Connect with us

Koszovó

„NÁCIMENTESÍTÉS”: Bocsánatot kért Vučićtól a „felelőtlen” szélsőjobbos haladó politikus

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Vladimir Đukanović egy tévéadásban nyilvánosan kért bocsánatot a szerb elnöktől egy twitteres bejegyzésért, amelyben az írta, hogy „a jelek szerint Szerbia kénytelen lesz megkezdeni a Balkán nácimentesítését” (denacifikacija, németül Entnazifizierung). A bocsánatkérés a Pink televízióban hangzott el, amelynek jóval nagyobb a nézettsége, mint az Objektiv hírportál internetes adásainak, ahol a Szerb Haladó Párt szélsőjobboldali szárnyához tartozó Đukanović műsorvezetőként szokott hozsannázni Aleksandar Vučićnak.

Viccelődni akart

Đukanović a „rózsaszín televízió” adásában úgy nyilatkozott, hogy „iszonyatosan felelőtlen ember”, és ezért kötelességének tartja, hogy bocsánatot kérjen.


– Írtam egy tweetet, inkább csak viccelődve, és ezzel óriási problémát okoztam Aleksandar Vučićnak és a hazámnak

– fogalmazott Đukanović, aki hozzátette, hogy minden felelősséget magára vállal a „szörnyű hibáért”.

A haladó politikus ezt az alkalmat is arra használta fel, hogy ismételten leboruljon a szerb elnök előtt.

– Most teljes mértékben felelősen kell viselkednünk, teljes mértékben követnünk kell az állami vezetést, és meg kell próbálnunk elkerülni a konfliktust

– jelentette ki Đukanović, aki a nyilatkozat végén egy kicsit „visszakorrigált”, igyekezett ugyanis érzékeltetni, hogy nem lesz könnyű elkerülni az említett konfliktust, tekintettel arra, hogy „mekkora erők összpontosulnak Koszovóban, hogy miként alakulnak a dolgok, hogy mekkora erőket küldtek Koszovó északi részébe, és hogy a nyugati média miként tudósít az eseményekről”.

Itt jegyzendő meg, hogy a most bocsánatot kérő szerb politikus Oroszország nagy barátja, és ha ebből a szemszögből tekintünk a kijelentésre, akkor a „nácimentesítés” új értelmet kap.

– Lassan folyik a készülődés

– tette hozzá Đukanović, akinek a fenti zavaros gondolatmenetéből nem derült ki, hogy ki és milyen erőket küldött Koszovó északi részébe, és hogy mire készülnek a meg nem nevezett akárkik.

Mindez nagy valószínűséggel a koszovói albánokra vonatkozik, az ő lejáratásukat szolgálja, és aligha gondolnak mást azok, akiknek az üzenet szólt, mert a szerb jobboldalon „fél mondatokból” is megértik egymást.

Soktényezős politikus

Vladimir Đukanovićot a szerb szélsőjobb képviselőjének szokás tekinteni a Szerb Haladó Párton belül, aki intelligencia tekintetében igencsak túltesz a szerb kormány hasonló világnézetű tagjain.

Nem csak műsorvezetőként ismert a közvélemény előtt, hanem politikusként és ügyvédként is, vagyis „soktényezős személyiség”, akinek a különböző területeken folytatott tevékenységét nehéz közös nevezőre hozni.

A Szerb Haladó Párton belül Nebojša Stefanović védelmi miniszter legnagyobb ellenségének számít, akit korábban sikerült kibuktatni a haladók fővárosi vezetésének éléről, viszont nem tudta elérni, hogy Stefanovićot lemondassák a miniszteri posztról is.

Đukanović ezzel párhuzamosan nagy horderejű bírósági perekben is részt vesz, ő például a szerb alvilággal állítólag kokettáló Dijana Hrkalović volt belügyi államtitkár védőügyvédje, ami jól beleillik a Stefanović ellen folytatott „ördögűző” tevékenységébe.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország6 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország19 óra telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia3 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap