A Háború
ÖNGYILKOS MERÉNYLŐ BUKARESTBEN? Egy autó nekiütközött az orosz nagykövetség kerítésének, a sofőr meghalt (videó)
Szerdán reggel Bukarestben egy autó letért az útról, és nekiütközött az orosz nagykövetség épülete kerítésének. A jármű kigyulladt, a sofőr a helyszínen meghalt. Román médiajelentések szerint a hatóságok nem zárják ki a szándékosságot.
Egyes források szerint a gépkocsivezető már az ütközés pillanata előtt felgyújtotta magát, más források szerint ezt az ütközést követően tette meg.
A fenti képet a közzétevő fotós a Twitteren azt írta, hogy „az a srác, aki terrorcselekményt kísérelt meg ma a bukaresti orosz nagykövetségnél, egy szemétláda volt. Egy nappal korábban 15 év börtönbüntetést kapott saját kiskorú lánya megerőszakolásáért. Emberi szemét. És hevesen ukránbarát a közösségi médiában.”
Hangsúlyozzuk, hogy ezt az állítást más források nem erősítették meg , és egyáltalán nem zárható ki, hogy szándékos félrevezetésről van szó, mint ahogy az sem, hogy az állítás igaz.
A hatóságok csak annyit közöltek, hogy a szándékosság lehetőségét is vizsgálják, és amíg nem lesz hivatalos állásfoglalás, addig ilyen és hasonló hírek terjedhetnek. Persze, utána is.
A car crashed into the #Russian Embassy building in #Bucharest, #Romania; after the collision the car caught fire. According to local media, the driver died. pic.twitter.com/Ttwud49eqU
— NEXTA (@nexta_tv) April 6, 2022
A nagykövetség épületénél kedden demonstráció is volt, amelynek résztvevői elítélték a bucsai vérengzést.
A tüntetésen az épület előtt gyerekcipőket helyeztek el a résztvevők, hogy az ukrajnai háborúban megölt gyerekekre emlékeztessenek. A megmozduláson többnyire ukrán nők vettek részt, akik a háború befejezését és a vérengzések elkövetőinek felelősségre vonását kérték.
