Connect with us

Horvátország

A Šibenik környékén dúlt erdőtűznek akár etnikai indítékai is lehetnek

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

erdőtűz, Canadair, Grebaštica
A tűz során robbanások is voltak, kérdés hogy mik robbantak, gázpalackok, házi naperőművek vagy háborúból visszamaradt aknák (Fotó: Györe Zoltán)
A labdák segítségével értékeld a cikket!
[Összesen: 0 Átlag: 0]

Hallgasd meg ezt a cikket!

A hétvégi erdőtüzet követően a horvát tűzoltók még kedden is a helyszínen voltak, hogy figyeljék a veszélyeztettet területeket, mert imitt-amott még füstölt a kiégett erdő. A tűzesetekről szóló beszámolók addig tartják lázban a közvéleményt, amíg lángok nyaldossák a házakat, és jönnek a gyönyörű sárga Canadairek, amelyek szemmel láthatóan nagy mennyiségű vizet locsolnak a tűzfészkekre. Az okokról azonban a hatóságok keveset beszélnek, főleg olyan esetekben, amikor egyes információk felzaklatnák a közvéleményt. Ez a helyzet a Šibenik-Knin megyében lévő Grebaštica esetében is, ahol a lángok július 13-án csaptak fel először, majd a nem éppen sikeres oltást követően két nap múlva egészen annyira megerősödtek, hogy a szép sárga légi járműveket vissza kellett hívni. A Kecskeméten élő Györe Zoltán, az Újvidéki BTK rendes tanára, visszatérő vendég a horvát tengerparton, olyannyira testközelből élte át a tűzvészt, hogy a lángok mintegy húsz méterre voltak az apartmantól, amelyben lakik. A BALK hosszabb interjút készített vele, amely hamarosan a nemrég indult BalkCast csatornánkon teljes terjedelmében hallható lesz, itt csak a fontosabb állításokkal foglalkozunk.

Az első idei erdőtűz

Onnan kellene kezdeni, hogy a kilencvenes években a Slobodan Milošević által vezetett akkori szerb világ eltökélt szándéka volt, hogy tengeri kijáratot szerezzen a szerbeknek, amivel két helyen is próbálkoztak, az egyik ilyen próbálkozás eredménye lett a Dubrovnik elleni gyakori tüzérségi támadás. A másik helyszín a Knin-Šibenik-Tengerfehérvár (Biograd na moru) háromszög, tágabban pedig északon egészen a Karlobagig nyúló terület, a Nagy-Szerbia mérnökei szerint ugyanis az általuk megálmodott országnak eddig kellett volna terjednie.

erdőtűz, Grebaštica, Canadair

A Canadair vizet vesz fel a grebašticai strandnál (Fotó: Györe Zoltán)

A történelmi előzményekre csak annak érzékeltetése érdekében térünk ki, hogy “mennyire gyúlékony területről” van szó. A tengeri kijáratról történő szerb álmodozás mellett a térség fontos stratégiai terület volt és maradt, Knin jelentős vasúti csomópont, a várostól elterülő, Kosovo Polje (már megint egy Koszovó, de ez egy másik Koszovó!) pedig annak idején a Jugoszláv Néphadsereg fegyver-, de főleg üzemanyagbázisa volt, innen szolgálták ki az egész spliti katonai körzetet.

A térségben tehát súlyos harcok dúltak, a horvát hadsereg azonban az 1995 nyarán indított Vihar hadművelettel felszámolta a szerb ellenállást, a szakadár szerbek jó része elmenekült, sokan közülük a Vajdaságban kötöttek ki, de maradtak szerbek, akikkel szemben a horvát szélsőségesekben gyilkos ösztön él, miközben a térségben még ma is gyakoriak az erdőtüzek, amelyeknek egyik kiváltó oka a gyújtogatás lehet.

Nem állítjuk, hogy a Grebaštica környékén most kitört, kimondottan nagy kiterjedésű tüzet gyújtogatás okozta, nem állítjuk, hogy a gyújtogatást a helyi horvátok által nem minden esetben teljesen alaptalanul kiközösített szerbek valamelyike okozta, mindössze annyit állítunk, hogy a Grebaštica környékén dúlt erdőtűznek akár etnikai indítékai is lehetnek.

erdőtűz, Grebaštica, Canadair

Air Tractor munka közben (Fotó: Györe Zoltán)

Erről – mint a BALK által készített interjúból is kiderül – a helyiek sem szívesen beszélnek, és csak lebegtetik ezt a lehetőséget, ugyanakkor egyre gyanúsabbnak tűnik, hogy nyaranta erdőtüzek pusztítanak a térségben, amit ugyan el lehet azzal a tréfával ütni, hogy egy piromániás személynek július 13-án van a születésnapja, és ilyenkor felgyújtja az erdőt, az okok azonban sokkal, de sokkal mélyebbek.

Menekültek a turisták

Az egyik grebašticai apartmanban pihenő Györe Zoltán arról beszélt a BALK-nak, hogy a lángok tőle négy-öt kilométerre csaptak fel, de az erős szél hatására a tűz nagyon gyorsan terjedt, és így rövid időn belül mintegy húsz méteres közelségbe került. A horvát tűzoltók öt Canadairt és három Air Tractort és több mint ötven tűzoltókocsit rendeltek ki, de szükség is volt rá, mert a tűz ennek ellenére elérte a települést, ám csak hét autó sérült meg, és hét ház.

Egy turistákból kialakult autókaraván hagyta el a veszélyeztetett övezetet (Fotó: Györe Zoltán)

– Ma sétáltam a településnek az északi részén, nagyon rosszul néz ki a dolog, olyan értelemben, hogy a tűz valóban a házak között tombolt

– mondta Györe, aki megjegyezte, hogy a házak nem égtek le, amit annak tudott be, hogy az erős szél gyorsan továbbvitte a lángokat, amelyek a sajátos területi viszonyok miatt a keleti és északi részeken áthaladva érték el a déli részen lévő apartmanokat.

– Ekkor ment el mellettünk húsz méterre, ezt mi nem vártuk meg, mert robbanások is voltak, kérdés hogy mik robbantak, ezek gázpalackok voltak, vagy házi naperőművek, de egyesek szerint az is lehet, hogy a robbanásokat a háborúból visszamaradt aknák okozták

– mondta a BALK beszélgetőtársa, aki megjegyezte, hogy az autót is mentették, nehogy kiégjen, így egy turistákból kialakult autókaraván hagyta el a veszélyeztetett övezetet. Beszámolója szerint egy 60-70 éves fenyőerdő égett le Grebaštica térségében.

A tüzet ugyan sikerült eloltani, de két nap múlva ismét felcsaptak a lángok, ezért két Canadairt visszavezényeltek. Györe szerint a legfélelmetesebb azonban mindenképpen a július 13-i nap volt.

A helyiek csóválják a fejüket

Itt tértünk ki arra, hogy mit mondanak a tűzzel kapcsolatban a helyiek, merthogy a hatóságok az ilyenkor szokásos mantrát ismételgetik, hogy dolgoznak a tűz okainak a felderítésén, ami bizonyára igaz, viszont tág teret ad a találgatásoknak.

erdőtűz, Grebaštica, Canadair

Egy 60-70 éves fenyőerdő égett le Grebaštica térségében (Fotó: Györe Zoltán)

– A helyiek főleg csóválják a fejüket, mert hát elég furcsa bárki számára, hogy tavaly ugyanígy, pont július 13-án volt egy hatalmas, ehhez hasonló tűz Zaton környékén (Zárától északra, de még Karlobag alatt), azt is – azt hiszem – két napig oltották. Kicsit furcsa koincidencia, hogy pont ugyanazon a napon. Sokan úgy vannak vele, hogy nem a véletlen műve, hanem inkább gyújtogatás

– mondta Györe, aki itt arra emlékeztetett, hogy a térségben egy frontvonal húzódott régebben, aki ugyan megjegyezte, hogy a tüzet villámcsapás is okozhatja, de szóba kerülhet még figyelmetlenség is, elég egy csikk, merthogy a fenyőfák és az olajfák kitűnően égnek.

A beszélgetés nem publikus részében Györe arra is emlékeztetett, hogy 1996 táján, vagyis egy évvel a Vihar hadművelet után gyönyörű erdőségek égtek sz@rrá Horvátországban, de a politikai korrektség kedvéért hozzátette, hogy fogtak el horvát gyújtogatót is, aki egy ilyen cselekedettel akart kitűnni.

A labdák segítségével értékeld a cikket!
[Összesen: 0 Átlag: 0]
QR Code

Küld el ezt a cikket e-mailben

Ehhez kattints ide

Feliratkozás a Hírlevélre

Az e-mailek heti három alkalommal hétfőn, szerdán és pénteken kerülnek kiküldésre.

Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Európai Unió

Oroszország

Kína

Három nap legjava