Európai Unió
BARÁT VAGY TEHER: Mit jelent Orbán támogatása Szerbia számára?
A magyar miniszterelnök belgrádi látogatását követően a belgrádi sajtó azt latolgatja, hogy mit jelent az “orbáni támogatás” Szerbia számára az Európai Unió felé vezető úton. A kérdés az, hogy Orbán Viktor, aki a “legfájóbb seb vagy a legrakoncátlanabb gyermek” Brüsszel számára, be tudja-e Szerbiát passzírozni az Európai Unióba, vagy éppenséggel újabb terhet jelent azon az úton, amelyen az ország túl lassan halad. Orbán Viktor belgrádi látogatásával kapcsolatban a szerb sajtó liberális része fogalmazott meg véleményt, a kormányközeli média általában megelégedett a két miniszterelnök megállapításainak továbbításával.
A magyar választások
A fenti kérdést a visszafogottan liberális Blic (Ringier Axel Springer) teszi fel, amely szerint Magyarország miniszterelnöke évek óta nincs összhangban a hivatalos Brüsszeli “hozzáállással és viselkedéssel”.
A nagy példányszámú lap megjegyzi, hogy a bevándorlóellenes politika, a határkerítés, valamint az állampolgári jogoknak, az igazságszolgáltatás függetlenségének és a média szabadságának korlátozása, újabban pedig az LMBT-közösség elleni háború, a kemény retorika, az uniós tisztségviselők “tanácsainak” figyelmen kívül hagyása, valamint a Moszkvával és Pekinggel történő kacérkodás sok fejfájást okoz Brüsszel számára.
Ugyanakkor Orbán uniós bővítési elképzelése arra irányul, hogy Szerbiának a lehető legerősebb támogatást nyújtsa az európai úton, ezért a Magyarország nevében megfogalmazott újsághirdetés egyik pontja Szerbiát érinti. Ezzel kapcsolatban a Blic szakértőkre hivatkozva azt írja, hogy Szerbia felvételének támogatása a magyar miniszterelnök részéről, “nem túl sokat jelent.
Ezzel kapcsolatban Suzana Grubješić, a belgrádi Külpolitikai Központ alelnöke azt mondta a CNN-közeli N1 televíziónak, hogy nem Magyarország dönt az európai integráció üteméről.
– Nem Magyarország dönt az európai integráció felgyorsításáról, de mindenki fülének kellemes, ha bárkitől is támogatást kap
– mondta Grubješić, aki egyúttal megjegyezte, hogy a jelenlegi helyzetben egyetlen nyugat-balkáni tagjelölt ország sem számíthat egyetlen befolyásos európai központ támogatására sem.
Dejan Bursać a Politikai Tanulmányok Intézetének munkatársa azt mondja, hogy a magyar miniszterelnök “valószínűleg olyan személyként próbálja magát pozícionálni, aki az Európai Unió további bővítéséről szóló történetet irányítja .
Bursać hozzátette, hogy a parlamenti választások, amelyekre a jövő év tavaszán kerül sor Magyarországon, “hosszú idő óta először az első bizonytalan kimenetelű megmérettetés lesz”.
– Ez erős ösztönzés Orbán számára, hogy kissé élesítse a retorikáját, és ezáltal mozgósítsa a választókat
– mondta a belgrádi Politikai Tanulmányok Intézetének munkatársa.
Rossz vagy jó üzenet?
Az ellenzéki Danas már a látogatás előtt “beárazta” Vučić és Orbán találkozóját, amellyel kapcsolatban jó néhány hozzáértőt megkérdezett.
Dubravka Stojanović történész úgy vélte, hogy Orbán Viktor nagyon rossz pártfogó Szerbia számára, különösen az elmúlt hetekben történtek miatt, amelyek során az Európai Uniót sokkoló lépéseket húzott.
Milan Antonijević ügyvéd számos rossz oldalát látja annak, hogy a magyar miniszterelnök Szerbiát emelte ki a felvételre váró országok közül, de felfedezett egy jó oldalt is, amely szerint az Orbán által aláírt magyar hirdetés ráirányította figyelmet “Brüsszel féltve őrzött titkára”, vagyis az uniós bővítésre , viszont azt is egyértelművé tette, hogy Szerbia kikkel helyezkedik egy álláspontra az “alapvető civilizációs” értékek terén.
Aleksandar Ivković újságíró szerint a Magyarország nevében közzétett hirdetés Szerbiával kapcsolatos hetedik pontja nem elsősorban az uniós olvasóknak szól, ellentétben azokkal a pontokkal, amelyek az “európai birodalom” elutasítására, a civil szervezetekkel szembeni negatív hozzáállásra, valamint a tömeges migrációra vonatkoznak, ami általában az euroszkeptikus jobboldali pártok napirendjén szerepel Európa-szerte, amelyekkel Orbán most szövetséget próbál építeni, miután valójában kirúgták (kilépett) az Európai Néppártból.
Európai Unió
Borrell határozottan elítélte a koszovói támadást, Lajčak preventív diplomáciát sürget
Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője ocsmány támadásnak minősítette a koszovói szerbek akcióját, és felszólította az összes szereplőt, hogy az észak-koszovói helyzet enyhítésén dolgozzanak. Hasonlóan nyilatkozott Miroslav Lajčák az Európai Unió Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különmegbízottja is, aki szerint a koszovói rendőrség elleni támadás az erőszak gyáva megnyilvánulása volt.
Borrell ocsmány támadást emlegetett
Josep Borrell az uniós csatornákon közzétett közleményében és az X-platformon is a lehető leghatározottabban elítélte, hogy az észak-koszovói Banjska/Banjskë településnél egy fegyveres banda “ocsmány támadást” hajtott végre a koszovói rendőrök ellen.
Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint a támadással kapcsolatos összes tényt meg kell állapítani, a történtekért felelős személyeknek pedig az igazságszolgáltatással kell szembesülniük.
Borrell hangsúlyozta, hogy az EU és tagállamai ismételten sürgetik az összes szereplőt, hogy az észak-koszovói helyzet enyhítésén dolgozzanak.
Lajčák preventív diplomáciát sürget
Miroslav Lajčák az Európai Unió Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különmegbízottja szerint a koszovói rendőrség elleni támadás az “erőszak gyáva megnyilvánulása” volt, ami mélységesen aggasztó és ellentétes a béke, valamint az együttműködés elveivel.
Lajčák a Facebookon úgy fogalmazott, hogy ez a szörnyű támadás még inkább hangsúlyozza a preventív diplomácia és a párbeszéd szükségességét, amiről a múlt héten beszélt az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakán New Yorkban.
A magas szintű New York-i összejövetel margóján tartott számos találkozójával kapcsolatban Lajčák azt írta, hogy beszélgetőtársai így vagy úgy, de mindannyian a párbeszéd és az együttműködés fontosságát hangsúlyozták.
Az uniós különmegbízott Facebook-bejegyzésében megjegyezte, hogy találkozott a hat nyugat-balkáni elnökkel és magas rangú ENSZ-tisztviselőkkel is, hogy megvitassák a regionális dinamikát, amihez még hozzátette, hogy az elkövetkező napokban teljes mértékben a továbblépésre kíván összpontosítani.
-
Koszovó3 nap telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Románia6 nap telt el azóta
KÖLCSÖNÖS ZSAROLÁS: Ausztria nyomná a gázt, Románia behúzta a féket
-
Montenegró5 nap telt el azóta
Szerbiai állampolgárok ásták az alagutat Montenegróban, 19 fegyver tűnt el
-
English5 nap telt el azóta
Turkish companies bypass the Western sanctions, USA tappes their head