Ide kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)

Mint erről annak idején már írtunk, a kutenyai (Kutina) Petrokemija úgy látszik mégis tulajdonost cserél. Ha igaz, a török Yıldırım konszern az év végéig lebonyolítja az ügyletet, és ezzel Horvátország egyetlen műtrágya előállító üzeme idegen kézre kerül. A műtrágyagyár az évek során néhányszor már a tönk szélén volt, csak a kiadós állami támogatások mentették meg a csődtől, ám ez nem megoldás.

A horvát kormány pár évvel ezelőtt a privatizáció mellett döntött. A gyár időközben részvényeinek 54,52 százalékát átadta legnagyobb hitelezőinek az INA-nak és a Vujnovac-féle PPD-nek, akik Terra Mineralna gnojiva néven új céget hoztak létre.

A Yıldırımmel folytatott tárgyalások folyamán ez problémát okozott, mert a törökök ragaszkodtak ahhoz, hogy a cég részvényeinek 100 %-át vásárolják meg, míg a horvát fél két fázisban szerette volna megvalósítani az eladást.

A Yıldırımnek előbb az INA/PPD részvénycsomagot kell megvásárolnia ahhoz, hogy az állam jóváhagyja a tulajdonában lévő kicsit kevesebb mint 46 százaléknyi részvény eladását. E körül folyt a huzavona vagy másfél évig, de valószínűleg a fenyegető válság árnyékában a felek végül kiegyeztek.

Mire számít a Yildirim?

Itt jó kérdésnek számít, hogy miért ragaszkodott/ragaszkodik a török konszern a veszteséges horvát üzem megvásárlásához, különösen most, amikor senki sem tudja még elképzelni sem, hogy mi fog történni a földgázzal, ugyanis – és ez Európa szempontjából nagyobb baj, mint a fűtés – a földgáz a műtrágyagyártás nyersanyaga, a gáz hiánya, vagy csillagászati ára esetén pedig esélye sincs a termelésre.

Ha valaki nem tudta volna, a földgáz műtrágya, fagyálló, műanyagok, gyógyszerek és szövetek előállítására használt összetevő. Vegyi anyagok, például ammónia, metanol, bután, etán, propán és ecetsav gyártására is használják, amit aztán a vegyiipar és a gyógyszeripar hasznosít.

A műtrágya fontossága a mezőgazdaság, illetve élelmiszertermelés szempontjából talán felesleges hangsúlyozni, egyesek egyenesen stratégiai fontosságú anyagnak tartják, nem alaptalanul. Tehát mire számít, mit tud a Yıldırım, amit mi nem?

Az egyik lehetőség, hogy hosszú távon gondolkodik, arra számítva, hogy az orosz földgázra kivetett szankciók előbb-utóbb megszűnnek, a másik pedig az, hogy más forrásból származó – például izraeli – földgázzal kalkulálnak, amit szintén Törökörszág érintésével fognak Európába szállítani.

A nemrégen Libanonnal aláírt határegyezmény mögött ugyanis az húzódik, hogy Izrael így ki tudja majd termelni az ottani partok mellett talált hatalmas földgáztartalékokat. Vagy úgy is lehet konjuktúra, hogy nem lesz elég műtrágya és akkor minden tonnát aranyárban fognak értékesíteni.

De ugyanez vonatkozik például az ammóniára, amely fontos ipari alapanyag. Ha leáll a német vegyipar, mindenből hiány lesz, így ebből is. Igaz, valószínűbbnek tűnik, hogy Dél- Európa hátán csattan az ostor, de a képlet ugyanaz.

Mi is a helyzet konkrétan?

Miután a tárgyalások még folynak, a felek nem nyilatkoztak, viszont indikatív Davor Žmegačnak, a Petrokemija igazgatótanácsa elnökének nyilatkozata, amit a Poslovni dnevniknek adott:

– Ami a tulajdonosi szerkezet változásait illeti, a tulajdonosi szintű tárgyalások még mindig aktívak, és az év végére várjuk ezeknek a tevékenységeknek a lezárulását, ami összességében hozzájárul a társaság fenntarthatóságának megerősítéséhez.

A mandarinnyelven megfogalmazott nyilatkozat a Petrokemija bizakodását fejezi ki, de lehet, hogy a 100%-ig mégis kissé tekervényesebb lesz az út. Az állami vagyonkezelő, amelyet újabban úgy hívnak hogy Szerkezetátalakítási és Értékesítési Központ (CERP), kezében tartja a részvények mintegy 45 százalékát, ám egy állami szerv, amelyet szigorú szabályozás köt a részvények eladásakor.

Itt legfontosabb, hogy a kormánynak kell beleegyezését adnia a tranzakcióhoz, a horvát kormány pedig még mindig nem határozott a Petrokemija részvényeinek eladásáról.

Itt nyilván közrejátszik, hogy az INA példája által megtapasztalt politikai perpatvar esetleg kiterjed a Petrokemija eladására is – stratégiai jelentőségű termelőről lenne szó, és ilyen esetekben nagyon könnyen napirendre kerül az ország érdekeinek lábbal tiprása, hazaárulás és egyebek, amiket már a felhevült (ellenzéki) honatyák ilyenkor a kormány fejéhez szoktak vágni.

A Yıldırım egyszer már kísérletet tett a CERP részvényeiből egy 17,9%-os csomag megvásárlására, de az állami vagyonkezelő irreálisan magas árat határozott meg, így az üzletből nem lett semmi.

Legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a kormány csendesen odaígérte a Yıldırımnek az állami tulajdonban lévő részvénycsomagot, de egyúttal némi türelmi időt kért a török féltől.

Ennek tükrében érthető a lépcsőzetes megoldás, amely először az INA/PPD részvények megvásárlását célozza meg. Mert akárcsak az INA esetében, a horvátoknak el kell adniuk a Petrokemiját, ha nem akarják hogy csődbe menjen.