B A Balkanac
Jan Saudek csodálatos világa a Mücsiben

Ahogy egy és ugyanazon dolog a magyar sajtóban több verzióban is, néhol szinte hallható harsonák kíséretében megjelent: rendkívül provokatív kiállítással nyílt meg idén a tavaszi Budapest FotóFesztivál. Szóban forgó neves rendezvény többek között a kortárs cseh fotográfia mindenféle illemtanra fittyet hányó, rebellis figurájának, Jan Saudeknek a munkájába nyújt alapos betekintést. A barokkos fülledtségű, zömmel kézi színezésű, erős érzékiséget sugárzó, gyakorta hajmeresztő groteszkben kiteljesedő, jórészt 18 éven felülieknek ajánlható fotók kavalkádja tulajdonképpen amolyan életmű válogatás, amely a fesztivál és a fővárosi Műcsarnok együttműködésében valósult meg. – Nem mellékesen hasznos tudnivaló lehet róla, hogy május végéig látogatható.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

Honlapján a Mai Manó Ház említést tesz arról, hogy Saudek munkáit ők már közvetlenül az ezredforduló után bemutatták a magyar nagyérdeműnek. Olvasható még ugyanott, hogy J. S. – a festészet és a fotográfia világát ötvöző, a fotográfia hajnalának műtermi hangulatát idéző – kopott anilines képei révén a kilencvenes években vált igazából híressé, visszhangzó nevűvé szerte e világon. (Bár már jó régóta alkot, amihez volt is jócskán ideje, hiszen most tölti a 88-at. /KOCC!/) Emellett a prágai zsidó családból származó művész minden életrajzban megtalálható, hogy a világlátását nagyban befolyásolták a második világháborúban szerzett borzasztó tapasztalatai. Merthogy az ikerbátyjával együtt közvetlen szemtanúja volt Prága náci megszállásának, nem kevésbé közvetlen megszenvedője, megkínzottja a lágerek poklának.
A koncentrációs tábor szerencsés túlélőjének összes lelki terhével folytatta aztán kacskaringós életét az ifjú Jan. Grafikai középiskolába járt, a hatvanas években egy Flexaret 6×6-os, középkategóriás géppel dolgozott, s Edward Steichen: THE FAMILY OF MAN c., művészettörténeti jelentőségű 55-ös kiállításának & könyvének a hatására úgy döntött: végérvényesen fotográfus lesz. Hatvankilencben sikerült kijutnia az Egyesült Államokba, ahol kiállítása nyílt a bloomingtoni Indiana Egyetemen. Valószínűleg folytathatta volna az Újvilágban, azonban úgy döntött, nem disszidál, inkább hazamegy.
Kis híján a vesztére, merthogy nem voltak azok (sem) könnyű idők, ugyebár. De hadd ne szálljunk alá a történelem sötét bugyraiba. Hadd ne merüljünk bele a históriába, amely sok szempontból és szüntelen elakadni vagy ismétlődni látszik. (Csupán az emberöltő masírozik egyenes vonalban, iparkodik szaporán kifele az ő kis szűk keretéből.)

Szóval, visszatérve Prágába a totális végleteket és lázas víziókat ábrázoló művésznek csakhogy nem illegalitásba kellett vonulnia. Ugyanis a kommunista Csehszlovákiában ezek a „beteges” alkotások nyílt provokációnak számítottak. Tűrhetetlen ízlésficamnak a hivatalos ízlésterrorban, hiába vett vissza a lendületből Saudek. Hiába csinált egy hátraarcot, fordult vissza a gyermekkor ártatlanabb motívumai felé, igazából nem segített. Az egyetemes oldódás előrébb, valamikor a hetvenes évek derekán kezdődött, hogy a hetvenesek végére tűrhetőbb helyzet alakuljon ki. Ebben a kedvező folyamatban művészünknek egyre több kiállítása lehetett odakinn, neve is egyre jobban kezdett csengeni a fülekben, idővel egyenest felkapott lett. Még Václav Havel elnök is végül kötélnek állt, szívesen ült modellt neki. – Mondván, jórészt azért is, mert Saudekben meglátta a furcsa cseh humort felragyogni.
Tehát valóságos csoda történt, ha nem is egyedüli a művészetek öntörvényű világában.
Eleinte csupa klisékből állónak, valóságos giccsnek tartott alkotásai, amelyek ráadásul – az egyik kritikus megállapítás szerint – egy elszúrt szerelmi élet roncsaival terhelten bukdácsolnak a szennyvízcsatornában, valósággal ikonikussá váltak. Említett kilencvenesekre a kiállítótermek ajtói mindenfelé kitárultak J. S. előtt. Megnyíltak csaknem mindenütt ezen a földkerekségen, így ember legyen a talpán, aki összeszámolja, hány kiállítása lehetett a Divadlo Na Zábradlítól – Zágrábon és Ljubljanán át – Melbourne-ig. – Állítólag egy csoport ausztrál bennszülött is látta odaát, s nagyon kedvezően nyilatkozott róla.

Nem az ujjunkból szoptuk , valaki mesélte, hogy még a régi átkos időkben Saudek JAN KEDAUS névre szóló papírokkal hosszabb időt töltött Szlovéniában. Egy manzárdszobában élt és alkotott, amúgy észrevétlen belesimult a ljubljanai alternatív életbe, ahonnan nem lógott ki se kinézettel, se viselkedéssel. Nem is nagyon igyekezett ugrálni, utóbb mégis felfigyelt rá a jugó titkosszolgálat, ám ott, ahol volt, nem zavart a világon senkit. Mozit nem állt szándékában robbantani, szemmel láthatóan esze ágában sem volt ilyesmit vagy hasonlót tenni, így békén hagyták. Valahol erre a kétezresek elején egy privát beszélgetésben Pesten Aleš Debeljak szlovén költő, esszéista, kritikus említést tett egy kisebb ládányi negatívról valamely felújításra szánt ház pincéjében, amely negatívok feltehetően Jan Saudektől származtak, azonban a körülmények úgy hozták, hogy elbeszélése torzóban maradt. Ma már nem kérdezhetjük meg őt, mert 2016-ban egy teherautó kerekei alatt lelte halálát. Esetleg valahogy a Mestert, ha még egyáltalán emlékszik erre/arra a kis tulipános kincses ládára.

- Románia6 nap telt el azóta
Öngólok, avagy ki menti meg a Mentsétek meg Romániát a dilletantizmustól?
- Horvátország7 nap telt el azóta
Decemberben jön a kötelező katonai szolgálat Horvátországban
- Bosznia7 nap telt el azóta
Újabb cég lobbizik Dodiknak az Egyesült Államokban
- Szerbia6 nap telt el azóta
Piszkos energia: Szerbia szénnel csinálja az áramot