Connect with us

Szerbia

HIDEG NAPOK: A szerb elnök egyik közeli munkatársa azt reméli, hogy bekerül a tankönyvekbe az Újvidéki Razzia

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

HIDEG NAPOK: A szerb elnök egyik közeli munkatársa azt reméli, hogy bekerül a tankönyvekbe az Újvidéki razzia
Cikk meghallgatása

Újvidéken megemlékeztek a nyolcvan évvel ezelőtti mészárlásról, amelyet a szerb médiában általában “megszálló erőként” aposztrofált magyar hadsereg hajtott végre a többségében ártatlan szerb és zsidó lakosság ellen. A “Hideg napok” (Ledeni januar) során a magyar katonák civileket hurcoltak el, bántalmaztak, és sokukat a Duna jege alá lőtték. A razziában közel négyezer embert öltek meg az akkori magyar hadsereg tagjai: mai viszonylatban/mai tudásunk szerint azt mondhatjuk, hogy ez fél Srebrenica, ami jól jelzi a vérengzés mértékét.

Emlékezés a Hideg napokra

A nyolcvanadik évforduló alkalmából tartott megemlékezésen a korábbi tervektől eltérően nem vett részt Porfirije szerb pátriárka, aki koronavírusban betegedett meg feltehetően a boszniai Szerb Köztársaság megalapításának 30. évfordulója során tartott január kilencedikei rendezvénysorozaton. A néhány nappal később kiadott közlemény szerint a szerb egyházfőnek enyhe tünetei vannak, a jelek szerint azonban még nem épült fel a betegségből.

A pátriárka tehát nem jelent meg a megemlékezésen, viszont üzenetet intézett a résztvevőkhöz, amelyet az Instagramon is közzétett megjegyezvén, hogy a szerbek a Vajdaságban Krisztus születésének megünneplését követően az Újvidéki razzia ártatlanul meggyilkolt áldozataira emlékeznek.

– Mi, akik a népünk elleni pogrommal a tudatunkban nőtünk fel, amely Dél- Bácskában Csúrog, Zsablja, Mozsor, Sajkásszentiván, Sajkáslak, Sajkásgyörgye, Tündéres, Dunagárdony, Boldogasszonyfalva, Temerin, Titel, Újvidék, Szenttamás és Óbecse településeken történt, hozzáadva még Jasenovacot, Mauthausent, Auschwitzet, Treblinkát, Bergen- Belzent, Dachaut és Majdanpeket

– sorolta Porfirije pátriárka, aki természetesen szerb nevükön és szerb írásmóddal írta le az érintett települések nevét: Чуруг, Жабаљ, Мошорин, Шајкаш, Лок, Ђурђево, Вилово, Гардиновци, Госпођинци, Темерин, Тител, Нови Сад, Србобран, Стари Бечеј, и Јасеновац, Матхаузен, Аушвиц, Треблинку, Берген-Белзен, Дахау, Мајданек.

– De ahogyan Jeruzsálemi Szent István első vértanú szent szenvedése előtt látta megnyílni az eget, és Krisztus urunkat az Atya jobbján ülni, ugyanezt látták őseink is. Ezért emlékezünk, nem felejtünk, de megbocsátunk. Erre tanít minket maga a mi Urunk is, amikor a keresztről imádkozik az Atyához: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!

– üzente a szerb pátriárka, aki a megbékélés jegyében úgy fogalmazott, hogy a szerbek a magyar népben nem Tóth Jánost, Báthory Gézát, Zombori Gyulát, Nagy Miklóst és Képíró Sándort látják, hanem olyan halhatatlan hősök alakjain keresztül ismerik fel és szeretik őket, mint Teleki Pál, Bajcsy- Zsilinszky Endre, Dunafalvi Lajos és Molnár Andor, akik megmentették Kabolt (Ковиљ), valamint Fazekas Mátyás és Virág István, akik megóvták Nádalját (Надаљ), és mindazokon keresztül, akik megmentették a szomszédaik életét Tiszakálmánfalván (Будисавa), Bácsföldváron (Бачко Градиштe) és más helyeken.

A polgármester kívánsága

Az Újvidéki razzia 80. évfordulója alkalmából tartott és vallási tiszteletadással egybekötött megemlékezésen az áldozatok leszármazottain kívül megjelentek és koszorúztak/fejet hajtottak Újvidék város vezetői, a szerb hadsereg, az újvidéki zsidó közösség, a Matica Roma, valamint Magyarország, Izrael, az Egyesült Államok, Bulgária és Montenegró nagykövetségének képviselői.

Az összegyűlt tömeg előtt felszólalt Miloš Vučević újvidéki polgármester, a Szerb Haladó Párt alelnöke is, aki szerint a nyolcvan évvel ezelőtt történt razzia nemcsak az újvidékiek számára szomorú mementó, hanem figyelmeztetés az egész emberiségnek, hogy a fasiszta gonoszság soha többé ne forduljon elő.

– A “Család” emlékmű, amely mellett idén januárban némán meghajolunk az ártatlan áldozatok előtt, nemcsak emlékezés a múltra, hanem figyelmeztetés is a jövőre nézve, mert csak akkor léphetünk be ebbe a jövőbe, ha mentesek vagyunk a gyűlölettől, a gonoszságtól, az embertelenségtől, és mindattól, ami 80 évvel ezelőtt családok százait pusztította el vagy borította gyászba

– hangoztatta Vučević, aki ezeket a szavakat követően a jelenlévők támogatását kérte ahhoz, hogy az Újvidéki razzia kerüljön be a tankönyvekbe, és a hivatalos iskolai programokba. Megfogalmazása szerint ezáltal az újvidékieken kívül a következő generációk minden tagja “tisztán emlékezhet”, és megtanulhatja, hogy az ilyen gonosztettek soha többé ne ismétlődjenek meg az élethez, a választáshoz és a mássághoz való jog védelmének érdekében.

– Mi itt Újvidéken Irinej bácskai vladika áldásval kezdeményezést indítunk annak érdekében, hogy létesüljön emlékpark az Újvidéki razziának szentelve, ahol összegyűjtjük azokat tanúságtételeket, tényeket és emlékeket, ahol megtanulhatóvá válik a szerbek, zsidók és romák elleni fasiszta bűncselekményekkel kapcsolatos igazság, és lehetővé válik az ártatlan áldozatokra való emlékezés

– jelentette be Miloš Vučević újvidéki polgármester az újvidéki Duna-parton tartott megemlékezésen.

Az egyenlő bánásmód elve

Ezek valóban tiszteletre méltó kezdeményezések, mert mindaz, ami 1942-ben a “Ledeni januar” idején történt a Sajkásvidéken, és más dél-bácskai településeken, olyan bűncselekmény, amely megengedhetetlen bárki is követi el, nemzeti hovatartozástól függetlenül. Egyetlen gyilkosságra sincs magyarázat bármi is volt az előzmény vagy indíték, a nemzeti, faji vagy vallási alapon elkövetett népírtás pedig elévülhetetlen bűn.

A sajtónak nem dolga a politizálás – legalábbis a magam értelmezése szerint – viszont mindig is kötelezettségemnek tartottam, hogy a legjobb tudásom alapján a kiegyensúlyozottságra törekedjek, ezért együtt érzek minden ártatlan áldozattal, és elismerésemet fejezem ki Miloš Vučevićnak az előbb ismertetett kezdeményezésekkel kapcsolatban, egyúttal pedig arra kérem, hogy indítványaival összefüggésben álljon ki a Hideg napokra válaszként adott “bácskai vérbosszú” emlékének kegyeletteljes megőrzése mellett, és egyúttal kezdeményezze, hogy kerüljön be a történelemkönyvekbe az a vérontás is, amelyet a szerb és más nemzetiségű partizánok hajtottak végre 1994-45 őszén/telén, mivelhogy abban a vajdasági magyarok egy részének ártatlan ősei hasonlóan váltak a gyilkos kommunista/nemzeti jellegű bosszú áldozatává.

Mert a magam részéről úgy gondolom, hogy a véres múltat csak akkor zárhatjuk le végre & örökre, ha minden ártatlan áldozatról egyformán megemlékezünk hovatartozástól függetlenül, és ha a jövő generációi elől egyetlen bűnt sem titkolunk el.

Az olvasás folytatása


Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

Facebook

B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Románia

Szlovákia

Cukorkabolt

7 X 7

×

Kövess minket a Facebookon!