A szerb elnök délelőtt kijelentette, hogy reggel ismét beszélt telefonon a világ legjobb teniszezőjével, Novak Đokovićtyal, és közölte, hogy Szerbia mindent megtesz azért, hogy megfelelő körülményeket...
Ahogy korábban hírül adtuk, augusztus végén és szeptember elején három nyugat-balkáni kisállam, Albánia, Koszovó és Észak- Macedónia több ezer afgán menekültet fogadott be ideiglenesen amerikai kérésre,...
A gyilkosok és merénylők népszerű könyvében (írta Paul Patrick, megjelent Pesten a Merényi könyvkiadó gondozásában) olvashatjuk, hogy a délvidéki születésű Matuska Szilveszter ugyan striktül nem emlékeztetett...
A New York Post arról ír, hogy az amerikai hadsereg körülbelül 30 afgánt különített el, akiket korábban Afganisztánból evakuált. Az amerikai konzervatív napilap/hírportál beszámolója szerint az...
A horvát médiumok mindennemű kommentár nélkül hozták le a HINA horvát hírügynökség jelentését, amelynek értelmében a Legfelsőbb Bíróság megerősítette a zágrábi Megyei Bíróság első fokú ítéletét,...
Montenegró menedéket adott egy azeri születésű, de orosz, török és még ki tudja hány útlevéllel rendelkező, kelet-kaukázusi zsidó származású üzletembernek, akit Putyin üldözött ki az „orosz...
Görögország elutasítja az ellenőrizetlen bevándorlást, és nem hagyja, hogy 2015-öshöz hasonló migrációs válság alakuljon ki határain a romló afganisztáni helyzet miatt. Erről a Számosz szigetére látogató...
A horvát szábor, azaz a parlament az őszi ülésszak kezdetén gőzerővel vetette magát a jogalkotás unalmas, ám nélkülözhetetlen munkájába. Így a honatyák csütörtökön a minimálbérről...
Idén áprilisban a dubrovniki megyei bíróság 14 éves börtönbüntetésre ítélt egy 48 éves férfit, mert szexuálisan bántalmazta nyolcéves mostohalányát. Miután ügyvédje fellebbezett, a horvát legfelsőbb...
Ahogy az újságírói szakma örök bölcsessége állítja: nem az a hír, ha az embert megharapja a kutya, ha nem az a hír, ha az ember...
Terjedelmes cikkekben számolt be a magyar-szerb kormányülésről a belgrádi Politika című hírportál. A nagy múltú lap elektronikus kiadása részletekre is kitérő írásában első helyen említette...
Midőn a győzedelmes Vörös Hadsereg átvonulóban volt Becskerek mesebeli városán, egy gonosz, hitetlen pap állt a lelkészlak ablakában, kinek arcára – ahelyett, hogy szívből örülne –...
A szervezett bűnözés elleni szerbiai ügyészség vádat emelt Veljko Belivuk és Marko Miljković, valamint az általuk vezetett bűnözői csoport 29 tagja ellen. Közben Szerbiában is...
Az eddigi információk alapján nincs szlovákiai érintettje a Pegazus-botránynak, de a jelenség ismert. A lehallgatások, politikai céllal zajló leszámolások rendszeresen borzolják a szlovákiai közbeszédet. A...
Mit gondolnak a horvátok a Covid-19 elleni oltásról, hányan tartoznak az oltottak lassan növekvő kasztjához, hányan tervezik felvenni a vakcinát, és hányan vannak, akik hallani...
A magyar miniszterelnök belgrádi látogatását követően a belgrádi sajtó azt latolgatja, hogy mit jelent az „orbáni támogatás” Szerbia számára az Európai Unió felé vezető úton....
A szerbiai szervezett bűnözés elleni ügyészségnek még körülbelül egy hónapja van arra, hogy döntsön a Veljko Belivuk, ismertebb nevén Velja Nevolja és csoportja elleni vádemelésről....
A zágrábi menetelők azzal a jelszóval indultak neki a város utcáinak, hogy „Mindörökké Pride”, és ennek hangos dobolással adtak nyomatékot. Közben a „magyarizáció” berúgta az...
Az Európai Bizottsághoz intézett levelet a román szociáldemokraták elnöke, aki szerint Romániában veszélyben van a jogállamiság. Marcel Ciolacu, a román ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke...