Connect with us

Balkán

DOMINÓ KÖZTÁRSASÁG: Jól végződő, szomorú történet

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

karacsonnyi szosszenet
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

Többen vagyunk a BALK-nál, Budapesten, széles e hazában és a nagyvilágban, akik éltünk a Dominó Köztársaságban, a Dominó Köztársaság állampolgárai voltunk, amikor ezeken és azokon a tájakon még ismeretlen fogalom volt a kettős állampolgárság. Rókus barátom, aki elég korán emigrált egy másik köztársaságba, amely akkor még nem is létezett abban a valójában, ahogy ma ismerjük. A háború szétzilálta a Dominó Köztársaság lakóit, volt aki ezen az oldalon, volt aki a másik oldalon fogott fegyvert, de sokan a lelki kétlakiságot választottuk. Közülünk többen már az utolsó hazába költöztek át, és magukkal vitték az általunk/általuk megélt világ egy-egy fénysugarát. Rókus azzal lepett meg, és velem együtt a BALK olvasóit:, hogy digitális formában átnyújtja legutóbbi könyvét, amelyben megteremtette a „szösszenetet” műfaját. A szösszenet egy prózai futam, amely pillanatok alatt íródik – amíg elfogy egy sör – elolvasásához pedig alig kell több idő, mint egy pálinka felhajtásához. A Dominó Köztársaság már régóta exterritoriális területként él a szívünkben, elmaradhatatlan figurájával, Ácó bácsival, aki ennek az országnak az egyetlen vámszedőjeként visszasírta a régi Újvidéket, ahol szerb, sváb és magyar ugyanúgy otthon érezte magát, mint a környékbeli tót vagy rusznyák, és ahol ma is áll az orosz templom, és állna az örmény is, ha a kommunisták nem rombolják le, hogy legyen hely a Tito marsall sugárútnak.

Az összes szösszenet innen letölthető:
Kalapis Rókus: Karácsonyi szösszenetek (30388 letöltés)

Akkor jöjjön az egyik szösszenet!

A nyolcvanas évek végén, pályakezdő hírlapíróként, tagja voltam egy igencsak nem formális asztaltársaságnak, amely péntekenként sereglett össze kedvenc kocsmánkban, a Dominó Kisvendéglőben.

A társaság zöme újságírókból, tollforgatókból állt össze, de volt ott jogász, kórboncnok, kéményseprő, sőt jazzrajongó fotográfus is. A létszám fluktuált, de minden esetben meghaladta a tíz főt, jelentős összegekkel támogatva a műintézmény működését, a tulajdonos, Kántor Lajos – mindenki Lajos bácsija – nem kis elégedettségére.

Fiatalok voltunk és bohók, a szó legszorosabb értelmében, zömünk még a családalapítás előtti boldog, felelőtlen korszakban, amikor az élet játéknak tűnik, főként azért, mert a dolgok még nem mennek élesben. Nincs villanyszámla, egyéb financiális nyűg, anyuci főz, apával meg sakkozni lehet vasárnaponként, ebéd után. Egy szó mint száz, senkinek meg sem fordult a fejében, hogy rövidesen össze fog omlani a mi kis világunk, s nemcsak hogy a szocializmus káposztaszagú, ám meleg összkomfortját hagyjuk rövidesen magunk után, hanem a béke napjait is. A sors alaposan megkeverte a kártyákat, s nekünk, az ötvenesek, hatvanasok nemzedékének ebben a játszmában igen kevés adu jutott.

Ahhoz nem jutottunk eléggé fel a szamárlétrán, hogy részesüljünk a szocializmus osztalékában, nem voltunk haszonélvezői a hiperinfláció nyomán tavaszi hóként elillanó bankkölcsönöknek, nem voltunk elég idősek ahhoz, hogy bármilyen vagyonra tegyünk szert, jobbára ott álltunk egy szál lenge magyarban az egyik napról a másikra feje tetejére álló világban. Személy szerint csak annyiban jártam jobban barátaimnál, ismerőseimnél, hogy idejekorán Zágrábba kerültem, s így nem részesültem közvetlenül a miloševići nacionálszocializmus szörnyűségeiből.

Az elkövetkező két évtized válságos, nehéz éveket hozott, kis asztaltársaságunk szétszéledt világszerte, úgy bolyongunk még ma is az európai pusztaságokon, mint újabb törzse, a bácskai mini-zsidók.

Az exodus folyamán sokan elhullottak – merem remélni, hogy jól megy soruk az égi szerkesztőségben, ahol bízvást dohányozni is lehet, és Mucsi úrnak kisangyalok hordják a fröccsöt, számolatlanul. Jól-rosszul feltaláltuk magunkat az új hazákban, de úgy igazából sehol sem vagyunk otthon teljesen. Attól tartok, hogy mi már sohasem fogunk megnyugodni, csak belenyugodni.

Abba is ami van, meg abba is ami nincs, és nem is lehet már többé sohasem.

Még így karácsony táján sem munkál bennünk a honvágy, amikor fel-felködlenek a múlt, a gyermekkor színei-illatai, s feltárul lelki szemeink előtt a nagy, kerek síkság, Szabadka, Zombor, Zenta, Újvidék utcáinak látványa, fülünkbe susognak ismét az út menti délceg jegenyék. Nem a geográfia az, ami iránt vágyakozunk, hanem a letűnt világ, ahol egykor otthon voltunk. Ez az időtől lassan már meseországgá szépülő délibáb az, amit magunkkal hurcolunk bárhová is megyünk, s ettől leszünk azok, akik vagyunk.

Viszont a helyzet minden tragikuma mellett történetünknek vannak világos pontjai is. Furcsamód sem a távolság, sem az idő nem idegenített el bennünket egymástól. Akárhányszor találkozunk, a beszélgetés mindig úgy folyik, mintha tegnap hagytuk volna abba, és a porhüvely állapotától eltekintve, illetve egy-két kivételt leszámítva, senki sem változott egy cseppet sem az elmúlt negyed évszázad alatt. Ezért tudjuk annyira élvezni az együttlét ritka pillanatait, s ezért gondolunk szinte már vérségi kapcsolatot meghaladó szeretettel egymásra.

Karácsonyi jókívánságként ezt a képességet szeretném kívánni minden magyar közösségnek. Azt szeretném, hogy mindenkor jól érezzük magunkat egymás társaságában, s ha nem vagyunk együtt, barátsággal gondoljunk egymásra.

Balkán

SZUPERKARTELL: Világszerte 49 bűnözőt kaptak el, sokan közülük a Balkánról származnak

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Írta

Europol e1669721700687
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

A belgrádi Blic úgy tudja, hogy 115 kilogramm kokain csempészésével összefüggésben tartóztattak le két szerb férfit Amsterdamban. Mindketten „ismert” szülőktől származnak, illetve maguk is ismeretségre tettek szert, egyikük válogatott focista volt, a másik pedig neves alvilági szereplő. Sok szálat próbálunk itt felgöngyölíteni, és a cikk végére az derül ki, hogy a napokban Európa-, illetve világszerte 49 bűnöző került rendőrkézre, akik állítólag Titónak dolgoztak, és az Európába érkező kokain egyharmadát mozgatták. A „Sivatagi fény” műveleti nevet viselő akcióban 30 tonna kokaint foglaltak le a rendőrök.

Hogyan működött?

Nyolc embert kaptak el a szerbiai szervezett bűnözés elleni ügyészség, a szerb titkosszolgálat, a BIA és a szerb rendőrség, valamint Belgium, Hollandia, az Europol és az Eurojust együttműködése révén, ennek során 115 kilogramm kokaint foglaltak le.

A gyanú szerint a bűnözői csoport tagjai nagy mennyiségű, dél-amerikai eredetű kokain szállítását szervezték meg Rotterdam kikötőjébe, ahonnan a belgiumi Arlon városába vitték tovább a drogot.

A fedőtevékenységet is folytattak egy bejegyzett betonlap viszonteladó cégen keresztül, amely Luxemburgban vásárolta a lapokat. Ezeket egy arloni raktárban cseréltek le olyan lapokra, amelyekbe a kábítószert rejtették.

A belga rendőrők összesen 22 betonlapot találtak, amelyek mindegyike három, egyenként 1120 gramm súlyú kokaint tartalmazott, a hangárban összesen 103 ilyen csomag volt.

A szerbiai ügyészség közlése szerint az Arlonban talált kábítószer következő állomása a németországi Trier lett volna, majd a betonlapokat árusító cég londoni raktára, ahonnan a kábítószer piacra dobását szervezték.

A montenegrói kapcsolat

A nyolc letartóztatott személy közül kettő a belgrádi Vračarci csoport tagja, a többiek közvetlenül a kavači klánnak „dolgoztak”.

A bűnözői csoport valójában a montenegrói kavači klán nyugati nyúlványa, a nyolc őrizetbe vett személy közül kettőnek felmenői is ismertek voltak, így vagy úgy.

Az egyik Dušan Petković, aki a Kis- Jugoszlávia focicsapatában vett részt a 2006-os világbajnokságon, a csapat szövetségi kapitánya édesapja, Ilija Petković volt.

A másik őrizetbe vett személy Damjan Roganović, akinek az apja, Milan Roganović az alvilágból „emelkedett ki”, és Rogo néven tevékenykedett az Amerika nevet viselő bűnözői csoportban, amíg 1997-ben nem ölték meg Belgrádban.

Ez a gyilkosság része volt a 1997-ben dúló bandaháborúnak, a most őrizetbe vett Damjan Roganović mindössze három éves volt, amikor a két támadó több tucat golyót röpített az apjába.

Petković – aki évek óta Roganović anyjával élt együtt – korábban az OFK Beograd labdarúgó csapat vezetésével működött együtt, de már régen nincs a klubban.

Belgrád és Dubaj

Szombaton Belgrádban kapták el a szerb sajtóban Vuk V. néven emlegetett férfit, aki a fent említett nyolc személy egyike.

Vuk V. szerb állampolgár, de életvitelszerűen régóta Luxemburgban tartózkodott, Belgrádban bérelt lakása volt, amelyben elfogták. A lakásban több laptopot és telefont találtak, amelyek titkos kódokat használtak, ezek megfejtése folyamatban van.

A holland rendőrség és az Europol együttműködésének köszönhetően közben őrizetbe vettek egy boszniai számazású férfit, aki a volt jugoszláv diktátor, Tito nevét használta fedőnévként.

Az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal (Drug Enforcement Administration, DEA) már tavaly azt állította, hogy egy titokzatos balkáni férfi, aki a Tito nevet viselte, szervezi Közép- Európa kábítószerrel történő ellátását. Egy nagy nemzetközi akció során tavaly szeptemberben 2,6 tonna kokaint zsákmányoltak a rendőrök, és 61 embert vettek őrizetbe, állítólag ennek a kábítószernek a beszerzése is Tito nevéhez köthető.

Balkáni sajtóértesülések szerint a Tito név mögött a boszniai származású Edin Gačanin bújik meg, aki ugyan holland állampolgár, de Dubajban élt mindezidáig, és onnan szervezte a nagy szállítmányok célba juttatását, alakját a mexikói El Chapóhoz, vagyis a Köpcöshöz hasonlították.

Állítólag ő áll annak a piramisnak a csúcsán is, amely a kavači klánt és Vračarci bűnözői csoportot is magában foglalja, és „Tito és Dino”, vagy egyszerűen csak „Szuperkartell” néven vált ismertté.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


Utazás

A szerző cikkei

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Líra-könyvek

Letöltések


Google-hirdetés

Tíz nap legjava