A cikk meghallgatása

Törökország jelezte, hogy a halódó EastMed gázvezeték helyett szívesen működne együtt Tel Avivval az izraeli gáz Európába szállítását illetően. Az új közeledés mögött az áll, hogy január közepén az Egyesült Államok jelezte, hogy fenntartásai vannak a Földközi-tenger keleti részére tervezett EastMed gázvezeték megvalósításával kapcsolatban, s kivonul a projekt mögül. A mintegy 700 km szárazföldi és 1250 km hosszú tengeri szakasszal rendelkező vezeték az Izrael és Ciprus fennhatósága alá tartozó gázmezőket vonná be az európai uniós gázellátásba. Az izraelieknek azonban nem szívügyük Európa ellátása, számukra a kitermelt mennyiségek értékesítése a cél.

Amerikai függőség

A gond az, hogy pénzügyileg nem biztos, hogy megéri, miközben a tervezett nyomvonal egy része Törökország által vitatott területeken vezet keresztül. Mivel pedig Ankarát az érintett országok nem kívánják bevonni a projektbe, kétséges, hogy lenne olyan nagyvállalat, amely szívesen szállna be az építésbe a dinamikusan bővülő török hadiflotta hajóinak árnyékában.

Pedig az EastMed gázvezeték hozzájárulna az EU-orosz gázfüggőségének csökkentéséhez. A 2000-es évek, de különösen a 2010-es évek folyamán jelentős gázmezőket tártak fel a Földközi-tenger keleti medencéjében. Az akár több száz milliárd köbméteres tartalékokat rejtő mezők (példának okáért a Zohr Egyiptomban, a Leviathan Izraelben és az Aphrodite Cipruson) kitermelése lehetővé teszi, hogy gázexportőrré váljanak ezek az államok (ez már be is következett Egyiptom és Izrael esetében).

Az alapvető gondot az okozza, hogy miként jutassák el a gázt a felvevő piacokra. Erre három lehetőség kínálkozik. Az egyik az EastMed gázvezeték, amelynek előkészítése már 2013-ban elkezdődött az Európai Bizottság által. Amerikai támogatással Izrael, Ciprus és Görögország 2020 január 2-án megállapodást írt alá a gázvezeték megépítéséről.

A mintegy 6 milliárd euróra tervezett vezeték a világ egyik leghosszabb és legmélyebb, tengeren áthaladó vezetéke lenne, amely akár 10 milliárd köbméter gázt is szállíthatna a kontinensre éves szinten.

Az amerikai támogatás visszavonása azonban az egész projektet zárójelbe került.

Újabb török áramlat

Törökország üdvözölte a washingtoni lépést, s jelezte, hogy a legrövidebb útvonal a földközi-tengeri gáz számára Törökországon keresztül vezetne Európába.

Ez a második lehetőség, amelyet viszont a finoman szólva is fagyos izraeli-török viszony miatt az utóbbi években jegeltek az érintett felek. Az orosz Su-24-es 2015. novemberi lelövése után megromló orosz viszony miatt Ankara hirtelen gázimport-diverzifikációba kezdett, aminek keretében újra tárgyalóasztalhoz ültek Izraellel, de Gáza miatt ez lekerült a napirendről.

A jelenlegi helyzet azonban ad némi reményt Ankara számára: az izraeliek elég pragmatikusnak számítanak a kérdésben, s noha számos probléma terheli a két fél kapcsolatát (Jeruzsálem és a palesztinok helyzete, a Hamász Törökország általi támogatása stb.), most úgy tűnik, nagyobb esély van a megegyezésre. Ráadásul a kis-ázsiai állam már össze van kötve több gázvezeték által az európai piacokkal (Török Áramlat, TANAP), annak a tudatos energielosztóvá válást egyengető politikának az eredményeképp, amelyet az utóbbi bő évtizedben folytattak a törökök.

Recep Tayyip Erdoğan kijelentette, hogy országa kész tárgyalásokat folytatni az izraeli gáz szállításáról, s Izrael jelenlegi államfője, Isaac Herzog március közepén Törökországba látogat.

A gázvezeték-építés, még ha rövidebb is, költséges projekt. Ráadásul szintén vitatott, izraeli-libanoni felségvizeken keresztül vezetne, ami megint problémássá teszi a kivitelezést, noha a kis arab állam nem számít olyan fajsúlyú szereplőnek, mint Törökország.

Így egyelőre marad a harmadik megoldás: a kitermelt gáz cseppfolyósítása, és hajókon keresztül történő eljuttatása a különböző piacokra. Erre a régióban Egyiptomban lévő LNG-terminálok kínálnak lehetőséget. Másrészt gázvezetékek épültek: Izrael például a szomszédos Jordániát látja el gázzal. Az egyiptomiaknak és izraelieknek nem szívügyük Európa ellátása, számukra a kitermelt mennyiségek értékesítése a cél – akár európai államok számára.

Agresszív török politika

Az amerikaiak kivonulását a görög és ciprusi fél meglehetősen negatívan értékelte, s bár igyekeznek fenntartani a projektet a “víz felszínén”, ennek 2025-re tervezett kivitelezése messzebbre kerülni látszik.

Athént és Nicosiát ráadásul az is bosszantja, hogy az amerikai döntés igazolni látszik Törökország előző években folytatott agresszív politikáját: a görög és ciprusi tengeri határok semmibe vétele, hadihajók küldése a vitatott térségbe, a nemzetközi olajipari vállalatok kutatóhajóinak zavarása stb. úgy tűnik kifizetődőek lettek.

Vélhetően azonban nemcsak a török kitartás állt az amerikai döntés mögött, hanem valóban több tényező húzódott meg: az EU dekarbonizációs politikája és a gázvezeték valóban költséges volta.

Arról nem is beszélve, hogy míg az amúgy sem “zöld” elköteleződéséről elhíresült Trump-kormányzatnak nem okozott gondot a projekt felkarolása, a Párizsi klímaegyezménybe újra belépő Biden már hitelesen hivatkozhatott a zöld szempontok figyelembevételére – miközben persze, továbbra is fontosnak tartja a régió interkonnektivitását.

Legyen akárhogy is, Ankarában egyelőre némileg hátra dőlhetnek, és akár diplomáciai győzelemként értékelhetik a fejleményeket.

Ez azonban korai öröm: a régi problémák, s különösen az S-400-as rakétavédelmi rendszer kérdése továbbra is asztalon van, s nem úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok engedne ebben a kérdésben. Addig is Erdoğan és köre megpróbálja rendezni a kapcsolatokat Izraellel, hogy legalább az energetikai együttműködés alakuljon ki, ha a politikai szintéren a viták rendezésére kevés is az esély.