Connect with us

Koszovó

TANÁCSOK: A szerb Nemzetbiztonsági Tanács összehívását eredményezte Koszovó Európa Tanácsba beadott kérelme

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Koszovó külügyminisztere, Donika Gërvalla- Schwartz benyújtotta Koszovó felvételi kérelmét az Európa Tanácsba, miután Oroszország márciusban távozott a szervezetből Ukrajna lerohanása miatt. A szerbek szerint Koszovó ezzel brutálisan megsértette a Washingtoni Szerződést, ezért Aleksandar Vučić szerb elnök péntekre összehívta a Nemzetbiztonsági Tanács ülését, amelyen az ország védelmének kérdéseit tekintik át, miután Szerbia saját részének tekinti egykori tartományát.

A koszovói külügyminiszter a Facebookon közzétett bejegyzésében közölte, hogy Koszovó csatlakozási kérelmet nyújtott be az Európa Tanácshoz.


– Épp most fejeztük be a találkozót az EB főtitkár-helyettesével, és Koszovó nevében kezdeményeztük az Európa Tanácsi tagságot. A mai napon új fejezetet nyílik Koszovó előtt az Európa Tanácsban

– mondta Gërvalla, aki abban bízik, hogy Koszovó kérelmét elfogadják, miután véleménye szerint hazája a térség legdemokratikusabb országa, és leginkább Európa-párti politikát folytat, amiért megérdemli, hogy az Európa Tanács tagja legyen.

Aleksandar Vučić szerb elnök szinte azonnal reagált, és összehívta a szerb Nemzetbiztonsági Tanács ülését, egyúttal úgy nyilatkozott, hogy Koszovó „brutálisan megszegte” a Washingtoni Szerződést.

Koszovó és Szerbia 2020 szeptemberében külön-külön „megállapodást” írt alá a Fehér Házban Donald Trump akkori amerikai elnök jelenlétében a gazdasági kapcsolatok normalizálásáról, amelyet általában Washingtoni Szerződésnek neveznek, sokan viszont csak szándéknyilatkoznak tekintenek, mert formálisan nincs szerződés jellege.

A szerződés alapján Izrael és a Koszovó felvette a diplomáciai kapcsolatokat – aminek Szerbia egyáltalán nem örült – ráadásul Koszovó az Európai Unió rosszallása ellenére Jeruzsálemben nyitotta meg nagykövetségét, amivel elismerte a Szent Várost Izrael fővárosaként.

Szerbia a szerződésben tett ígérete ellenére ellenére nem tette át diplomáciai képviseletét a Szent Városba.

A szerződéssel Koszovó egyéves moratóriumot fogadott a nemzetközi szervezetekhez való csatlakozással kapcsolatban, Szerbia pedig egy évre leállította a Koszovó elismerése elleni kampányát, amit mindeddig nem újított fel.

A moratóriumok ugyan lejártak, de az Egyesült Államok külügyminisztériuma korábban bátorította Koszovót és Szerbiát, hogy a moratóriumok szellemében folytassák a tevékenységüket, hogy előrelépést lehessen elérni a két ország kapcsolatában.

Idén március 16-án azonban Oroszország kilépett a Tanácsból, majd ki is zárták a testületből az ukrajnai háború miatt.

Oroszország távollétében a szervezet tagországainak kétharmada vélhetően elismeri Koszovó függetlenségét, amivel megnövekednek Koszovó tagsági esélyei. A tagsághoz kétharmados támogatásra van szükség.

Az Európa Tanács Európa legrégibb kormányközi szervezete, amelynek fő célja az együttműködés és az egység biztosítása tagjai között az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság területén.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap