Egy nagyszabású rendőrségi akció során több rendőrt is őrizetbe vettek Bosznia-Hercegovinában, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kiskorú lányokat – köztük gyermekotthon lakóit – ösztönöztek prostitúcióra a Tuzlai...
A szerb fővárosból és Újvidékről Nyugat-Szerbiába helyeződött át a tüntetések gócpontja. Kilenc civil van börtönben, köztük tanárok, egyetemisták, jogászok. A hatalom azt állítja, hogy eltakarította a...
A szerbiai diákok számos közleményben és közösségi médiás bejegyzésben hívták fel a figyelmet arra, hogy a hatóságok rendszeresen civil ruhás rendőröket alkalmaznak, akik gyakran jelöletlen járművekkel...
A cikk címe a szerbiai elmeállapotokra és a rend bomlására utal, a „fészek” – azaz az ország felett ugyanis egy olyan hatalom uralkodik, amely saját őrületét...
A csütörtöki nap Szerbiában egyébként azzal telt el, hogy a kormánypárti politikus és és újságírók "gyanúsan hasonló" útszéli megnyilvánulásaik során egymással versengve "nácizták le" a ma...
Az Európai Parlament Szerbiáért felelős jelentéstevője, Tonino Picula álláspontja szerint egy olyan országnak, amely az Európai Unió tagjelöltje, s ugye Szerbia is az - nem lehetnek...
A nyomozás feltárta, hogy a gyanúsítottak hamis orvosi diagnózisokat állítottak ki, lehetővé téve ezzel jogosulatlan pénzügyi támogatások igénybevételét, például ápolási segélyeket és rokkantsági nyugdíjakat
Délután körülbelül húsz civil ruhás rendőr lépett be a Niši Orvostudományi Kar épületébe, és idézéseket adott át az ott tartózkodó diákoknak, amelyekben a rendőrségen tanúként történő...
Az Európai Unió is inkább magára figyel, s mivel az új európai védelmi rendszer kialakításánál Törökország kihagyása stratégiai hiba lenne, a tüntetésekre adott uniós válaszok a...
A bebörtönzött isztambuli főpolgármester hivatalánál tartott vasárnap esti nagy tömegtüntetésen - az éjszaka a rendőrség kiszorította a diákokat a térről - Özgür Özel, a CHP vezetője...
A rendőrségi akciók érdekessége az, hogy minderről feltehetően évek óta tudott az ügyészség, és hogy a Szerb Haladó Párt (egyelőre) csak a saját háza táján tisztogat,...
Marko Đurić külügyminiszter, a Szerb Haladó Párt és személyesen Aleksandar Vučić üdvöskéje, az esettel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy „ez a korrupció elleni harc első lépése”. Kérdés,...
A kormány részéről nem kommentálták a fejleményeket, az ellenzéki pártok ugyanakkor elítélték a letartóztatást. Parlamenti képviselők bebörtönzésére az utóbbi évtizedekben ugyan számos alkalommal volt példa (Erdoğan...
Vesić, akit Aleksandar Vučić több alkalommal is barátjának nevezett, letartóztatását követően éhségsztrájkba kezdett, majd az orvosok egészségi állapota rosszabbodását állapították meg, amiért a fogdából kórházba szállították,...
Az újvidéki főügyészség ma hivatalos közleményt adott ki, amely szerint 11 embert tartóztattak az újvidéki pályaudvaron történt baleset miatt. Szerbiai médiajelentések szerint Goran Vesićet a Büntető...
A Kreml eddig szőnyeg alá söpörte, hogy Szerbia fegyvert szállít Ukrajnának, és még a legvadabb moszkvai kommentátorok sem ítélték el Aleksandar Vučić szerb elnököt emiatt. Az...
A vád 30 napos börtönbüntetést és 1000 eurós pénzbírságot javasolt. Végül azonban a bíróság feltételes, 60 napos börtönbüntetést szabott ki, egyéves próbaidővel, valamint 150 eurós bírósági...
Annak ellenére, hogy a FutureNeten keresztül több millió dollárt csaltak ki az emberektől, akik közül sokan európai lakosok voltak, egyetlen európai hatóság sem lépett fel Stephan...
Dragan J. Vučićević, az Informer főszerkesztője szerint a legfőbb szerbiai ellenzéki vezető és a legnagyobb szerbiai ellenzéki médiamágnás "meg akarja erőszakolni Szerbiát", egyesek közülük, illetve a...