Bosznia
Fegyverrel küzdene a hazáért a bosnyák főmufti, az USA megintette és megvédte
Husein Kavazović bosnyák főmufti (reis-ul-ulema) március 5-én az Igman Televízió vendégeként körülbelül azt mondta, hogy Bosznia- Hercegovinának meg kell védenie magát az állami intézmények keretében, de ha ez nem megy, akkor készen kell állni akár a fegyveres harcra is. Milorad Dodik kapva az alkalmon a Twitteren azt írta, hogy a főmuftinak vallási vezetőként “a békét és a toleranciát” kellene hirdetnie. Az amerikai nagykövetség ehhez helyeselt, miközben megintette, de egyúttal meg is védte a főmuftit, ami viszont nem nyerte el Dodik tetszését. A helyzet átlátása érdekében ezt részletesebben is kifejtjük.
Főmufti a televízióban
Az egész azzal kezdődött, hogy Husein Kavazović megjelent egy helyi televízióban, amelynek székhelye a Szarajevó melletti Pazarićban található.
A főmufti az MTV Igman vendégeként úgy fogalmazott, hogy Bosznia- Hercegovinát meg kell védeni az állami intézmények keretében, és nem szabad hagyni, hogy ezeket az intézményeket tönkretegyék és meggyengítsék. Itt is megfigyelhető a “bujtatott alany”, de ennél nem ragadunk le!
– Meg kell mutatnunk, hogy készek vagyunk minden módon megvédeni Bosznia- Hercegovina állam intézményeit, ám amikor azok elesnek, mint 1992-ben történt, készen kell állnunk arra, hogy fegyverrel védjük meg ezt az országot. Afelől senkinek ne legyen kétsége, hogy ezt meg kell tennünk. Meg kell tennünk
Kapcsolódó cikk
Határmódosítás és területcsere Szerbia és Bosznia- Hercegovina között a béke jegyében
– mondta a főmufti, és ez annak ellenlére is félelmetesen hangzik, hogy Kavazović ezt közvetően megjegyezte, hogy “most béke van, most az intézmények vannak lépésen, és hagyjuk, hogy tegyék a dolgukat”.
A boszniai szerbek két vezető politikusa, Milorad Dodik és Željka Cvijanović, azonnal megragadta az alkalmat annak bizonyítására, hogy “lám, lám, milyenek a bosnyákok”. A két szerb vezető nyilván nem hallotta, vagy nem akarta meghallani a kijelentés második felét.
– Husein Kavazović sikeresen váltja a megbukott Bakir Izetbegovićot, aki csőre volt töltve minden minden politikai probléma esetében. A probléma az, hogy Kavazović egy vallási közösség élén áll, amelynek a békét és a toleranciát kellene előmozdítania
– írta a Twitteren a boszniai szerbek Miléje, aki még hozzátette, hogy 30 évvel ezelőtt a fent említett Bakir Izetbegović apja, az “államalapító” Alija Izetbegović, “feláldozta a békét” Bosznia- Hercegovináért”, és most, három évtizeddel később, a főmufti ugyanezt a forgatókönyvet veszi elő.
– Azt üzenném a bosznia-hercegovinai iszlám közösség főmuftijának (reis-ul-ulema), hogy tűnjön el a politikai játszótérről (udvarból), valamint hogy szeretettel, toleranciával és kedves szavakkal fegyverezze fel magát
– írta a boszniai szerb nacionalizmus tüzének élesztgetője a bosnyák nacionalizmust szító vallási vezetőnek, aki általában, a választások környékén pedig végképp Bakir Izetbegović támogatója a muszlim közösségen belül.
Željka Cvijanović, a bosznia-hercegovinai elnökség szerb tagja ez esettel kapcsolatban valami olyat mondott, hogy már mindenki kígyót-békát kiabálna rájuk, ha egy másik vallási közösség vezetője nyilatkozta volna el így magát.
Miután Cvijanović Dodik árnyéka, vagyis a boszniai szerb Mile dalárdájának a tagja, rá több szót nem érdemes vesztegeti, azt azonban még érdemes megjegyezni, hogy Porfirije szerb pátriárka gyakran fordul meg a boszniai szerb területeken, hogy élesztgesse a nemzettudatot és az összetartozás érzését.
A boszniai béke fő patrónusai
Amerikai reagálás a főmufti kijelentésére (Forrás: szarajevói amerikai ngykövetség)
Az amerikaiak a történtek láttán úgy érezték, hogy nekik is meg kell szólalniuk, mert ők a boszniai béke megalapozói és védelmezői, és végsősoron – amire ma már nem annyira büszkék – az boszniai Szerb Köztársaság megteremtői.
Az amerikai nagykövetség közölte, hogy “az Egyesült Államok eddig is elítélte, és továbbra is elítéli az ilyen szavakat – mármint a fegyverek emlegetését – függetlenül attól, hogy azok politikai, vagy vallási vezetőktől származnak-e”.
– Különösen kiábrándító, amikor egy vallási vezető erőszakot említ, vagy azzal fenyeget Bosznia- Hercegovina problémáinak megoldása gyanánt
– olvasható a szarajevói amerikai nagykövetség honlapján, ahol helyeseltek Dodik megjegyzésével kapcsolatban, miszerint “békére és toleranciára” lenne szükség Bosznia- Hercegovinában.
Csakhogy!
Csakhogy ezzel ki is merült a boszniai főmufti megrovása, akinek az álláspontját az amerikai nagykövetségen nagyon jól ismerhetik.
A nagykövet és a főmufti (Twitter: szarajevói amerikai nagykövetség)
Michael Murphy amerikai nagykövet az inkriminált kijelentés előtt három nappal kereste fel Husein Kavazović főmuftit, és megtiszteltetésnek tartotta, hogy párbeszédet folytathatott vele arról, hogy az Egyesült Államok miként támogathatja a megbékélést, a jogállamiságot és a kulcsfontosságú bosznia-hercegovinai reformokat.
Az amerikai nagykövetség a honlapján azt is megjegyezte, hogy a fentebb kifejtett álláspont nem csak a vallási vezetőkre vonatkozik, hanem a bosznia-hercegovinai politikusokra, nem utolsósorban pedig a boszniai Szerb Köztársaság elnökére, Milorad Dodikra is.
A főmufti kijelentését elemezve az amerikai nagykövetség megállapította, hogy Husein Kavazovićnak igaza van, amikor azt állítja, hogy folyamatos kísérletek történnek Bosznia- Hercegovina intézményeinek aláásására.
– Ezek a támadások belülről olyan politikai vezetőktől származnak, mint például Milorad Dodik, aki gyakran szóval és tettel támadja az államot, gyakran magát Bosznia- Hercegovinát kérdőjelezve meg
– állapítja meg az amerikai közlemény, amely Dodiknak különösen azt a legutóbbi kijelentését kifogásolta, miszerint Bosznia- Hercegovina nem más, mint egy “muszlim hazugság”, ami miatt nem is csoda, hogy az ország lakosságának egy részében felmerül, hogy eljönnek az idők, amikor meg kell védeni a hazát tőle.
– Nem tudjuk, hogy a főmufti erre gondolt-e, de ha igen, akkor igaza volt
– állapította meg az amerikai nagykövetség, amely szerint a bosznia-hercegovinai politikai diskurzus során elhangzó kijelentések és reakciók mélyen romboló hatással vannak az országra és a társadalmi szerkezetére nézve.
Ezzel akár egyet is lehetne érteni, ugyanakkor a boszniai szerbek Miléje más véleményen van, két nótázgatás között ugyanis előkapta a Twittert, és kiosztotta az amerikai nagykövetet.
Dodik szerint Michael Murphy túllépte az “udvarias diplomáciai magatartás minden határát”, és világosan igyekszik mindenki számára egyértelművé tenni, hogy kinek az oldalán áll.
A boszniai Szerb Köztársaság elnöke szerint az amerikai nagykövet mindent megtett annak érdekében, hogy megmutassa: a muszlimok és a muszlim érdekek szurkolója és zsoldosa Bosznia- Hercegovinában.
Bosznia
Hamis titkosszolgálati igazolványt találtak egy Szerbiában elfogott boszniai képviselőnél
Salko Zildžić, a Demokratikus Akció Pártjának (Stranka Demokratske Akcije, SDA) tuzlai vezetőjét lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt vették őrizetbe a Szerbiába történő belépésekor a határőrök, a személygépjárműve átvizsgálásakor pedig felleltek egy a bosznia-hercegovinai Hírszerző és Biztonsági Szolgálat (Obavjestajna i Sigurnosna Agencija, OSA) által kibocsátott „tiszteletbeli szolgálati igazolványt”. Bár a honatya kiadatása azóta megtörtént, az eset kapcsán parlamenti vizsgálat indul a nyugat-balkáni Csodaországban.
Fegyver helyett igazolványt találtak
Annak ellenére, hogy a nyári politikai uborkaszezon után a boszniai közvélemény érdeklődésének centrumában változatlanul a Milorad Dodik vezette Független Szociáldemokraták Szövetségének (Savez Nezavisnih Socijaldemokrata, SNSD) “alkotmányos szabadságharca” áll, a korábbi napokban újfent a bosnyák konzervatívok zászlóshajójának minősülő SDA-ra terelődött a figyelem.
A párttal kapcsolatos legfrissebb botrány érintettje Salko Zildžić, a horvát-bosnyák Föderáció parlamentjének képviselője, és az SDA tuzlai alapszervezetének vezetője, akit még szeptember 19-én vettek őrizetbe a szerb határőrök a Drina szerbiai oldalán fekvő Bajina Bašta határátkelőhelyen.
Zildžić elfogása kapcsán a szerbiai hatóságok kezdetben mindössze annyit közöltek, hogy a boszniai föderációs honatya által használt személyautó átvizsgálása során egy maroklőfegyvert találtak 15 darab lőszerrel. Zildžićnek a fegyverre ugyan volt engedélye, azonban azt Szerbiába nem vihette volna magával.
Nem mindennapi igazolvánnyal rendelkezett Salko Zildžić, a bosnyák-horvát entitás parlamenti képviselője (Forrás: Klix)
Az užicei bíróság nem volt rest mindezek alapján elrendelni a boszniai föderációs honatya előzetes letartóztatását.
Az eset további körülményei ettől a mozzanattól kezdődően eltérő értelmezés alá esnek az érintettek részéről, annyi azonban bizonyos, hogy Zildžić előzetes letartóztatásba vételét követően a szerbiai illetékesek tüzetesebben átvizsgálták a járművét, vélhetően további fegyverek után kutatva.
Így találták meg a bosznia-hercegovinai Hírszerző és Biztonsági Szolgálat (Obavještajna i Sigurnosna Agencija, OSA) igazolványát Zildžić nevére kiállítva.
A nyugat-balkáni sajtóviszonyokat és a hivatalos szervek adatkezelési gyakorlatát jól leképezi, hogy vélhetően előbb jelent meg a nem mindennapi hír a mindig jól értesült szarajevói Klix hírportálon, mint ahogy a BIA-t vezető Aleksandar Vulint tájékoztatták volna az okmány lefoglalásáról.
Az igazolvány kapcsán a szerbiai illetékesek nem is igen tudtak mit kezdeni a helyzettel. Egyfelől azért nem, mert annak birtoklása önmagában még nem valósít meg semmilyen bűncselekményt, így legfeljebb kellemetlen kérdések hada várhatta Zildžićet emiatt a fogdában.
Másfelől pedig a dokumentumon öles betűkkel a „tiszteletbeli szolgálati igazolvány” (Počasna službena iskaznica) felirat szerepelt, ami miatt annak eredetiségével kapcsolatban komoly aggályok merülhettek fel.
Hogyan kaphatott igazolványt?
Zildžić személye kapcsán nem ismert, hogy a korábbi években bármilyen kapcsolatban állt volna az OSA-val. Sőt, az önéletrajza meglehetősen letisztult, mondhatni transzparens, mivel a 2006-ban megkezdett politikai karrierje előtt is széles körben ismert volt a boszniai nyilvánosság előtt, mint élsportoló, aki bokszolóként és cselgáncsozóként jeleskedett nemzetközi szinten.
Az OSA működését szabályozó törvény ugyan lehetőséget ad a szervezet vezetőjének, hogy diszkrecionális jogkörében eljárva, egyedi esetekben adományozzon olyan igazolványt, amin a „tiszteletbeli” jelző szerepel, azonban az N1 Bosna csatorna értesülése szerint ezt a gyakorlatot a korábbi években kizárólag a komoly szakmai teljesítményt nyújtó, nyugállományba vonulók esetében követték a szervezetnél.
Zildžić tekintetében nyugállományról és komoly szakmai teljesítményről nem lehet szó, a sportszakmai karrierje mellett azért sem, mert mindössze 42 éves.
Parlamenti vizsgálat lesz
Önmagában Zildžić elfogása és előzetes letartóztatásba vétele nem érte el a boszniai politikai ingerküszöböt, a nem mindennapi okmány fellelése azonban nagy lendületet adott az eseményeknek.
Elsőként a bosnyák konzervatívok által szerbpárti nézetei miatt évek óta támadott Aleksandar Vranješ, Belgrádba akkreditált boszniai nagykövet jelezte a sajtóban, hogy tud a fogva tartás tényéről, teendője azonban nincs, tekintettel arra, hogy Zildžić nem kért konzuli közbenjárást az ügyében.
Sabina Čudić, a liberális Naša Stranka parlamenti képviselője nyilatkozatában jelezte, hogy kezdeményezte az OSA működését felügyelő parlamenti bizottság rendkívüli ülésének összehívását az eset kapcsán. Szerinte egy vizsgálat keretében kell tisztázni, hogy a korábbi években kik és milyen okból kaptak hasonló igazolványt.
Čudić nyilatkozatára reagálva Ilija Cvitanović, a HDZ 1990 parlamenti képviselője jelezte, hogy mint az illetékes bizottság elnöke megtette a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy a bizottság rendkívüli ülésére 10 napon belül sort kerítsenek. Az ülésen meghallgatják Almir Džuvót, az OSA idén tavasszal kinevezett vezetőjét, akinek válaszolni kell az igazolvány keletkezésével kapcsolatos kérdésekre.
Cvitanović bejelentése csak részben nyugtatta meg a közvéleményt, mert az eset kapcsán lényegében mindenki Osman Mehmedagić, az SDA-t vezető Bakir Izetbegovićtyal szoros kapcsolatban álló korábbi OSA-vezető érintettségét feltételezi. Mehmedagić a vele kapcsolatban megjelent híresztelésekre reagálva közleményt adott ki, amelyben tagadta, hogy ő adott volna utasítást a kérdéses dokumentum kiállítására.
Össze-vissza védekezik
Zildžić az ominózus igazolvány léte és eredete kapcsán az ügy kirobbanása óta több variációt ismertetett a nagyérdeművel. Még a szerbiai fogva tartása alatt ügyvédje útján azt közölte, hogy az igazolvány létezik, az azonban nem eredeti, hanem egy másolat, amit „hülyeségből készítettek neki a barátai, akikkel a Državna Bjezbednost (magyarul Állambiztonság) nevű Viber-csoportot alkotják.”
Zildžić azt is elárulta, hogy mintegy 10 fő tagja ennek a csoportnak, azonban konkrét személyeket nem nevezett meg. Ezen túlmenően arra sem akart magyarázatot adni, miért volt szüksége egy ilyen jellegű dokumentumra, és azt miért vitte magával Szerbiába.
Kapcsolódó cikk
A szeptember 27-i Szarajevóban adott sajtótájékoztatóján Zildžić egy eddig ismeretlen külső tényező vagy a józan logika hatására módosította a védekezését. A szerbiai fogságban ugyanis sem ő, sem az ügyvédje nem számolt azzal, hogy a dokumentum létének és birtoklásának elismerése miatt a boszniai ügyészség okirathamisítás és azzal visszaélés gyanúja miatt nyomozást rendel el.
Így az ügyészek munkáját nehezítendő Zildžić utóbb azzal állt elő, hogy nem is volt nála a kérdéses igazolvány, az nem az övé. Ebből adódóan azt nem találhatták meg nála. A különös nevű Viber csoport létezik ugyan, azonban tagadta, hogy annak a tagjai készítették volna „hülyéskedve” a dokumentum másolatot.
Az általa csak felhajtásnak minősített ügy céljaként pedig a személye lejáratását jelölte meg, továbbá azt, hogy ismeretlen okból minél tovább Szerbiában tartsák.
Tagadta továbbá, hogy valaha használta volna az igazolványt, és perdöntő bizonyítékként arra hivatkozott, hogy az okmányon a róla készült kép régi, így az a közreműködése nélkül kellett, hogy készüljön.
A lőfegyver és a lőszerek kapcsán konzekvensen azzal a magyarázattal állt elő, hogy azok a sajátjai, amiket engedéllyel tartott magánál, csak éppen elfelejtette kivenni az autójából, amikor Szerbiába indult. Azt pedig nem tartotta kommentárra érdemesnek, hogy milyen indokok miatt tartott a személygépjárművében egy lőfegyvert honatyai minőségben.
Megegyezett a szerbekkel
Zildžić kiadatására szeptember 25-én került sor. Ezt megelőzően a lőfegyver és a lőszerek jogosulatlan határon való átvitele miatt az užicei ügyészség gyorsított eljárásban megegyezést kötött vele.
Ennek keretében Zildžić elismerte bűnösségét, és elfogadta az egy éves szabadságvesztést azzal, hogy kiadják Bosznia-Hercegovinának a büntetés végrehajtása végett.
Utóbbi amiatt volt fontos számára, mert a szabadságvesztést meglehetősen szerényen osztó boszniai büntetőjog keretében lehetősége nyílik a jövőben a szerbiai büntetést, mint rövid időtartalmú szabadságvesztést pénzbírsággal megváltani, így a 365 nap szabadságvesztés helyett 365.000 konvertibilis márka, vagyis megközelítőleg 72 millió forint kifizetése ellenében mentesül a szabadságvesztés végrehajtása alól.
Már csak azt kell tisztáznia a parlamenti bizottság és az ügyészség felé az eddigieknél hihetőbb módon, hogy miként került az arcképe egy olyan okmányra, ami a Klix portál által megkérdezett szakértők szerint teljesen egyezik az OSA által kiadott igazolvánnyal.
-
Koszovó7 nap telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Szerbia5 nap telt el azóta
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
-
B A Balkanac2 nap telt el azóta
Felröhögünk a dolgok állásán (Kontrapunkt ’23)
-
Szerbia2 nap telt el azóta
Vajon mire figyelmeztetett Vučić a Presevo-völggyel kapcsolatban?