Husein Kavazović bosnyák főmufti (reis-ul-ulema) március 5-én az Igman Televízió vendégeként körülbelül azt mondta, hogy Bosznia- Hercegovinának meg kell védenie magát az állami intézmények keretében, de...
Máris kormányválság alakulthat ki Bosznia- Hercegovinában, pedig egy hónapja sincs, hogy megalakult a Borjana Krišto által vezetett új kabinet. Brüsszelből Várhelyi Olivér bővítési biztos & egyéb...
A szerb államiság napja nem csak arra volt jó, hogy a szélsőjobb tobzódjon, és néhány szabadnapos őrült megpróbálja végrehajtani a maga „öt töltényes forradalmát”, hanem arra...
Alekszandr Bocan- Harcsenko, Oroszország belgrádi nagykövete hosszú interjút adott a belgrádi Beta független hírügynökségnek. Többek között arról beszélt, hogy a háború nem lépi át Ukrajna határait,...
A ZSO a Szerb Községek Közösségének a rövidítése (Zajednice srpskih opština, ZSO), amelynek a létrehozásán most az amerikaiak dolgoznak. A két amerikai balkáni megbízott ugyan biztosította...
A Bloombergnek adott interjú is arra utal, hogy Szerbia, Oroszország legközelebbi európai szövetségese is kezd távolodni az ukrajnai háború mocsarába egyre mélyebbre süllyedő Moszkvától. Aleksandar Vučić...
Az amerikaiak „fagyasztóba teszik” az együttműködést a szerbiai polgári titkosszolgálattal, miután annak élére Aleksandar Vulin személyében olyan szerb politikus került, aki „meghitt” kapcsolatban áll Vlagyimir Putyin...
Milorad Dodik ismét olyan gesztust tett, ami általános megrökönyödést váltott ki a nyugati táborban. Ezzel ismételten megmutatta, hogy hova sorolja magát, illetve milyen irányba kívánja terelni...
Újabb bizonyítékok vannak arra, hogy Oroszország és az Egyesült Államok is nyomást gyakorol Szerbiára, aminek a tétje a balkáni jelenlét megszilárdítása mindkét fél esetében. A NATO,...
Az Egyesült Államok nem helyesli, hogy a pristinai albán hatóságok kitiltották Porfirije szerb pátriárkát Koszovóból. Christopher Hill amerikai nagykövet a szerbiai Nova televíziónak nyilatkozva fontosnak tartotta,...
Az amerikaiak a jelenlegi, illetve a permanens koszovói válságtól függetlenül 400 millió dolláros hitelt nyújtanak a szerbiai kis- és közepes vállalkozásoknak, az erről szóló megállapodást most...
Egy nappal az uniós-nyugat-balkáni csúcsot követően az USA belgrádi nagykövete a szerb államfővel találkozott, de talán ami még ennél is fontosabb, megbeszélést folytatott a szerb belügyminiszterrel...
A szerbeknek erőteljes koszovói albán támogatással sikerület addig a pontig elvinniük a koszovói helyzetet, ahonnan már nemigen van visszaút, bár ismerve a szerb taktikázást, ezzel azért...
A belgrádi „Női Szolidaritás” (Ženska solidarnost) kollektíva immár negyedik alkalommal tüntetett a belgrádi Informer című kormánypárti napilap ellen, mert nem távolította el az internetről azt az...
A bosznia-hercegovinai választás végül a vártnál alacsonyabb részvétel mellett zajlott le, viszont jócskán összebonyolította a helyzetet. A választók 50%-a élt a szavazati jogával az urnazárásig, ami...
Furcsa körülmények közepette tartották meg nemrégiben a belgrádi EuroPride 2022 elnevezésű rendezvényt, amelynek hullámai még ma sem ültek el teljesen. A rendezvényt követően a szerb rendőrség...
Az Egyesült Államok szerbiai nagykövete úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok támogatja az Európai Uniót abban a törekvésében, hogy megtalálja a megoldást a Belgrád és Pristina...
Az albániai sajtóban a napokban megjelent egy dokumentum, amelyet állítólag a német és a francia kancellári, illetve elnöki megbízott adott át, illetve adott volna át a...
Szerbiában többen is nyilatkoztak az EuroPride-dal kapcsolatban a második vonalba tartozó politikusok közül, és természetesen boldog-boldogtalan véleményezi a történteket a közösségi médiában. A vélemények alapján az...