Connect with us

B A Balkanac

A népellenes mosoly és az áruló paprikamalom sztorija (további történetek a Várady-irattárból)

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

varady 182959

BALK Magazin applikáció telepítése

play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

Midőn a győzedelmes Vörös Hadsereg átvonulóban volt Becskerek mesebeli városán, egy gonosz, hitetlen pap állt a lelkészlak ablakában, kinek arcára – ahelyett, hogy szívből örülne – cinikus mosoly ült ki. Megpillantotta ezt valaki, aki aztán a bírák előtt is elmondta, mit látott. Merthogy „ügy” lett a dologból. Hogy súlyosabb legyen a vétek, a szemtanú szerint ugyanez a felpaprikázódott, esztelen pap még a kezével is legyintett, majd tüntetőleg becsukta az ablakot. – Becsapta-é vajon, vagy sem, jó kérdés, ám biztos, hogy feltűnő nyomatékkal lehúzta a rolettát.

További nagy kérdőjel, vajon az utcán masírozó Nyikitáék észrevettek-e valamit is ebből a botrányos jelenetből, és ha igen, akkor mit gondolhattak a hála fogalmáról abban a hálátlanságáról messze földön híres bánáti térségben? Mindenesetre a szovjet erőket félre, a náluknál itt sokkal fontosabb szerepet játszó, szakmai sikerekre vágyó ügyész szerint Csepcsányi István evangélikus lelkész ellen megalapozott vádat lehet emelni, s ehhez a meggyőződéshez gyors cselekvés társult. Mert Csepcsányi István – a fentebb vázoltakkal államellenes bűncselekményt követett el, miként azzal is, hogy a megszállás alatt „együttműködött az okkupátorokkal”. Hogy ez miben nyilvánult meg, nem pontosan érthető, viszont tény, hogy Bánát német megszállása alatt egyesült Nagybecskereken a magyar, német és a szlovák hitközség. Tény az is, hogy Csepcsányi lett a helyi evangélikusok vezetője, csakhogy aztán mi van? Az van, volt csupán, hogy nem tetszett ez az ilyesfajta alakulás az egyik konkurens társnak, aki aztán – amint tehette – simán bemószerolta ellenfelét az ügyéhes hatóságnál. (Ha előzőleg Istennél nem is.)

Ugyancsak a fasisztákkal való aktív szimpatizálásként könyvelődött el a második világháború után az, hogy a megszállás alatt a Gusztáv Adolf Nőegylet, amelynek egyes hívő tagjai révén némi kapcsolata lehetett a parókia élén álló bűnös férfiúval, egy Horthy Miklósnak szánt cifra virágcsokrot kötött. Hogy aztán az a női kezek megalkotta, cifra hálacsokor célba ért-e, amelyet Horthy ugyanolyan cifra vázába rakott volna, nem tudni. Lényeg, hogy a vádlottat végül elítélték, három évet sóztak rá – méghozzá az akkoriban egyik legkeményebb börtönnek számító pozsareváci Zabelában letöltendő. (E sorok írójának édesapja is ott ült akkortájt, méghozzá tiltott határátlépésért, így akár találkozhattak is ők ketten – megj. B. A. B.) Ma már nevettető poénnak számít Csepcsányi István esetében, meg egyáltalában, hogy ez a virág-kalamajka az által is negatív színezetet kapott, méghozzá súlyosat, hogy a szóban forgó nőegylet nevében ott szerepelt az Adolf név.



Nota bene! Ahogy a Népellenes mosoly c. könyv – amelyben ez az érdekes történet is szerepel – szerzője, Várady Tibor írja: tök mindegynek számított (V. T. nem ezekkel a szavakkal él, de a dolog lényege ugyanaz), hogy a névadó Gusztáv Adolf a történetírásban többszörösen verifikált svéd király, aki 1632-ben otthagyta fogát a híres harmincéves háborúban. Meggyőződéses, hithű protestánsként lehelte ki lelkét, a sírjába is úgy helyezték. A két Adolf semmiképp sem keverhető össze, ideológiai síkon sem. Ők egyébként még csak nem is találkozhattak. Akár egy kis bratyi-pertu erejéig se, bár Hitler Adolf hallhatott, olvashatott róla, arról a másik Adolfról. Történelmi tananyagként is szembejöhetett vele Gusztáv, de akkor megint mi van? Mindenesetre Bánátban nem lehetett valami közismert személy az akkor már rég az örök vadászmezőkön nyargalászó svéd király.

Címadó története ez hát a többgenerációs becskereki ügyvédi hagyatékot feldolgozó, szellemes magyarázatokkal egybefűzött Várady-kötetnek, összesítésben a negyediknek, amely az idén jelent meg az újvidéki Forum gondozásában. Érdekes torzó szerkezetet eredményez mindegyik „tanulságos mesében” az a tény, hogy a különféle periratokból, ügyvédi levelezésekből, futó feljegyzésekből stb. összeálló anyagot görgető elbeszélésnek általában mintegy hiányzik a vége. Úgy tűnik azonban, hogy ez ebben az esetben nem egyértelmű hendikep. Egyáltalán nem is az, mert az ilyesfajta nyitott befejezés jól megmozgatja mind a puszta közreadónál több V. T., mind a történelmi abszurdumokon keresztül szellemileg épülni kívánó szívélyes olvasó fantáziáját. Valamiféle izgalmas alkotói hozzáállást kényszerít ki mintegy, amelyben az immár rég „megbölcsült” szerző a maga ironikus hozzáfűznivalóival sok esetben csupán irányt ad az arról szóló gondolkodásunknak, hogy valójában ki a . Hogy például ölt-e bizonyos Péli Antal, akit puskával láttak flangálni az utcán, márpedig annak az érvényes dramaturgia szerint el kellett sülnie. Bűnös volt-e ez az ember, aki egyébként szerette volna másodszor is feleségül venni a saját feleségét, közben fasiszta kocákat hizlalt – és mit nem tett még szegény-szegény pária. Antalunk, aki ha vétkes nem is, mégse lehetett valami szent.

Viszont paprikamalmot is ígértünk. Ám hadd ne lőjünk le egyesével sorba minden Várady-poént, mint valami vásári lövészeten, amennyiben az az egész teli puttony eszünk mellett jutott nekünk maroknyi szerencse is. Annyit azonban csábító kérdésként még felvethetünk, hogy hát Önök szerint hogyan lehet egy akkorka paprikamalommal, amelyet ama dicsőséges spanyol nemes, vitéz Don Quijote figyelemre se méltatna, hathatósan támogatni a fasizmust, ugyanakkor borsot törni mások orra alá. Nos?

B A Balkanac

Az indiai temperamentum és a politikai korrektség (elhibázott műtétek)

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

politikai korrektség, műtét
Rushdie szerint tragikomikus dolog megkísérelni pl. James Bondot polkorrektté plasztikázni

BALK Magazin applikáció telepítése

play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 5 perc

Ismét tollat ragadott, azaz hát dolgozni kezdett Salman Rushdie. Nekilátott újabb könyvet írni a Booker-díjas brit író, akinek az ellene tavaly elkövetett, brutálisan véres chautauquai (USA) késes támadás miatt kellett hosszabb kényszerszünetet tartania. A merényletről, amelynek következményeként fél szemére megvakult, továbbá az egyik karja csaknem megbénult Indiai Salamonunknak, régebben már írtunk. Most azzal a hírrel folytatjuk, amely szerint az írói gépezet – ha akadozva is, de – ismét beindulni látszik, míg az az egy szál merénylő, egy derék (rosszarcút nem merünk mondani!) libanoni férfiú, bizonyos Hadi Matar a sitten ül. Ahol folyton a fejét csóválja, mert nem érti, hogyan maradhatott életben egy olyan elvetemült ördögfattyú, aki annyi minden káromlót összefirkált a Prófétáról, hogy ő tkp. nem is volt képes – azzal az érzékeny gyomrával együtt – ától cetig elolvasni.

– Csak maga Allah tudhatja, miért mentette meg azt a patkányt – mormolta egy ízben a börtönőr füle hallatára, de végül megnyugtatta magát azzal, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek.

Ha jól látjuk, szóban forgó, nyugodtan őrültnek is nevezhető cselekedetével valójában kitűnő hátast adott szerencsétlenje az időközben az angol királyi becsületrend lovagjává (is) üttetett író alá. Pontosan friss, húzós témát. Mégpedig az attentátumét, amely így direkt módon kapcsolódhat az egykor ajatollahi átok sújtotta, elégetendő Sátáni versekhez. – Persze, Rushdie nyilatkozataiból megtudhatjuk, hogy az egész nem ment, meg most sem megy simán. Elsősorban ki kellett hevernie a lelki traumát, közben szinte egészében újratanulnia a gépelést, ami prózaíró esetében nem egy olyan kis piszlicsáré dolog. Már csak azért sem, mert még ha viszonylag rövidre tervezett is a mű, könnyen megnyúlik, ha szárnya nő a gondolatnak. – Esetleg hosszabban tart a múzsa csókja.

politikai korrektség

Megjegyzendő, az össz’ nehézség ellenére idén februárban megjelent egy új regénye a szerzőnek, melynek címe: Victory City (magyarul még nincs meg; vélhetően japánul sem, mert a japán fordítót maradéktalan sikerrel járó módon meggyilkolták). Egy régebben született textusról lehet itt szó. Bizonyos győzedelmes városról szólóról, vélhetően India hosszú történetében markáns szerepet játszóról. Sajnos még sehogy nem olvastuk, így aztán legérdekesebb ezzel kapcsolatban az lehet egyelőre itt, amit konkrétan az írás fizikai aktusáról mond Rushdie. Mégpedig hogy egyes ujjain nem érzi az ujjbegyeit, ezért nagyon nehéznek találja az írást. – Ráadásul, amikor leülök – vallotta valószínűleg némi sóhaj kíséretében a New Yorker újságírójának –, igyekezetemből semmi érdemleges nem születik. Írok, szenvedek, ám az eredmény csupán az üresség és a szemét elegye. Csupa olyasmi, amiket másnap törlök. Igazából még nem találtam ki ebből a sötét erdőből.

Bővebben minderről magyarul online a Literán olvashatunk, Tomcsányi Sára összeállításában. (Itt erősen zsugorított formában szerepel!) Abból is megtudhatjuk, hogy éppen elsuhant májusunkban Rushdie – a szólásszabadság örök harcosaként – átvehette a The British Book Award keretében a FREEDOM TO PUBLISH elnevezésű díjat. Ezt olyan szerzők, kiadók és könyvkereskedők kapják, kaphatják, akik az őket érő folyamatos fenyegetések ellenére is bátran fellépnek az intolerancia összes fajtája ellen. A díjazott nem jelent meg személyesen az ünnepségen, azonban küldött egy videót, amin nyíltan felszólalt az egyre ijesztőbb méreteket öltő cenzúra ellen. Mondván, hogy a publikálás szabadságát életében nem fenyegette még ekkora veszély a nyugati országokban. Utalt a zömmel konzervatív politikusok törekvéseire, amelyek az ilyen vagy olyan szempontból rázósnak minősíthető kiadványok betiltására irányulnak, meg utalt a könyvtárak elszaporodó bezárására is.

– Most itt, az Amerikai Egyesült Államokban a könyvtárak és az iskolákban elérhető olvasmányok elleni példátlan támadásról kell értesülnöm – hangsúlyozta. – Ennek nagyon tudatában kell lennünk, küzdenünk kell keményen ellene.

politikai korrektség, műtét

Feltűnő indulattal artikulált beszédének annál a részénél, amelyben az ún. POLITIKAI KORREKTSÉG ijesztő méreteket öltő gyakorlatáról szólt. (Átvitt értelemben ama elhibázott műtétekről…) Arról, amitől például Agatha Christie TÍZ KICSI NÉGER figurája az újabb kiadásokban már nem lehet „néger”, mert sérti az amerikai feketék önérzetét, hanem valami más. Átmeneti megoldásként – tudhatjuk – rövidke ideig az „indián” szerepelt helyette, de most már az sem jó, UFF! (Mert egyébként miért is lenne az indián megfelelőbb néger? – megj. B. A. B.). Rushdie egyenest elítélte Roald Dahl és Ian Fleming szövegeinek ilyen értelemben történt átírását az új kiadások egész sorában, mert szerinte tragikomikus dolog megkísérelni pl. James Bondot polkorrektté plasztikázni.

Végezetül a témát így zárta Rushdie:

– Meg kell hagyni, hogy a könyvek a saját korukból érkezzenek hozzánk, és a maguk idejében létezzenek. Ha pedig ezt nehéz elviselni, ne olvassák el, olvassanak másik könyvet.

– Vagy ne olvassanak semmit – mondanánk mi, ám az meg a könyvtáraknak nem jó.

Ördögi kör, mondhatni: SÁTÁNI. (Lírai felhangok nélkül.)

Egyébként érdekes, hogy már a „” sem tűnik a polkorrektség harcosai számára használhatónak, helyette szerintük inkább az „afroamerikai” kifejezés alkalmazandó. Persze, mondanánk, talán még el is lehetne fogadni, de az USA mégsem a világ közepe, és nem ott él Afrikán kívül az összes fekete bőrű ember. A másik súlyosan diszkriminatív kifejezés, ugye, példának okáért a „cigány”. – Hát rendben, Magyarországon (is) legyen „roma” ugyebár, csak az a probléma, hogy itt hosszú, a maga reszortjában identitásformáló története van a cigányzene műfajának, ami romára keresztelve, roma zeneként egészen mást jelent. Persze hogy van olyan, de nem az. Különben az is érdekes, hogy már a „kövér” sem komilfó. Így aztán Robin Hood nagyot vét, amikor nem a „túlsúlyos” kifejezést használja barátjával és bajtársával, Tuck atyával kapcsolatban. Pedig nem is mond olyat direkte, hogy pl.: TE KÖVÉR DISZNÓ, MÉG LESZAKAD ALATTAD AZ ÁG, AZTÁN B…6-JUK!

politikai korrektség, műtét

P. S. Ugye, ízléstelen viccnek tekinthetnénk itt, ha most a magyar „több szem többet lát” közmondást próbálnánk valamilyen formában elsütni. Végezetül mégis meg kell említenünk, hogy Szerbiában létezik egy TREĆE OKO nevű, szórakoztatónak szánt kiadvány, amely mindenféle okkult jelenséggel foglalkozik. Hemzsegnek benne a földönkívüliek meg a mindenféle furcsa lények, dalra fakadó műanyag szexbabák és egyebek, ám néha egészen értelmes cikket is lehet olvasni benne. Így például a lap valamelyik májusi számában található hosszú írás (szerzője Spomenka Milić újságírónő) arról tesz említést, hogy a politikai korrekció fogalma még a régi szovjet időkben fogant, és hogy később a náci Németországban is meghonosodott. Újabban a kilencvenes években ütötte fel a fejét, azóta egyre erőszakosabb, egyre nagyobb teret nyer, főleg angol nyelvterületen. (Hullámokban érkezik tehát…) Sok „szép” példát hoz fel az ilyen „korrigálásra” a cikkszerző, köztük említi ő is Agatha Christie-t.
Számunkra itt külön érdekességgel bír, hogy az egyik mű szereplője egy bíró, aki „indiai temperamentumú”. – Persze, csak volt idáig, az újabb kiadásban már nem.
A Harmadik szem külön figyelmet szentel a revíziónak áldozatul esett népmeséknek. Itt említi James Finn Garner amerikai szerző nagy sikerű POLITICALLY CORRECT BEDTIME STORIES (Politikailag korrekt esti mesék) című ’94-es, újabb és újabb kiadásokat megérő könyvét, amely az abszurd paródia eszközeivel él. Abban felvetődik a kérdés, vajon a hercegnek egyáltalán meg szabad-e csókolnia az alvó Hófehérkét, Piroska és a nagyi pedig lelövi a szexista vadászt; kisvártatva alternatív családot alapítanak hármasban a farkassal, majd boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Nahát: FUSS EL VÉLE!

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


A szerző cikkei

Líra-könyvek

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Utazás

Letöltések

Google-hirdetés

Tíz nap legjava