Habár 2013 óta aktívan foglalkozik politikával, a Korrupcióellenes Ügynökség 2018-as adatai szerint az akkori Đukanović képviselőnek sem ingatlan nem volt a nevén, de még megtakarítása sem...
- Nincs szándékomban beszűkült és korlátolt emberekkel vitatkozni. Egyébként sincs miről vitázni a hazaárulókkal - írta az X platformon Vladimir Đukanović, aki szerint Milan király idejében...
Aleksandar Vučić ellentámadással védekezik a BIA igazgatójának meggyanúsításával kapcsolatban, szerinte a Fehér Házban van kokain, és nem Aleksandar Vulin kabinetjében. A szerb elnök azt nem árulta...
Oroszország mindenképpen igyekszik egy koszovói háború felé terelni Szerbiát, Moszkvának ugyanis érdekében állna, ha a most Ukrajnát támogató Nyugat figyelme megoszlana a két fegyveres konfliktus között....
Belgrádban nyilvánosságra hozták az új kormány névsorát, amelyet a megbízott szerb miniszterelnök a Szerb Haladó Párt elnöksége elé terjesztett, a közvéleménnyel azonban Aleksandar Vučić ismertette, ezzel...
A belgrádi “Női Szolidaritás” (Ženska solidarnost) kollektíva immár negyedik alkalommal tüntetett a belgrádi Informer című kormánypárti napilap ellen, mert nem távolította el az internetről azt az...
Szerbiában erősítenek a Koszovóval kapcsolatos fejlemények közepette. Mivel “sem Szerbiának, sem a hülyeségnek nincs határa” Koszovót illetően, akár még röhögőgörcsöt, vagy esetleg epilepsziát is kaphatnánk, ha...
Szerbiában újabb fejezetéhez érkezett a kavači klán és a politikai elit kapcsolatáról szóló szappanopera, amely közel másfél ével ezelőtt kezdődött. Nagyon röviden fogalmazva, továbbra is az...
A kormányzó Szerb Haladó Párt vezetői között időnként fellángoló vádaskodások lassan azokhoz a televíziós szappanoperákhoz kezdenek hasonlítani, amelyeket az elmúlt évtizedekben volt alkalmunk végignézni Szerbiában. Az...
A szerb rendőrség és az ottani titkosszolgálat szerint megalapozott a gyanúja annak, hogy a Kolubara bányamedencében dolgozók egy része szervezett szabotázst folytat, ami az egész ország...
Szerb nacionalistának vallotta magát a belgrádi kormány vezetője egy rezsimhű hírportál YouTube csatornájának adott interjújában. Ana Brnabić erről Vladimir Đukanovićnak nyilatkozott, aki amellett, hogy a Szerb...
Szembetűnő a különböző amerikai szolgálatok és szervezetek fokozott jelenléte a Nyugat- Balkánon, különösen Szerbiában. A Wikileaks szerint az ezredforduló tájékán az Otporon keresztül több amerikai...
Szombaton tartotta ülését a Szerb Haladó Párt főbizottsága, amely két fontos kérdést tárgyalt meg: a haladók egyesültek Aleksandar Šapić volt vízilabdázó Szerbiai Hazafias Szövetségével (SPAS),...
A belgrádi Kurir újévi interjút készített a szerb elnökkel, amelyben Aleksandar Vučić felfedte, hogy mi lappang a színfalak mögött. A Kurir Aleksandar Vučićot “emberarcú elnökként” igyekezett...