Hegyről a völgybe: eget-földet rázó mennydörgéssel dőlt le (Három híres csantavéri férfiú viselt dolgairól)

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

A gyilkosok és merénylők népszerű könyvében (írta Paul Patrick, megjelent Pesten a Merényi könyvkiadó gondozásában) olvashatjuk, hogy a délvidéki születésű Matuska Szilveszter ugyan striktül nem emlékeztetett az ismert regény- és filmhős(ök)re, dr. Jekyllre és Mr. Hyde-ra, mégis van itt valami hasonlóság. Ugyanis az akkor tizenegy éves csantavéri kisiskolás hajdanában tényleg találkozott bizonyos Leó professzorral, aki a sulijukba látogatott. Az illető eredetileg Kis János névre hallgatott, s persze, nem volt professzor, inkább közönséges szélhámos, aki többek közt hipnotizálta az aprócska Szilvesztert is. A falubeli cipész fiára nagy hatást gyakorolt a szeánsz, attól kezdve maga is furcsán viselkedett. Beképzelte magának, hogy Leó professzor akkor is vele van, amikor nincs, amikor Leót már rég elnyelte a múlt.

Egyébként Matuska éppen olyan volt, mint a többi gyerek (olvasható ez meg a Ki tanyája ez a világ c. regényben bizonyos B. A. tollából), csupán azzal tűnt ki, hogy ha görögtüzeket kellett szervezni, mindig elsőnek jelentkezett. Később tanító lett. 1914-ben, amint az első világégés kitört, az utászokhoz osztották be, nyilván nem véletlenül, hanem a saját törekvéseinek megfelelően. Ott aztán megízlelhette, mit jelent robbanóanyagokkal dolgozni. Matuska Szilveszter buzgalma ellenére Magyarország elveszítette a háborút, és honfitársai többségéhez hasonlóan rajta is erőt vett a depresszió. A megélhetés kedvéért Szilveszter sokféle munkát vállalt: dolgozott a hengerművekben, a kőműveseknél, gyarmatáruval kereskedett, majd rájött, hogy számára a feltalálás az igazi terület. Csakugyan, nyolcvanhat találmányát sikerül bejegyeztetnie, rendesen szabadalmaztatnia, egyebek mellett a Niagara hajózhatóvá tételének tervét is levédi. (?) (Tesla mit szólt hozzá?)

Pikáns, hogy a találmányok egyike egy olyan szerkezet, amellyel állítólag megelőzhetők a vasúti szerencsétlenségek.

Végre Bécs környékén megszerez néhány kőbányát, ahol maga vezeti a robbantásokat. Kedvelt anyaga az ekrazit. A köveket jó pénzért adja tovább, meggazdagodik. A találmányok is hoztak a konyhára, végre anyagi gondok nélkül élhet, de már benne lapul a démon, nem tud szabadulni a füst szagától. Igaz, másféle démonok is gyötrik. Ugyan tisztes férj és családapa immár, ám szabályos időközökben bordélyházakba jár. Később derül ki: e hölgyek nyugtalanítónak tartják a vendég némely kívánságát. Az úr mintha nem lenne egészen normális. Ennél azonban nagyobb baj, hogy visszatér az igazi démon, Leó professzor. Eleinte ritkán, aztán mind gyakrabban sugdossa-parancsolja Matuskának, hogy büntesse meg a tévelygő emberiséget.

Szilveszterünk, későbbi elmondása szerint, eleinte menekülni próbál előle, Ausztriából Németországba, aztán Magyarországra költözik, ám mindez persze, egyáltalában nem segít. Leó vele marad mindenütt. – Az elaljasult emberiség megbüntetésére legalkalmasabb a vasúti merénylet – sugdossa közben a fülébe.

1931. szeptember 13-án Biatorbágy felé közeledik a bécsi gyors. Egyik fülkéjében ott ül B. A. B. egyik rokona a felmenő társaságból, bizonyos Dezső batya, amikor a szemközt ülő úr udvariasan megkérdi, zavarná-e, ha ő most rágyújtana. Az ápolt küllemű, foltos bőrű öreg útitárs furcsán mosolyog Dezsőre. Johann Kisch professzorként mutatkozik be, mélyen Dezső szemébe néz, miközben szivarral kínálja. Dezső elmosolyodik, aztán bólint. Az ismeretlen leharapja a szivarja végét, szakszerűen megnyálazza, utána lassan előveszi öngyújtóját, miközben a vonat a biatorbágyi viadukthoz ér. Dezső csak egy hatalmas robbanásra emlékszik, majd iszonyatos recsegésre-ropogásra, ezt követően semmi másra – szerencsés túlélőként csak ennyit is tud mondani majd az elfogott Matuska Szilveszter tárgyalásán, semmi többet. A peren, amelynek végén a merénylőt halálra ítélik.

Nos, ami Matuskát és emlékezetes cselekedetét újraaktualizálta a minap, az lenne, hogy Pesten a Bem Moziban levetítették Szász Csongor csantavéri születésű rendező erről szóló, Matuska c. szerzői filmjét, amelyben Bozsik Péter ugyancsak csantavéri születésű író is szerepel az egyik „beszélő fej” gyanánt. Bozsiknak a szóban forgó témát feldolgozó regénye Az attentátor címmel jelent meg 2005-ben a Kalligramnál, amivel kapcsolatban azt találta mondani anno, hogy ő a mágikus dokumentarizmus formaelvét alkalmazza, például olyan filmsorozat hatására, mint a Twin Peaks. És egyáltalán nem az ő dolga, hogy a felrobbantott valóság cementdarabkáiból milyen képet alkotunk magunknak. A vetítést helyszíni beszélgetés követte, amelyben az író elárulta, hogy sejtése szerint Leó professzor csak egy paraván, amely mögött több felbujtó is meghúzódhatott, de erre persze, már aligha lehet döntő bizonyítékot találni. Ezzel kapcsolatosan még hivatkozik Bozsik a legendás Kennedy-gyilkosságra, amelyben Lee Harvey Oswald, úgy tűnik, a „balek” szerepét játszotta el, ám ezt nem meséljük tovább. Kérem szépen, a beszélgetés majdnem teljes egészében az Újvidéki Rádió LIBEGŐ c. műsorában hallható, vagy pedig itt: a tizennyolcadik perctől:

Valószínűleg semmit sem rontunk el azzal a végén, ha röviden lezárjuk a Matuska történetet, mert nincs erre kihegyezett poén a fent érintett művekben. Szóval ugye: Matuska Szilvesztert a magyar hatóságok halálra ítélték, azonban az ügyvédek addig ügyeskedtek a vádlott elmeállapotára hivatkozva, míg az ítélet életfogytigra nem változott. A merénylő a váci fegyházba került, ahol békésen viselkedett. Romantikus képeket festett régi vasúti állomásokról, zenét szerzett, sőt forgatókönyvet is írt a saját izgalmas életéről.

Aztán a Vörös Hadsereg „felszabadította” Magyarországot, és a váci fegyházból kiszabaduló rabok között ott volt a biatorbágyi rém is. Mo.-n utoljára a váci patikában látták, ahol faszenet kért hasmenésre. Senki sem merte lefogni. 1947-ben állítólag visszalátogatott Csantavérre, ahol felismerték, a rendőrök lőttek utána, de nem találták el. Eltűnt előlük a Csíkér sűrű nádasában. Azóta, úgy tudni, köztünk él.