Horvátország
MINDÖRÖKKÉ MENETELÉS: Huszadik alkalommal vonultak fel a szivárványosok Zágrábban, miközben a „magyarizáció” berúgta az ajtót

A zágrábi menetelők azzal a jelszóval indultak neki a város utcáinak, hogy „Mindörökké Pride”, és ennek hangos dobolással adtak nyomatékot. Közben a „magyarizáció” berúgta az ajtót Horvátországban, a Most egyik képviselője a napokban már jelezte, hogy hasonló törvényt szeretnének elfogadtatni a száborban, mint amilyen a magyar parlamentben született. Például azért, hogy kevesebb legyen az olyan csodabogár, mint a fenti férfiból lett hölgy, akinek a baritonjától, hegyek omolhatnak össze.
Micsoda nő ez a férfi,
avagy a szexualitás kérdése utolérte a politikát Horvátországban is, vagy éppen fordítva, a politika piszkált bele a nemi identitásba.
Ez jellemezte az idei „zágrábi büszkeségmenetet”, a felvonuláson ugyanis nem csak az ellenzék, hanem a kormány is képviseltette magát a szerb származású Boris Milošević miniszterelnök-helyettes személyében.
Mielőtt bárki is azt gondolja, hogy Milošević kétszeresen kisebbségi, szögezzük le azonnal, hogy a politikus nős, és egy gyermek apja.
– A kormány tagjaként jöttem ki a felvonulásra. Tavaly is voltam a Pride-on, akkor is, meg idén is értesítettem erről a kormányt
– mondta Milošević a Nova TV-nek.
Baloldali politikusból jóval több volt a Zagreb Pride-on. Tomislav Tomašević újonnan megválasztott zágrábi polgármester két kézzel kapaszkodott egy hatalmas szivárványszínű zászlóba, majd miután elengedte a lepedőnyi lobogót, rögtön nekiment a Most egyik képviselőjének, aki magyar mintára pedofil törvényt tervez.
– Veszélyesek az ilyen bejelentések, a XXI. századi Horvátországban beteges dolog olcsó politikai poénokat gyűjteni a kisebbségek kárára
– fejtegette Tomašević, akinek ez az első „büszkeség-felvonulása” azt követően, hogy néhány hónappal ezelőtt megszerezte a polgármesteri posztot, bár saját bevallása szerint civilben minden felvonuláson részt vett.
A Szociáldemokrata Párt vezetője, Peđa Grbin ügyvéd ugyan, de most megpróbálta magát a történészi szerepkörben.
– Én tartok az olyan alakoktól, akik most a Mostban pedofil törvényt készítenek elő, hogy rám, a családomra, és a gyerekemre megpróbálják ráerőszakolni a XVII. századi értékrendjüket. Én azt szeretném, hogy a gyerekem szabadon fejlődjön, és váljon azzá, ami szeretne lenni, és ebben senki se akadályozza
– mondta a legnagyobb horvát baloldali párt vezetője.
Az ellenzék és a kormány képviselőiben, valamint a felvonulókban volt valami közös: mindannyian csak oltási igazolvánnyal, vagy annak valamelyik alternatívájával csatlakozhattak a menethez. Kezdetben – amíg laza volt a fegyelem – mások is besurranhatnak, ezért nem biztos, hogy teljesen covid-free volt a hacacáré.
A „magyarizáció”
A politikai hacacáréról a Pride és a Most résztvevői közösen gondoskodtak. A Most két politikusa jelezte, hogy beperlik a Pride-ot, mert őket tették felelőssé a felvonulás résztvevői elleni támadásokért.
A Zagreb Pride közölte: tíz év óta először fordult elő, hogy az LMBTIQ közösség felvonulásán „homofób fasiszta erőszak” tört ki, a város számos részén sértegetések hangzottak el, és gyújtogatások történtek, amivel kapcsolatban név szerint megemlítették Nikola Grmoját és Božo Petrovot, a Most két tartóoszlopát.
A rendőrség szerint a legsúlyosabb támadás 22 óra 30 perc körül történt, amikor több „homofób személy” arcul csapott egy 21 éves „homoszexuális fiatal férfit”, majd kitekerte a kezéből a szivárványos zászlót, amelyet aztán fel is gyújtott, de nem ez volt az egyetlen ilyen eset.
– Kétségtelen, hogy a bántalmazásokhoz, a megalázásokhoz és a gyújtogatásokhoz Nikola Grmoja és Božo Petrov képviselők nemrégiben tett nyilatkozatai is hozzájárultak, akik megszólalásaikban intoleranciát, homofóbiát terjesztenek, valamint megosztottságra és gyűlöletre buzdítanak
– olvasható a „Zagreb Pride” közleményében.
Nikola Grmoja ugyanakkor megjegyezte, hogy a „professzionális emberjogi aktivisták” egy szóval sem védelmezték az ő emberi jogait és méltóságát, pedig még soha nem kapott annyi sértést, mint azt követően, hogy felvetette a gyerekek korai „szexualizálása” körüli problémákat, valamint az LGBT-propaganda és a pedofília visszaszorítását a horvát társadalomban.
Grmoja hozzátette, hogy nem csak őt, hanem a családtagjait is verbális atrocitások érik, vagyis lassan Horvátországban is elszabadul a politikai pokol, hiába szeretne Grmolja, és netalán más is, nyílt és civilizált vitát, erre már késő: a „homofób szellem” kiszabadult a palackból, ezért a másik oldalon könnyen megy a fasisztázás. Vagy fordítva.

Horvátország
SZLAVÓNORSZÁG: Hétvégi csipetkék „öreganyám gerendájáról” és egyéb furcsaságokról

A tapasztalat azt mutatja, hogy az aki nem tud egy csipetkét lazítani, az nem sok jóra számíthat az életben. A szakadatlan görcsöléstől ragad rá mindenféle nyavalya, akármilyen „egészséges” életmódnak hódol is különben. Einstein után szabadon: sokkal olcsóbb és kellemesebb pár sört legurítani a haverokkal a sarki kocsmában, mint pszichiáterhez járni. A BALK a technológia jelen fejlettségi állapotából következően még nem tud megfelelő alkoholos italokkal szolgálni kedves olvasótáborának, viszont annyit megtehetünk, hogy alkalomadtán némi komolytalansággal tegyük vidámabbá a hétvégét.
Eszéki napilap Kínában
A furcsaságok között előkelő helyen szerepel, hogy a nemrégiben az eszéki Glas Slavonije (Szlavónia Hangja) napilap kínai tudósítója Ina Stašević a pekingi China Daily napilap szerkesztőinek bemutatta a regionális horvát napilapot, a jövőbeni együttműködés reményében.
Bármennyire furcsának tűnik is a hír, mégsem nélkülöz minden logikát, mert az Eszéki Egyetem már évek óta jó kapcsolatokat ápol a Huaweijel, és a szlavóniai üzletemberek is már egy ideje próbálkoznak a kínai piacon, például az eszéki sörgyár, vagy a Žito élelmiszeripari kombinát.

Az APM Terminals és a helyi Energia Naturalis (ENNA Logic) vállalat megkapta a koncessziót a fiumei konténerterminál kiépítésére (Forrás:
WorldCargo News)
Ha már Szlavónországnál tartunk, a vukovári gázmogul, Pavao Vujnovac Energia naturalis (ENNA) csoportosulása megkezdte az előkészületeket a tőzsdei bejegyzésre.
Hogy melyik tőzsdéről van szó, pillanatnyilag még nem tudni, de egyes híresztelések szerint akár a Zágrábi Tőzsdén is jegyezhetik az ENNA részvényeit, ami jelentős mértékben megnövelhetné a nem túl jelentős horvát tőzsde forgalmát, lévén hogy az ENNA meghirdetett befektetései meghaladják az egy milliárd eurót.
A vállalat jelentős projekteket fejleszt a megújuló energiaforrások, elsősorban a nap- és geotermikus energia szegmensében, de folytatódnak a vasúti teherszállításon és a kikötőkön keresztül történő szállítás és logisztika fejlesztésébe történő beruházások is, különösen a stratégiailag fontos Rijeka Gateway projekt révén, amelynek célja, hogy Fiume új közép-európai logisztikai csomóponttá és az Adria legfontosabb konténertermináljává váljon.
Öreganyám gerendája
A nyári székhelyemhez képest a szomszédos faluban, Babina Gredában – szó szerint fordításban Öreganyám gerendája, Google-magyarul pedig Babagerenda, de valójában a greda jelentése itt nem gerenda, hanem a környezetéhez képest magasabban fekvő területet jelenti – az ENNA Geo húsz év után feltámasztotta az itt található termálvizes furatokat.

Az elmondottak „képi nyelvre” lefordítva (Forrás: Županjac.net)
A HINA horvát hírügynökség jelentése szerint az ENNA Geo szakértői négy hónapos, időjárási és egyéb problémákkal való küzdelem után biztonságos munkaterületet készítettek elő a hidrodinamikai mérésekhez a Babina Greda 1 furatnál, Nikola Legčević projektmenedzser pedig megerősítette a mező nagy geotermikus potenciálját.
A HINA ugyan nem tért ki erre, de mi azzal bővítjük ki az információt, hogy a tulajdonképpeni nagy durranás a Babina Greda 2 furat, ahol 3,5 kilométeres mélységben 2002-ben 170 fokos termálvizet találtak.
Ez ugyanis kifizetődővé teszi az esetleges, akár 65-80 megawatt teljesítményű geotermális erőmű kiépítését is. A projekt ez idáig azért hevert az íróasztal fiókjában, mert a geotermális erőművek építése roppant drága, és ha nem lenne a jelenlegi európai energiaválság, valószínűleg nem is foglalkoznának vele.
Konkrétan 1 MW költsége 6-8 millió euró körül van, ami azt jelenti, hogy egy 10 MW-os erőmű kiépítése 60-80 millió euróba kerül. Viszont ez megbízható, tiszta energiaforrás és a meleg víz az energiatermelés mellett, tovább hasznosítható, lakossági, vagy gazdasági célokra értsd: lakások, melegházak fűtése. Ha már így elérkeztünk a környezetvédelemhez, leírom azt is, amin már egy ideje morfondírozom.
Zöldek-e a zöldek?
Ahogy múlik az idő, egyre inkább arra a véleményre hajlok, hogy a zöldek politikai pártként leginkább attól zöldek, hogy elképesztő zöldségekkel traktálják az embereket.
Például Németországban csakazértis leállítják az atomerőműveket, de ezerrel hajszolják a szénmel működő hőerőműveket. Meg akarják szüntetni a függőséget az orosz földgáztól, és ennek érdekében kialakítják a függőséget az egyéb helyekről származó, jóval drágább gáztól.

Kapcsolódó cikk
A TUDÓSÍTÓ VISSZAVÁG: Kinek az ángyikája elfogult, továbbá megawattok a föld mélyéről
Valahogy senki sem veszi a fáradtságot, hogy elmagyarázza a tisztelt publikumnak, hogy miután nem rendelkezik számottevő saját energiaforrással, Európa még egy jó ideig külső forrásoktól függ, és a legtöbb amit megtehet, hogy több forrásra támaszkodik.
Ha már a zöldeknél tartunk, hogy fér össze a környezetvédelemmel a háborúság támogatása? Ha belegondolunk és miért ne gondolnánk bele, kevés olyasmi van ami jobban ártana környezetünknek, mint a harci tevékenység.
Elég csak arra gondolni, hogy a francia-belga határ mentén Verdun közelében még mindig – több mint száz évvel az I. világháború után – létezik az úgynevezett „vörös övezet” ahol a talaj annyira szennyezett az elpufogtatott robbanóanyagtól, harci gázoktól, egyéb „finomságoktól”, hogy máig is veszélyesnek számít.
Törődik ezzel Annalena Baerbock? Nem úgy néz ki.
-
Koszovó4 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
English6 nap telt el azóta
HYPOCRITICAL PROTEST: 52 Serbian and 41 KFOR soldiers injured in Kosovo, including Hungarians
-
Szlovákia4 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt
-
Szerb Köztársaság1 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól