az EU kapcsolatok mellett Konaković kiemelte, hogy a regionális szereplőkkel és a szomszédos államokkal szeretné szorosabbra fűzni a külkapcsolatokat.

A tervei között szerepel egy „regionális turné”, aminek a keretében első külföldi útjára Zágrábba utazna, hogy találkozzon Gordan Grlić Radman horvát külügyminiszterrel és Andrej Plenković miniszterelnökkel.

A horvátországi látogatást belgrádi utazás fogja követni a jelenlegi tervek szerint, aminek kapcsán Ivica Dačić szerb külügyminiszterrel folytat egyeztetést.

A szerb féllel tervezett tárgyalás központi témája a Drinára tervezett Buk Bijela elnevezésű vízierőmű projekt lesz.

A projekt kapcsán Konaković hangsúlyozta, hogy előremutatónak tartja a két érintett állam közös beruházását, és azt mindenképpen támogatni fogja a jövőben. Ugyanígy pozitívan nyilatkozott a sokak által támadott trebinjei nemzetközi repülőtérprojektről.

A 2020 nyarán bejelentett beruházás keretében a szerbiai kormány támogatásával épülne meg a nemzetközi légi kikötő a boszniai szerb entitás déli részén, annak nemzetközi forgalomba való bekapcsolása végett. A tervek szerint a reptér építésére és működtetésére szerbiai cégek kapnának koncessziós jogot.

Konaković ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy ő maga nem osztja azokat a véleményeket, amelyek szerint a létesítmény tovább erősíthetné a szerb szeparatista törekvéseket Hercegovinában. Azonban a horvát féllel is egyeztetnie kell a leendő reptér miatt, mert annak tervezett földrajzi elhelyezkedése miatt felmerülhet később a horvát légtér használatának szükségessége, alig pár kilométerre a dubrovniki reptértől.

A technikai kérdések tisztázásán túl a boszniai külügyminiszter jelezte továbbá, hogy szerbiai cégek csak koncessziós jogot szerezhetnek az érvényben lévő boszniai jogszabályok alapján, a létesítmény és az annak helyt adó terület tulajdonjogát azonban nem szerezhetik meg.

Végezetül kiemelte, hogy mind a horvátországi, mind a szerbiai látogatása során találkozni akar a bosnyák diaszpóra vezetőivel, hogy az ottani bosnyákok helyzetéről részletesen tájékozódjon.

A törököket hátra sorolta

Lényeges változás a Bisera Turković, korábbi külügyminiszter vezette külpolitikai irányvonalhoz képest, hogy Konaković lazítani kívánja Szarajevó és Ankara viszonyát, bár ő sem hanyagolja el teljesen a török kapcsolatot.

Korábban úgy volt, hogy csak márciusban látogat Ankarába, a legfrissebb hírek szerint azonban már el is utazott Törökországba, ahol találkozik török kollégájával, Mevlüt Çavuşoğluval és felkeresi a kis-ázsiai országban tartózkodó bosznia-hercegovinai mentőcsapatokat, amelyek a katasztrofális földrengések által sújtott területeken segédkeznek Hatay tartományban.

Nem kizárt, hogy a látogatást éppen a földrengés miatt bekövetkezett tragédia miatt hozták előre.

A Turković érában a török és a katari kapcsolatok megkülönböztetett figyelmet élveztek olyannyira, hogy azok még az EU-s és a szomszédos országágokkal szembeni együttműködést is megelőzték.

A török féllel folytatandó tárgyalások kapcsán Konaković egyértelművé tette, hogy szakít az elődjei által képviselt irányvonallal. Vélhetően nem felejtette el az ankarai vezetésnek, hogy 2020-ban még az akkor új pártnak számító Narod i Pravda elnökeként Törökországba utazott, de az akkor a sajtóban megjelent hírek szerint csak az isztambuli városházáig jutott.

A török vezetés ráadásul a 2020-as boszniai önkormányzati választáson, majd a 2022-es országos voksoláson is a Bakir Izetbegović vezette Demokratikus Akciópárt (Stranka Demokratske Akcije, SDA) mellett állt ki.

Ennek legemlékezetesebb momentuma volt Recep Tayyip Erdoğan (a BALK-on lásd még: török szultán) 2022. augusztusi szarajevói látogatása, amikor a török elnök az államelnökség tagjai mellett csak Izetbegovićtyal ült külön tárgyalóasztalhoz a boszniai pártvezetők közül.

Az új boszniai külügyminiszter konkrétumot ugyan nem mondott a Törökországgal folytatandó kapcsolatokról, kijelentette azonban, hogy „a török félnek el kell fogadnia, hogy az SDA helyett új tárgyaló fél áll vele szemben. A két állam közti kapcsolatoknak pedig intézmények közti csatornákon, és nem egyes személyek közti nexuson kell alapulniuk”.

Konaković itt utalt az Erdoğan és az Izetbegović között évtizedek alatt elmélyült, baráti jellegű viszonyra.

A török féllel szembeni korábbi nagyfokú alárendeltség csak részben hozta meg a várt eredményeket különös tekintettel arra, hogy a törökországi gazdasági problémák elmélyülése miatt a korábbi években jelentősen csökkent a boszniai török gazdasági befolyás.

A jobboldali bosnyák szavazók jelentős része csalódott az Erdoğan-rezsimben, mert elvárták volna, hogy a közös gyökereket szem előtt tartva legalább akkora mértékű működő tőke áramoljon a nyugat-balkáni Csodaországba, mint Szerbiába, ám a valóságban annak csak a töredéke érkezett Ankarából.

A török vezetés megítélése amiatt is megromlott a bosnyákok körében, mert nem tudták felszínen (értsd a kormányban) tartani az az Izetbegović-féle SDA-t, ami sokak szerint a török softpower befolyásolás hanyatlásának egyik első jeleként értelmezhető a nyugat-balkáni régióban.

A síppal-dobbal meghirdetett, és fő műsoridőben adott interjú során az uniós integráció mentén balanszírozandó, de a bosnyák nacionalista felütésektől sem mentes politikai irányt folytató Nép és Igazság (Narod i Pravda) elnöke nem felejtette el, hogy a párt a korábbi években komoly támogatást kapott több öböl menti államtól.

A gesztus diplomácia eszközével élve, vélhetően ennek törlesztése érdekében Konaković elsőként Rezeq Namoort, a Szarajevóba akkreditált palesztin nagykövetet fogadta a hivatalában.