Connect with us

Szerbia

A szerb elnök személyesen rendelte el az olajexport betiltását
Vučić korábban háromhavi tartalékokról beszélt, éjfél előtt azonban már exporttilalmat rendelt el

Aleksandar Vučić szerb elnök szombaton még háromhavi olajtartalékokról beszélt, vasárnap késő este viszont már exporttilalmat rendelt el. A döntés egy éjfél előtti telefonhívás alapján történt, ami jól mutatja, hogyan működik a szerb energiapolitika: gyorsan, közvetlenül, és leginkább az elnök aktuális megérzései – és utasításai – alapján

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Non-stop nyitott stúdió, avagy a kézivezérlés egyre szembetűnőbb példái Szerbiában, erre utal az olajexport hirtelen betiltása is
Non-stop nyitott stúdió, avagy a kézivezérlés egyre szembetűnőbb példái Szerbiában, erre utal az olajexport hirtelen betiltása is (Forrás: Blic)
Cikk meghallgatása

A szerb kormány a globális energiapiac instabilitása miatt úgy döntött, hogy betiltja az olaj és az olajszármazékok exportját. Aleksandar Vučić elnök korábban többször is kijelentette, hogy Szerbia elegendő olajjal és olajszármazékkal rendelkezik, tegnap éjfél körül azonban „ráébredt”, hogy valamit tenni kellene, ezért kiadta a parancsot.

Parancsuralmi rendszer

Szerbia következő tízéves fejlesztési tervét ismertetve Aleksandar Vučić szombaton még azt kommunikálta, hogy az országnak közel háromhavi tartalékai vannak, majd vasárnap este – nem sokkal éjfél előtt – személyesen hívta fel a miniszterelnököt, hogy tiltsa be a kőolaj exportját.



A szerb elnök tehát egyszer azt állítja, hogy Szerbia elegendő olajjal és olajszármazékkal rendelkezik, máskor viszont betiltja, illetve betiltatja a kormánnyal az exportot, mert a globális energiapiaci fejleményeket akkor éppen bizonytalannak látja.

A szerb államfő kijelentése szerint „azon dolgoznak”, hogy rendelkezésre álljon a megfelelő mennyiségű olaj és az abból származó termékek.

„Tegnap este 23:20-kor felhívtam a miniszterelnököt, és megkértem, hogy ma hozzon döntést az olaj és kőolajtermékek exportjának tilalmáról. Láttam, mi történik a régióban. Harcolnak. Az osztrákok Szlovéniába mennek üzemanyagot vásárolni, Montenegróban pedig sorok állnak a benzinkutaknál. Nálunk ez nem fordul elő, mert az emberek tudják, hogy vannak tartalékaink” – mondta Vučić a belgrádi Blic állítása szerint.

– A finomítóban rendelkezésre álló operatív tartalékokkal együtt a rendelkezésre álló olaj- és kőolajtermék-készlet több mint 90 napra elegendő. Korábban csak az állami tartalékokról beszéltem, de összességében elegendő üzemanyagunk van – nyilatkozta a szerb elnök.

A döntés éppenséggel nem érthetetlen, a módszer viszont nevetséges, és diktatórikus módszerekre hajaz, akár csak az, ahogy a szombati „jövőbetekintő szeánszon” kiosztotta a tennivalókat.

A szerb elnök éjfél előtti döntését azzal indokolta, hogy a világpiaci árak hirtelen emelkedése miatt nehéz időszak következik.

„Meg kell találnunk a módját, hogy miként biztosítsunk ésszerűen normális árakat. Az olaj ára hordónként körülbelül 65 dollár volt, most pedig meghaladja a 100 dollárt. Egy időben még 117 dollár is volt. Igaz, hogy a stratégiai tartalékok felszabadításának bejelentése után kissé csökkent, de még mindig 50–60 százalékkal magasabb, mint néhány nappal ezelőtt” – mondta Vučić.

Délelőtt már be is jelentették az olajexport tilalmát

A kellemetlen hír közlése Dubravka Đedović Handanović bányászati és energiaügyi miniszterre lett rátestálva.

A miniszter szerint a tilalom március 19-ig érvényes, és a dízel, a benzin, valamint a nyersolaj exportjára vonatkozik.

A nyilatkozat szerint az említett dátumot követően további döntések születnek, természetesen mindez attól függ, hogy a szerb elnöknek éjfél körül mire ébred ismét rá.

Đedović Handanović szerint a mostani intézkedés célja az, hogy megvédjék a hazai piacot a világpiaci zavarok miatt bekövetkező hiányoktól és áremelkedésektől.

Emlékeztetett arra is, hogy Szerbiában az emberek a tőzsdei árnál kevesebbet fizetnek a kőolajtermékekért, és hogy az állam mindent megtesz polgárai és a gazdaság védelme érdekében.

Feltételezett nyerészkedő került őrizetbe

Az adóügyi rendőrség – amely körülbelül az ottani NAV bűnügyi osztályának felel meg – közben bejelentette, hogy őrizetbe vett egy személyt, akit jövedéki áruk engedély nélküli kereskedelmével és tárolásával gyanúsítanak.

Az adóhatóság bejelentette, hogy a műveletet az aranđelováci ügyészség utasítására hajtották végre.

A gyanúsított lakóhelyén végzett házkutatás során a hatóságok mintegy 1100 liter kőolajterméket találtak és foglaltak le, amelyekhez nem állt rendelkezésre származási dokumentáció.

A hivatalos közlés szerint a lefoglalt üzemanyagot további értékesítésre, azaz ismeretlen vevőknek történő forgalomba hozatalra szánták.

A szerb adóhatóság nyilatkozata szerint az ügyészséggel közösen büntetőfeljelentést tesznek a gyanúsított ellen.



Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap