Ide kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)

A belgrádi „Női Szolidaritás” (Ženska solidarnost) kollektíva immár negyedik alkalommal tüntetett a belgrádi Informer című kormánypárti napilap ellen, mert nem távolította el az internetről azt az interjút, amelyet egy sorozatos erőszaktevővel készített. Igor Milošević 15 évet ült több nemi erőszak elkövetése miatt, és szabadulása után készített vele interjút a közösségi pénzekkel is megtámogatott belgrádi lap és hírportál, majd feljelentette a férfit, mert az állítólag meg akarta erőszakolni az interjút készítő újságírónőt. Ezt követően az Informer diadalittasan közölte, hogy a közben őrizetbe vett Milošević rács mögött marad, amíg a pszichiáterek nem döntik el, hogy mennyire veszélyes a környezetére, és egyúttal megelőlegezte neki, hogy úgyis elmegyógyintézetében végzi. Ezek után akár annak a gyanúja is felmerülhet, hogy egy előre megtervezett színjáték zajlik, illetve zajlott. Az Informer tulajdonosa és főszerkesztője, Dragan J. Vučićević a szerb elnök egyik kedvenc újságírója, akit lemosni sem lehet a szintén kormánypárti Pink Televízió képernyőjéről.

Felkavarta a szerb közvéleményt az Informer napilap interjúja a börtönből mintegy fél hónapja szabadult, majd ismét rács mögé került erőszaktevővel. Az első hír, ami megdöbbentette a közvéleményt, hogy a hatóságok egyáltalán szabadlábra helyezték Miloševićot, függetlenül attól, hogy letöltötte a büntetését. A szerb médián és a közösségi oldalakon látens pánik lett úrrá a szabadlábon lévő mániás bűnelkövető miatt, az Informer által készített interjú pedig végképp felborzolta a kedélyeket.

A meginterjúvolt Milošević valóban szörnyű dolgokat mondott, amire itt nem térnénk ki. Kétségbejtő társadalmi háttér, szegénység, hajléktalanság, bűnözés és mentális betegségek – röviden ez ennek az embernek a múltja és a jövője. A közvélemény egy részének reakciói súrolták a hisztéria határát, ezért magukat veszélyeztetve érző nők tiltakoztak napokig az Informer székháza előtt, egy hölgynek pedig a szó szoros, és nem átvitt értelmében sikerült fenéken billentenie a lap főszerkesztőjét, Dragan J. Vučićevićet – Vučić elnök egyik fő propagandistáját.

Még hihetetlenebb fordulat, hogy Vučićević nem vérzett el a helyszínen, főszerkesztői alfelének megsértése pedig cselekedésre serkentette az ügyészséget, amely konstatálta az újságírók elleni támadás fennforgásának tényét, az meg már végképp hab a médiatortán, hogy az Informer büntetőfeljelentést tett Milošević ellen, aki arra a riporteri felvetésre, hogy a kérdező újságírónő is lehetne-e áldozat, azt válaszolta az, hogy ha ez neki megfordulna a fejében, akkor biztosan nem tudnák megállítani. Miloševićet annak rendje és módja szerint szeptember 30-án le is tartóztatták, az Informer és Vučićević pedig mennybe ment a rezsimhű televíziókban és portálokon, amiből kiderült, hogy Szerbiában a megdicsőüléshez néha elegendő egy jólsikerült „s@ggberúgás”.

Tegyük félre azonban ezt a történetet! Nézzük inkább azt, hogy szerb társadalmat évtizedek óta milyen bizarr és kóros tartalmakkal „szpinelik”, amelyek következtében nem is csoda, hogy meggyengült a nemzet lelki egészsége. A betegséget tovább mélyíti a valóságshow-k egyre nyomorultabb tartalma, tele szexszel és erőszakkal. És vajon a mostani eset sem több egy nagyszabású szpinnél, amivel elterelik a figyelmet a sokkal nagyobb és komolyabb témákról? Ehhez több szálat is fel kell göngyölítenünk, amelyek azonban egy személyhez – Vladimir Đukanović ügyvédhez, politikushoz és (kvázi) újságíróhoz vezetnek.

Đukanović a szerb elnök, Aleksandar Vučić alteregójaként ismert, aki hangosan kimondja, amit az elnöknek nem szabad, vagy amit a nyilvánosságban „meg kell futtatni”. A jelek szerint Đukanovićnak hihetetlen térítő és gyógyító ereje is van, beavatkozása után ugyanis a legsúlyosabb bűnökkel vádolt személyek hirtelen nemzeti hősökké válnak. A Balkán legnagyobb marihuánaültetvényének birtoklásával vádolt Predrag Koluvija például gyakorlatilag amnesztiát kapott, miután még a bírósági eljárás lezárulása előtt megjelent Đukanović YouTube-műsorában.

Dijana Hrkalović, a belügyminisztérium volt államtitkára, akit Belivuk-klánnal és egyéb bűnözői struktúrákkal való együttműködéssel hoztak összefüggésbe mindenféle oldalon ellenzéktől kormánypátig, megváltoztatta a vallomását, miután Đukanović vette át a védelmét, és terelte „jó irányba” az ügyét.

Az „alvilág és a titkosszolgálat múzsája”, akit egyik rajongója Szerb Kleopátrának nevezett, az ügyvédváltást követően bűncselekmények és hazaárulás elkövetésével vádolta meg Nebojša Stefanović volt belügyminisztert, Vučić elnököt pedig gyors egymásutánban kezdte magasztalni: „jó szülőnek” és „fénysugárnak” nevezte. Érdekes fordulat lenne, ha történetesen Đukanović venné át Veljko Belivuk (Velja Nevolja, Bajkeverő Velja) védelmét, vajon ő is imáiba foglalná az elnök nevét?

Đukanovićnak azonban mostanában komolyabb kliensei vannak. Ana Brnabić szinte igazi nacionalistának mutatta magát, amikor az ügyvéd képviselő, politikus és (kvázi) újságíró műsorában vendégeskedett. Brnabić valójában egy súlytalan és tekintély nélküli személyiség a szerb közéletben, aki külföldön tanult, az Egyesült Államokból tért vissza Szerbiába mint egy energiacég kádere, majd államigazgatási miniszter, végül pedig miniszterelnök lett. Egyedül bizonyosan nem tudta volna felküzdeni magát ebbe a szerepbe, a szerbek többsége ugyanis vagy külföldi ügynöknek, vagy Vučić közönséges csatlósának tekinti, de vannak még egyéb paraméterei is, amelyek nem teszik népszerűvé az emberek körében.

Végül ott van a legfontosabb kliens, maga a köztársasági elnök, aki minden bizonnyal Đukanović kedvenc „ügyfele”, ő a világ különböző pontjait járva azt üzeni haza, hogy Szerbiára nagyobb pokol vár, mint amilyet a kilencvenes években elszenvedett. Vučićnak igaza lehet, figyelembe véve a katasztrofális energetikai helyzetet, amelyet az OPEC-országcsoport kitermelési kvótáinak csökkentése és az energiaárak ezzel járó növekedése, valamint minden kiszámítható és kiszámíthatatlan körülmény hoz magával, merthogy az Európai Unió kerülőre-fordulóra szankciózza Oroszországot, és ennek következményei lesznek Szerbiára nézve is, amelynek így a továbbiakban az olcsó orosz olaj helyett a drága szaúdit vagy irakit kell vásárolnia, és ez csak egy probléma a sok közül.

Az áremelkedés és a várható áramkorlátozások miatt a közelgő tél egyáltalán nem tűnik reménykeltőnek, ez esetben lehet hinni Vučićnak, mert a tél, az tél, pártállástól függetlenül. A logikai rendet némileg megbontja, hogy az önmagasztalásából nem él meg az ország, így nem világos, hogy a „vučići aranykor” egy évtizede után milyen horror vár az országra.

Mindenki számárat teljesen világos, hogy Christopher Hill amerikai nagykövet már az EuroPride idején az asztalra csapott, és megmutatta, hogy ki az úr a házban. Az utóbbi napokban pedig nyilvánosan kritizálta a szerb kormányt és a szerb minisztereket az oroszokkal való együttműködés miatt (bár hazája nagyon szorosan együttműködik az Orosz Föderációval, ha máshol nem, akkor az űrben), ami valóban groteszknek tűnik. Közben Đukanović a Twitteren védi az Informert, védi Vučićot, és veszekszik Hillel. Talán célszerűbb lenne, ha Đukanović az amerikai nagykövetet is befogadná a kliensei közé, aki ezáltal a szerbek barátja lehetne.

Ez egy igencsak sötét kép, amelyet elnyom az Informer körüli lárma, valamint Vučić bejelentése, miszerint a Rio Tinto (vagy valaki más) mégiscsak bányászni fogja a lítiumot Szerbiában, ami túl sok jóval nem kecsegtet. Az éhes, fagyos, szegény és technológiailag elmaradott szerbek ugyanis belátható időn belül egy új Terminátor vagy Mad Max díszletévé válhatnak, nem kell ehhez már Namíbiába menni.