Volodimir Klicsko kijevi polgármester és korábbi világbajnok bokszoló élőben nyilatkozott az N1 televízió horvátországi csatornájának az ukrajnai helyzetről. Klicsko elégedetlen a nyugati támogatással, szavai szerint ugyanis...
Zoran Milanović horvát államfő, aki korábban a NATO-ból már kitiltotta Ukrajnát, amiért az ukrán szélsőséges Mirotvorec Központ azonnal fekete listára tette. Az általunk gyakran Zoki Bondnak...
A világelső szerb teniszező „őrültségnek” nevezte azt a wimbledoni döntést, amellyel kitiltják az orosz és fehérorosz játékosokat a 2022-es tornáról. Novak Đoković azt állította, hogy „ha...
A román hatóságok úgy döntöttek, hogy újra megnyitják Románia nagykövetségét Kijevben – jelentette be kedden Twitter-bejegyzésben Bogdan Aurescu külügyminiszter. Aurescu szerint a külképviselet újraindítására a közeljövőben,...
A boszniai EUFOR Althea misszió elmagyarázta, hogy páncélozott járművei miért tűnnek fel a különböző bosznia-hercegovinai városok utcáin. Az utóbbi időben elsősorban a boszniai Szerb Köztársaság részéről...
Az Ankarába látogató magyar külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy a magyar-török együttműködés fejlesztése továbbra is a magyar külpolitika fókuszában lesz, „amire az is garancia, hogy...
Egy amerikai diplomata szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök nem elégszik meg Ukrajna bekebelezésével, és más országok elfoglalását is megkísérli. W. Robert Pearson, az Egyesült Államok volt...
A nagy erőkkel fegyverkező Szerbia rossz néven vette, hogy szerb állítások szerint Nagy- Britannia Javelin és NLAW páncéltörő rakétákat szállított le Koszovónak. A szerbek egy nemrég...
Annyian vannak, mint az oroszok, és ez mostanában Belgrád esetében mindinkább igaz, mivel több és több orosz tűnik fel a szerb fővárosban. A belgrádi hírportálok beszámolója...
Szerbia gyorsított ütemben fegyverkezik, a szerb elnök pedig gyakran keres fel hadiüzemeket, és vesz részt hadgyakorlatokon. Egy hétvégi katonai gyakorlatra az „egész szerb világ ” elkísérte,...
Radnóti András, a londoni székhelyű Millennium Emerging Europe tanácsadó cég ügyvezetője igazgatója nemrég arról beszélt a BALK-nak nyilatkozva, hogy ha Putyin a délnyugat-ukrajnai területeket elfoglalja, akkor...
Ami Horvátországot illeti, az ukrajnai háború kezd kikerülni a figyelem középpontjából. Ez az újságok címlapján is nyomon követhető, ahol a belpolitika, az idegenforgalmi idény és a...
Az EU-ban kibontakozó, Oroszország ellen hozott szankcióhullámhoz a balkáni államok többsége is csatlakozott – s így járt el a Moszkvával jó kapcsolatokat ápoló Bulgária is. Az...
Szerdán reggel Bukarestben egy autó letért az útról, és nekiütközött az orosz nagykövetség épülete kerítésének. A jármű kigyulladt, a sofőr a helyszínen meghalt. Román médiajelentések szerint...
Bulgária – miután az év végén lejár az orosz Gazprommal kötött hosszútávú gázszállítási szerződése – más forrás után néz, és csökkenteni akarja a függést Moszkvától. A...
Hétről hétre emelkedik a romániai iskolák tanóráin részt vevő ukrán menekült diákok száma: jövő héttől számuk 1140-re emelkedik – jelentette be szombaton Sorin Cîmpeanu román oktatási...
A háború árnyékában „nagy veszekedés” folyik Magyarország és Ukrajna között – írja a Ringier Axel Springer médiaistállóba tartozó belgrádi Blic, amely felteszi a kérdést, hogy Orbán...
A NATO új harccsoportokat telepít Bulgáriába, Magyarországra, Romániába és Szlovákiába, hogy megerősítse a szövetség keleti régiójának védelmét – közölte a NATO főtitkára Brüsszelben az észak-atlanti szervezet...
Az ukrajnai háború kivonása után szinte mindenki hazahívta diplomatáit Kijevből, bár egyesek – mint például a horvátok is – a székhelyt Lvivbe tették át. A szlovén...