Egyre erőteljesebb a szerb nemzeti újraébredés. Milorad Dodik a boszniai Szerb Köztársaság elnöke július 26-án a boszniai szerb köztelevízió funkcióját betöltő RTRS-nek adott interjúban jelentette be,...
Az a menedékkérő, aki eljutott Németországba, gyakorlatilag kihúzta a főnyereményt egy világszerte zajló lottójátékban. Ezt Thilo Sarrazin volt német szociáldemokrata politikus állapította meg egy nemrég írt...
Darko Mladić, a boszniai szerb hadsereg volt vezérkari főnökének, a háborús bűnös Ratko Mladićnak a fia a boszniai szerb állami médiaháznak, az RTRS-nek nyilatkozva kijelentette, hogy...
Lehet, hogy a magyar fül számára fel sem tűnnek az olyan hétköznapi revizionizmust sugárzó kifejezések, mint az „elszakított országrészek”, ám a szlovák közönség azonnal ugrik, ha...
Június végén érkezett a hír, hogy megtalálták a Titan-tragédia áldozatainak darabokra szakadt, roncsokba ékelődött maradványait. Az öt halottal járó kaland az egykor elsüllyedt Titanic óriáshajó vastag...
A közösségi média szerbiai szekciójában megjelent egy lista, amely szerint a Szerb Haladó Párt 14 ezres „anyázótábort”, vagyis úgynevezett „botokat működtet” az ellenzék és a koalíciós...
Oroszország egy titok belsejébe rejtett rejtvény (…) de talán van hozzá egy kulcs: az orosz nemzeti érdek. Churchill 1939. októberében a BBC-ben elhangzott kijelentése láthatóan örökérvényű....
Örömmel jelentjük be, hogy a BALK Magazin hírfolyamát podcast adás indításával bővítjük, és a jövőben még részletesebb információkkal szolgálunk a Balkánt érintő különféle témákról. Célunk, hogy...
A napi hírek ezúttal arról szólnak, hogy Szerbiában már megint helyzet van, úgy is mondhatnánk, hogy nap, mint nap helyzet van. Megint dicsérte Magyarországot a szerb...
Mint azt hétfői tudósításunkban hírül adtuk, a szokatlanul bőséges esőzések miatt Horvátország-szerte áradnak a folyók, számos település víz alá került, és újabb lakott területeket fenyeget a...
Bakir Izetbegović nyílt levélben szólította fel a törökországi bosnyák diaszpóra tagjait, hogy a vasárnapi választásokon Recep Tayyip Erdoğan jelenlegi államfőt támogassák. Izetbegović a legnagyobb bosnyák politikai...
A május 14-én tartandó törökországi elnök- és parlamenti választásokig csak pár nap maradt. A mértékadó közvéleménykutatók három-öt százalékpontos előnyt mutatnak a hatpárti koalíció és a kurd...
A szerb elnök nem elégedett meg azzal, hogy lekicsinyelte a hétfői ellenzéki megmozdulást, ezért egy újabb platformon – ezúttal a YouTube-on – jelentette be, hogy megszervezi...
Ahogy egy és ugyanazon dolog a magyar sajtóban több verzióban is, néhol szinte hallható harsonák kíséretében megjelent: rendkívül provokatív kiállítással nyílt meg idén a tavaszi Budapest...
Egyszerre három miniszter és egy főrendőr tartott sajtótájékoztatót a belgrádi iskolai lövöldözést követően. Ezen a tájékoztatón gyakorlatilag minden kiderült a gyilkossággal kapcsolatban, az elkövetőt is megnevezték....
Délelőtt lövöldözés volt a Belgrád központjában lévő Vladislav Ribnikar Általános Iskolában, ahol egy diák nyitott tüzet a biztonsági őrre, majd a diáktársaira. A szerb belügyminisztérium hivatalosan...
Romániának 1934 és 1944 között volt tengeri kijárata a Jón-tengeren, Sarandában. Az albán Zogu király földet adományozott a román Nicolae Iorgának hálája jeléül, amiért hozzájárult Albánia...
Az Európai Parlament jóváhagyta a Koszovóval kötött vízummentességi megállapodást, ami kölcsönösen három hónapos tartózkodásra jogosít fel. Ennek alapján a koszovói állampolgárok hamarosan vízum nélkül utazhatnak az...
Az anonim többség nem érzi magát bűnösnek. De miért is érezné, amikor a politikai elit sem érzi magát immár harminc éve annak? Következésképp mindannyian szégyentelen társadalmakban...