Connect with us

B A Balkanac

Jan Saudek csodálatos világa a Mücsiben
0 (0)

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Jórészt 18 éven felülieknek ajánlható fotók kavalkádja
A csillagok segítségével értékeld a cikket!
[Összesen: 0 Átlag: 0]

Hallgasd meg ezt a cikket!

Ahogy egy és ugyanazon dolog a magyar sajtóban több verzióban is, néhol szinte hallható harsonák kíséretében megjelent: rendkívül provokatív kiállítással nyílt meg idén a tavaszi Budapest FotóFesztivál. Szóban forgó neves rendezvény többek között a kortárs cseh fotográfia mindenféle illemtanra fittyet hányó, rebellis figurájának, Jan Saudeknek a munkájába nyújt alapos betekintést. A barokkos fülledtségű, zömmel kézi színezésű, erős érzékiséget sugárzó, gyakorta hajmeresztő groteszkben kiteljesedő, jórészt 18 éven felülieknek ajánlható fotók kavalkádja tulajdonképpen amolyan életmű válogatás, amely a fesztivál és a fővárosi Műcsarnok együttműködésében valósult meg. – Nem mellékesen hasznos tudnivaló lehet róla, hogy május végéig látogatható.

Mücsi

Honlapján a Mai Manó Ház említést tesz arról, hogy Saudek munkáit ők már közvetlenül az ezredforduló után bemutatták a magyar nagyérdeműnek. Olvasható még ugyanott, hogy J. S. – a festészet és a fotográfia világát ötvöző, a fotográfia hajnalának műtermi hangulatát idéző – kopott anilines képei révén a kilencvenes években vált igazából híressé, visszhangzó nevűvé szerte e világon. (Bár már jó régóta alkot, amihez volt is jócskán ideje, hiszen most tölti a 88-at. /KOCC!/) Emellett a prágai zsidó családból származó művész minden életrajzban megtalálható, hogy a világlátását nagyban befolyásolták a második világháborúban szerzett borzasztó tapasztalatai. Merthogy az ikerbátyjával együtt közvetlen szemtanúja volt Prága náci megszállásának, nem kevésbé közvetlen megszenvedője, megkínzottja a lágerek poklának.

A koncentrációs tábor szerencsés túlélőjének összes lelki terhével folytatta aztán kacskaringós életét az ifjú Jan. Grafikai középiskolába járt, a hatvanas években egy Flexaret 6×6-os, középkategóriás géppel dolgozott, s Edward Steichen: THE FAMILY OF MAN c., művészettörténeti jelentőségű 55-ös kiállításának & könyvének a hatására úgy döntött: végérvényesen fotográfus lesz. Hatvankilencben sikerült kijutnia az Egyesült Államokba, ahol kiállítása nyílt a bloomingtoni Indiana Egyetemen. Valószínűleg folytathatta volna az Újvilágban, azonban úgy döntött, nem disszidál, inkább hazamegy.

Kis híján a vesztére, merthogy nem voltak azok (sem) könnyű idők, ugyebár. De hadd ne szálljunk alá a történelem sötét bugyraiba. Hadd ne merüljünk bele a históriába, amely sok szempontból és szüntelen elakadni vagy ismétlődni látszik. (Csupán az emberöltő masírozik egyenes vonalban, iparkodik szaporán kifele az ő kis szűk keretéből.)

Szóval, visszatérve Prágába a totális végleteket és lázas víziókat ábrázoló művésznek csakhogy nem illegalitásba kellett vonulnia. Ugyanis a kommunista Csehszlovákiában ezek a „beteges” alkotások nyílt provokációnak számítottak. Tűrhetetlen ízlésficamnak a hivatalos ízlésterrorban, hiába vett vissza a lendületből Saudek. Hiába csinált egy hátraarcot, fordult vissza a gyermekkor ártatlanabb motívumai felé, igazából nem segített. Az egyetemes oldódás előrébb, valamikor a hetvenes évek derekán kezdődött, hogy a hetvenesek végére tűrhetőbb helyzet alakuljon ki. Ebben a kedvező folyamatban művészünknek egyre több kiállítása lehetett odakinn, neve is egyre jobban kezdett csengeni a fülekben, idővel egyenest felkapott lett. Még Václav Havel elnök is végül kötélnek állt, szívesen ült modellt neki. – Mondván, jórészt azért is, mert Saudekben meglátta a furcsa cseh humort felragyogni.

Tehát valóságos csoda történt, ha nem is egyedüli a művészetek öntörvényű világában.

Eleinte csupa klisékből állónak, valóságos giccsnek tartott alkotásai, amelyek ráadásul – az egyik kritikus megállapítás szerint – egy elszúrt szerelmi élet roncsaival terhelten bukdácsolnak a szennyvízcsatornában, valósággal ikonikussá váltak. Említett kilencvenesekre a kiállítótermek ajtói mindenfelé kitárultak J. S. előtt. Megnyíltak csaknem mindenütt ezen a földkerekségen, így ember legyen a talpán, aki összeszámolja, hány kiállítása lehetett a Divadlo Na Zábradlítól – Zágrábon és Ljubljanán át – Melbourne-ig. – Állítólag egy csoport ausztrál bennszülött is látta odaát, s nagyon kedvezően nyilatkozott róla.

Mücsi

Nem az ujjunkból szoptuk , valaki mesélte, hogy még a régi átkos időkben Saudek JAN KEDAUS névre szóló papírokkal hosszabb időt töltött Szlovéniában. Egy manzárdszobában élt és alkotott, amúgy észrevétlen belesimult a ljubljanai alternatív életbe, ahonnan nem lógott ki se kinézettel, se viselkedéssel. Nem is nagyon igyekezett ugrálni, utóbb mégis felfigyelt rá a jugó titkosszolgálat, ám ott, ahol volt, nem zavart a világon senkit. Mozit nem állt szándékában robbantani, szemmel láthatóan esze ágában sem volt ilyesmit vagy hasonlót tenni, így békén hagyták. Valahol erre a kétezresek elején egy privát beszélgetésben Pesten Aleš Debeljak szlovén költő, esszéista, kritikus említést tett egy kisebb ládányi negatívról valamely felújításra szánt ház pincéjében, amely negatívok feltehetően Jan Saudektől származtak, azonban a körülmények úgy hozták, hogy elbeszélése torzóban maradt. Ma már nem kérdezhetjük meg őt, mert 2016-ban egy teherautó kerekei alatt lelte halálát. Esetleg valahogy a Mestert, ha még egyáltalán emlékszik erre/arra a kis tulipános kincses ládára.

A csillagok segítségével értékeld a cikket!
[Összesen: 0 Átlag: 0]
QR Code

Küld el ezt a cikket e-mailben

Ehhez kattints ide

Feliratkozás a Hírlevélre

Az e-mailek heti három alkalommal hétfőn, szerdán és pénteken kerülnek kiküldésre.

Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Európai Unió

Oroszország

Kína

Három nap legjava