Connect with us

Egyesült Államok

A szerb elnök szerint a Fehér Házban van kokain, nem Vulin kabinetjében

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A szerb elnök (Sándor 1) első reakciója szerint a Fehér Házban kell drog után kutatni (Screenshot)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Aleksandar Vučić ellentámadással védekezik a BIA igazgatójának meggyanúsításával kapcsolatban, szerinte a Fehér Házban van kokain, és nem Aleksandar Vulin kabinetjében. A szerb elnök azt nem árulta el, hogy mire alapozta ezt a kijelentését, legutóbb ugyanis 2020. szeptember 4-én járt a Fehér Házban, amikor aláírta az azóta már számos elemében halott washingtoni szerződést. Akkor nem panaszkodott arra, hogy kokainnal kínálták meg, és esetleg kábítószeres befolyásoltság alatt írta alá az említett szerződést, és más kifogása sem volt, még az alátolt széket is kényelmesnek érezte. Mindazonáltal Belgrádban nem csak egy, hanem két kábszeres ügy is van, amelyben érintett lehet a szerb állam, és a szerb titkosszolgálat, de az is lehet, hogy a kettő egy és ugyanaz.

Az orosz kapcsolat

A szerb államfő a BIA igazgatója elleni amerikai szankciókra reagálva azt mondta, hogy azokat Washington „nem a bűnözés, hanem az Orosz Föderációhoz való viszonyulása miatt” vezette be Aleksandar Vulin ellen. A szerb elnök ismerheti az érzést, hogy milyen szankciók alá kerülni, mert a kilencvenes években ő is „elszenvedte” őket.


– Nem azt tapasztaltam, hogy Vulin irodájában találtak kokaint, hanem hogy a Fehér Házban

– mondta a szerb elnök, akitől az ellenzéki N1 televízió azt kérdezte, hogy az amerikai szankciókat követően Vulin továbbra is betöltheti-e a Biztonsági Tájékoztatási Ügynökség (Bezbednosna Informativna Agencija, BIA) vezetői tisztségét, és hogy a szerb hatóságoknak megkellene-e vizsgálniuk az amerikai pénzügyminisztérium állításait.

– Nagyon fontosnak tartom a vizsgálatot, mert szerintem ezt használták indokként, hogy valamit írjanak. Elfelejtette megemlíteni a legfontosabbat, vagyis Oroszországot

– válaszolt a szerb elnök, aki egy építkezést felkeresve megjegyezte, hogy az amerikaiak nem a bűnözés miatt szabtak ki szankciókat Vulin ellen, hanem az Orosz Föderációhoz fűződő kapcsolata okán, amiről mellékelt cikkünkben részletesen írtunk.

Vučić jelezte, hogy erről holnap (július 13-án) részletesen beszél, ami azt jelenti, hogy az Isten sem ment meg bennünket egy újabb elnöki tévéinterjútól vagy egy nemzeti sajtótájékoztatótól, amelyen a szerb elnök talán azt is felfedi, hogy milyen kapcsolatban volt a BIA igazgatója Slobodan Tešić szerb fegyverkereskedővel, aki ellen az amerikaiak már korábban szankciókat vezettek be. Merthogy erről most nem esett szó.

A Jovanjica-ügy

Aligha véletlen, hogy az amerikaiak most vezettek be szankciókat Aleksandar Vulin (nálunk néha Sándor 2) ellen, merthogy a belgrádi különleges bíróságon éppen most tett tanúvallomást Dušan Mitić, aki a belgrádi rendőrség negyedik részlegében az operatív osztályt vezeti, és aki maga is részt vett egy feltételezhetően állami drogfarm felfedésében.

A belgrádi rendőrség negyedik osztályának felügyelői, élükön Slobodan Milenković felügyelővel, egy 2019. november 18-án végrehajtott házkutatás során több mint 660 kilogramm szárított kannabiszt találtak, amely a Jovanjica „termelői egységből” származott.

kokain

A 2015-ben készült felvételen balról Predrag Kuluvija marihuánatermelő látható, jobbról pedig nem egy villanyszerelő, hanem Aleksandar Vulin, aki szeretett mindig a beosztásához illően öltözni, akkor munkaügyi és szociális miniszter volt (Forrás: szerb munkaügyi minisztérium)

A vadkender termesztésével foglalkozó farm tulajdonosa egy bizonyos Predrag Kuluvija, aki minden bizonnyal rendelkezett rendőrségi kapcsolatokkal, és netalán ismerte Aleksandar Vulin belügyminisztert is, amiből a fenti fotón kívül abból is következtetni lehet, hogy hamis rendőri igazolványt találtak nála, amikor egy nappal később közveszélyes vezetés miatt megállították a Belgrád és Niš közötti autópályán.

Később nyilvánosságra került az is, hogy Kuluvija olyan dokumentummal is rendelkezett, amely szerint a Katonai Tájékoztatási Ügynökség (Vojna Obavestajna Agencija, VOA) alezredese.

Ugyanaznap a rendőrök Ópazova környékén felkeresték az említett Jovanjica farmot, ahol 1,6 tonna marihuánát találtak, amelyet állítólag a rendőrség, a hadsereg és a biztonsági szolgálatok legalább öt tagja őrzött

kokain

A szóban forgó drogfarm (Forrás: Miroslav Aleksić, a szerb ellenzéki Néppárt alelnöke)

Az illegális „droggyárat” megtaláló rendőrök ezt követően erőteljes zaklatásnak lettek kitéve a kormánypárti média, de a rendőrség által is. A Jovanjica ügyet feltáró főfelügyelő ügyvédje szerint gyilkos merénylet is készülőben volt kliense ellen az ügyben vállalt szerepe miatt, ami „egyelőre” nem került végrehajtásra, merthogy Slobodan Milenković még él.

Ugyanakkor két kollégáját néhány nappal később, vagyis október 24-én letartóztatták hivatali visszaélés, valamint két személy ellen elkövetett súlyos testi sértés gyanújával.

Mindennek a teteje, hogy a marihuána telep tulajdonosát a Szerb Haladó Párthoz tartozó „sztárügyvéd”, Vladimir Đukanović védi a kezdetektől fogva, aki vicces kedvében egy twitteres bejegyzésben azt írta, hogy „a jelek szerint Szerbia kénytelen lesz megkezdeni a Balkán nácimentesítését”.

Đukanović a „rózsaszín televízióban”, vagyis a kormánypárt médiafészkének számító Pink egyik adásában úgy nyilatkozott, hogy „iszonyatosan felelőtlen ember”, és ezért kötelességének tartja, hogy bocsánatot kérjen Aleksandar Vučić elnöktől.

Le akarták tartóztatni a BIA volt igazgatóját

Az előző „fejezetben” abból indultunk ki, hogy a belgrádi különleges bíróságon éppen most tett tanúvallomást Dušan Mitić rendőri vezető, akit a tárgyalóterem előtt mindenki úgy került, mintha leprás lenne.

Mitić a bíróságon tett vallomása során kijelentette, hogy a drogfarm felfedését követően szándékukban állt, hogy letartóztatják a polgári titkosszolgálat, vagyis a BIA akkori igazgatóját, Bratislav Gašićot, aki azóta helyet cserélt Vulinnal, mert most ő a belügyminiszter, Vulin pedig a kémfőnök.

kokain

Kerülték, mintha leprás lenne, Dušan Mitić rendőri vezető (Forrás: Screenshot)

Gašićon kívül le akarták kapcsolni Mirko Škerót is, az utóbbi személyről eddig nem történt említés. Škero korábban a szerb polgári titkosszolgálat belgrádi központjának a vezetője volt, ma is ott dolgozik, de már nem ebben a tisztségben. Mitić szerint ezt követőn erősen fokozódott a nyomás rájuk.

Közben felmerült az is, hogy az ügyben érintett a szerb elnök testvére Andrej Vučić, valamint a koszovói szerbek egyik vezetője, Zvonko Veselinović, akit az amerikaiak már korábban megszankcionáltak, és aki ennek ellenére a Szerb Haladó Párt jelenlegi vezetőjéhez, Miloš Vučevićhez (alias Kisfarkashoz) közeálló figura,

Minden bizonnyal az ő kamionjai is részt vesznek a koszovói útzárlatok létesítésében, egy ellenzéki vezető szerint pedig az újvidéki bűnözői körök irányítása is Veselinović kezében van, miután a Kisfarkas újvidéki polgármester volt, de ez már egy másik történet.

Ehhez a történethez viszont még hozzátartozik, hogy a „balkáni nácítlanítás” gondolatával is eljátszogató Đukanović, aki – mint már említettük – a drogfarm tulajdonosának védője – Mitić kijelentésére reagálva azt mondta, hogy a Bratislav Gašić és Mirko Škero esetleges letartóztatása, komoly államcsínykísérlet lett volna.

Említettük, hogy a Jovanjica-ügy feltárását vezető főfelügyelő, Slobodan Milenković még él, az ő meghallgatására a következő tárgyaláson, vagyis szeptemberben kerül sor, ha csak addig nem történik valami, ami lehetetlenné tenné megjelenését a különleges bíróság előtt.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország7 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság7 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia3 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország2 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró5 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap