Connect with us

B A Balkanac

Jan Saudek csodálatos világa a Mücsiben

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

saudek
Jórészt 18 éven felülieknek ajánlható fotók kavalkádja

BALK Magazin applikáció telepítése

play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

Ahogy egy és ugyanazon dolog a magyar sajtóban több verzióban is, néhol szinte hallható harsonák kíséretében megjelent: rendkívül provokatív kiállítással nyílt meg idén a tavaszi Budapest FotóFesztivál. Szóban forgó neves rendezvény többek között a kortárs cseh fotográfia mindenféle illemtanra fittyet hányó, rebellis figurájának, Jan Saudeknek a munkájába nyújt alapos betekintést. A barokkos fülledtségű, zömmel kézi színezésű, erős érzékiséget sugárzó, gyakorta hajmeresztő groteszkben kiteljesedő, jórészt 18 éven felülieknek ajánlható fotók kavalkádja tulajdonképpen amolyan életmű válogatás, amely a fesztivál és a fővárosi Műcsarnok együttműködésében valósult meg. – Nem mellékesen hasznos tudnivaló lehet róla, hogy május végéig látogatható.

Mücsi

Honlapján a Mai Manó Ház említést tesz arról, hogy munkáit ők már közvetlenül az ezredforduló után bemutatták a magyar nagyérdeműnek. Olvasható még ugyanott, hogy J. S. – a festészet és a fotográfia világát ötvöző, a fotográfia hajnalának műtermi hangulatát idéző – kopott anilines képei révén a kilencvenes években vált igazából híressé, visszhangzó nevűvé szerte e világon. (Bár már jó régóta alkot, amihez volt is jócskán ideje, hiszen most tölti a 88-at. /KOCC!/) Emellett a prágai zsidó családból származó művész minden életrajzban megtalálható, hogy a világlátását nagyban befolyásolták a második világháborúban szerzett borzasztó tapasztalatai. Merthogy az ikerbátyjával együtt közvetlen szemtanúja volt Prága náci megszállásának, nem kevésbé közvetlen megszenvedője, megkínzottja a lágerek poklának.

A koncentrációs tábor szerencsés túlélőjének összes lelki terhével folytatta aztán kacskaringós életét az ifjú Jan. Grafikai középiskolába járt, a hatvanas években egy Flexaret 6×6-os, középkategóriás géppel dolgozott, s Edward Steichen: THE FAMILY OF MAN c., művészettörténeti jelentőségű 55-ös kiállításának & könyvének a hatására úgy döntött: végérvényesen fotográfus lesz. Hatvankilencben sikerült kijutnia az Egyesült Államokba, ahol kiállítása nyílt a bloomingtoni Indiana Egyetemen. Valószínűleg folytathatta volna az Újvilágban, azonban úgy döntött, nem disszidál, inkább hazamegy.

Kis híján a vesztére, merthogy nem voltak azok (sem) könnyű idők, ugyebár. De hadd ne szálljunk alá a történelem sötét bugyraiba. Hadd ne merüljünk bele a históriába, amely sok szempontból és szüntelen elakadni vagy ismétlődni látszik. (Csupán az emberöltő masírozik egyenes vonalban, iparkodik szaporán kifele az ő kis szűk keretéből.)

havel

Szóval, visszatérve Prágába a totális végleteket és lázas víziókat ábrázoló művésznek csakhogy nem illegalitásba kellett vonulnia. Ugyanis a kommunista Csehszlovákiában ezek a „beteges” alkotások nyílt provokációnak számítottak. Tűrhetetlen ízlésficamnak a hivatalos ízlésterrorban, hiába vett vissza a lendületből Saudek. Hiába csinált egy hátraarcot, fordult vissza a gyermekkor ártatlanabb motívumai felé, igazából nem segített. Az egyetemes oldódás előrébb, valamikor a hetvenes évek derekán kezdődött, hogy a hetvenesek végére tűrhetőbb helyzet alakuljon ki. Ebben a kedvező folyamatban művészünknek egyre több kiállítása lehetett odakinn, neve is egyre jobban kezdett csengeni a fülekben, idővel egyenest felkapott lett. Még Václav Havel elnök is végül kötélnek állt, szívesen ült modellt neki. – Mondván, jórészt azért is, mert Saudekben meglátta a furcsa cseh humort felragyogni.

Tehát valóságos csoda történt, ha nem is egyedüli a művészetek öntörvényű világában.

Eleinte csupa klisékből állónak, valóságos giccsnek tartott alkotásai, amelyek ráadásul – az egyik kritikus megállapítás szerint – egy elszúrt szerelmi élet roncsaival terhelten bukdácsolnak a szennyvízcsatornában, valósággal ikonikussá váltak. Említett kilencvenesekre a kiállítótermek ajtói mindenfelé kitárultak J. S. előtt. Megnyíltak csaknem mindenütt ezen a földkerekségen, így ember legyen a talpán, aki összeszámolja, hány kiállítása lehetett a Divadlo Na Zábradlítól – Zágrábon és Ljubljanán át – Melbourne-ig. – Állítólag egy csoport ausztrál bennszülött is látta odaát, s nagyon kedvezően nyilatkozott róla.

Mücsi

Nem az ujjunkból szoptuk , valaki mesélte, hogy még a régi átkos időkben Saudek JAN KEDAUS névre szóló papírokkal hosszabb időt töltött Szlovéniában. Egy manzárdszobában élt és alkotott, amúgy észrevétlen belesimult a ljubljanai alternatív életbe, ahonnan nem lógott ki se kinézettel, se viselkedéssel. Nem is nagyon igyekezett ugrálni, utóbb mégis felfigyelt rá a jugó titkosszolgálat, ám ott, ahol volt, nem zavart a világon senkit. Mozit nem állt szándékában robbantani, szemmel láthatóan esze ágában sem volt ilyesmit vagy hasonlót tenni, így békén hagyták. Valahol erre a kétezresek elején egy privát beszélgetésben Pesten Aleš Debeljak szlovén költő, esszéista, kritikus említést tett egy kisebb ládányi negatívról valamely felújításra szánt ház pincéjében, amely negatívok feltehetően Jan Saudektől származtak, azonban a körülmények úgy hozták, hogy elbeszélése torzóban maradt. Ma már nem kérdezhetjük meg őt, mert 2016-ban egy teherautó kerekei alatt lelte halálát. Esetleg valahogy a Mestert, ha még egyáltalán emlékszik erre/arra a kis tulipános kincses ládára.

B A Balkanac

Az indiai temperamentum és a politikai korrektség (elhibázott műtétek)

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

politikai korrektség, műtét
Rushdie szerint tragikomikus dolog megkísérelni pl. James Bondot polkorrektté plasztikázni

BALK Magazin applikáció telepítése

play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 5 perc

Ismét tollat ragadott, azaz hát dolgozni kezdett Salman Rushdie. Nekilátott újabb könyvet írni a Booker-díjas brit író, akinek az ellene tavaly elkövetett, brutálisan véres chautauquai (USA) késes támadás miatt kellett hosszabb kényszerszünetet tartania. A merényletről, amelynek következményeként fél szemére megvakult, továbbá az egyik karja csaknem megbénult Indiai Salamonunknak, régebben már írtunk. Most azzal a hírrel folytatjuk, amely szerint az írói gépezet – ha akadozva is, de – ismét beindulni látszik, míg az az egy szál merénylő, egy derék (rosszarcút nem merünk mondani!) libanoni férfiú, bizonyos Hadi Matar a sitten ül. Ahol folyton a fejét csóválja, mert nem érti, hogyan maradhatott életben egy olyan elvetemült ördögfattyú, aki annyi minden káromlót összefirkált a Prófétáról, hogy ő tkp. nem is volt képes – azzal az érzékeny gyomrával együtt – ától cetig elolvasni.

– Csak maga Allah tudhatja, miért mentette meg azt a patkányt – mormolta egy ízben a börtönőr füle hallatára, de végül megnyugtatta magát azzal, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek.

Ha jól látjuk, szóban forgó, nyugodtan őrültnek is nevezhető cselekedetével valójában kitűnő hátast adott szerencsétlenje az időközben az angol királyi becsületrend lovagjává (is) üttetett író alá. Pontosan friss, húzós témát. Mégpedig az attentátumét, amely így direkt módon kapcsolódhat az egykor ajatollahi átok sújtotta, elégetendő Sátáni versekhez. – Persze, Rushdie nyilatkozataiból megtudhatjuk, hogy az egész nem ment, meg most sem megy simán. Elsősorban ki kellett hevernie a lelki traumát, közben szinte egészében újratanulnia a gépelést, ami prózaíró esetében nem egy olyan kis piszlicsáré dolog. Már csak azért sem, mert még ha viszonylag rövidre tervezett is a mű, könnyen megnyúlik, ha szárnya nő a gondolatnak. – Esetleg hosszabban tart a múzsa csókja.

politikai korrektség

Megjegyzendő, az össz’ nehézség ellenére idén februárban megjelent egy új regénye a szerzőnek, melynek címe: Victory City (magyarul még nincs meg; vélhetően japánul sem, mert a japán fordítót maradéktalan sikerrel járó módon meggyilkolták). Egy régebben született textusról lehet itt szó. Bizonyos győzedelmes városról szólóról, vélhetően India hosszú történetében markáns szerepet játszóról. Sajnos még sehogy nem olvastuk, így aztán legérdekesebb ezzel kapcsolatban az lehet egyelőre itt, amit konkrétan az írás fizikai aktusáról mond Rushdie. Mégpedig hogy egyes ujjain nem érzi az ujjbegyeit, ezért nagyon nehéznek találja az írást. – Ráadásul, amikor leülök – vallotta valószínűleg némi sóhaj kíséretében a New Yorker újságírójának –, igyekezetemből semmi érdemleges nem születik. Írok, szenvedek, ám az eredmény csupán az üresség és a szemét elegye. Csupa olyasmi, amiket másnap törlök. Igazából még nem találtam ki ebből a sötét erdőből.

Bővebben minderről magyarul online a Literán olvashatunk, Tomcsányi Sára összeállításában. (Itt erősen zsugorított formában szerepel!) Abból is megtudhatjuk, hogy éppen elsuhant májusunkban Rushdie – a szólásszabadság örök harcosaként – átvehette a The British Book Award keretében a FREEDOM TO PUBLISH elnevezésű díjat. Ezt olyan szerzők, kiadók és könyvkereskedők kapják, kaphatják, akik az őket érő folyamatos fenyegetések ellenére is bátran fellépnek az intolerancia összes fajtája ellen. A díjazott nem jelent meg személyesen az ünnepségen, azonban küldött egy videót, amin nyíltan felszólalt az egyre ijesztőbb méreteket öltő cenzúra ellen. Mondván, hogy a publikálás szabadságát életében nem fenyegette még ekkora veszély a nyugati országokban. Utalt a zömmel konzervatív politikusok törekvéseire, amelyek az ilyen vagy olyan szempontból rázósnak minősíthető kiadványok betiltására irányulnak, meg utalt a könyvtárak elszaporodó bezárására is.

– Most itt, az Amerikai Egyesült Államokban a könyvtárak és az iskolákban elérhető olvasmányok elleni példátlan támadásról kell értesülnöm – hangsúlyozta. – Ennek nagyon tudatában kell lennünk, küzdenünk kell keményen ellene.

politikai korrektség, műtét

Feltűnő indulattal artikulált beszédének annál a részénél, amelyben az ún. POLITIKAI KORREKTSÉG ijesztő méreteket öltő gyakorlatáról szólt. (Átvitt értelemben ama elhibázott műtétekről…) Arról, amitől például Agatha Christie TÍZ KICSI NÉGER figurája az újabb kiadásokban már nem lehet „néger”, mert sérti az amerikai feketék önérzetét, hanem valami más. Átmeneti megoldásként – tudhatjuk – rövidke ideig az „indián” szerepelt helyette, de most már az sem jó, UFF! (Mert egyébként miért is lenne az indián megfelelőbb néger? – megj. B. A. B.). Rushdie egyenest elítélte Roald Dahl és Ian Fleming szövegeinek ilyen értelemben történt átírását az új kiadások egész sorában, mert szerinte tragikomikus dolog megkísérelni pl. James Bondot polkorrektté plasztikázni.

Végezetül a témát így zárta Rushdie:

– Meg kell hagyni, hogy a könyvek a saját korukból érkezzenek hozzánk, és a maguk idejében létezzenek. Ha pedig ezt nehéz elviselni, ne olvassák el, olvassanak másik könyvet.

– Vagy ne olvassanak semmit – mondanánk mi, ám az meg a könyvtáraknak nem jó.

Ördögi kör, mondhatni: SÁTÁNI. (Lírai felhangok nélkül.)

Egyébként érdekes, hogy már a „fekete” sem tűnik a polkorrektség harcosai számára használhatónak, helyette szerintük inkább az „afroamerikai” kifejezés alkalmazandó. Persze, mondanánk, talán még el is lehetne fogadni, de az USA mégsem a világ közepe, és nem ott él Afrikán kívül az összes fekete bőrű ember. A másik súlyosan diszkriminatív kifejezés, ugye, példának okáért a „cigány”. – Hát rendben, Magyarországon (is) legyen „roma” ugyebár, csak az a probléma, hogy itt hosszú, a maga reszortjában identitásformáló története van a cigányzene műfajának, ami romára keresztelve, roma zeneként egészen mást jelent. Persze hogy van olyan, de nem az. Különben az is érdekes, hogy már a „kövér” sem komilfó. Így aztán Robin Hood nagyot vét, amikor nem a „túlsúlyos” kifejezést használja barátjával és bajtársával, Tuck atyával kapcsolatban. Pedig nem is mond olyat direkte, hogy pl.: TE KÖVÉR DISZNÓ, MÉG LESZAKAD ALATTAD AZ ÁG, AZTÁN B…6-JUK!

politikai korrektség, műtét

P. S. Ugye, ízléstelen viccnek tekinthetnénk itt, ha most a magyar „több szem többet lát” közmondást próbálnánk valamilyen formában elsütni. Végezetül mégis meg kell említenünk, hogy Szerbiában létezik egy TREĆE OKO nevű, szórakoztatónak szánt kiadvány, amely mindenféle okkult jelenséggel foglalkozik. Hemzsegnek benne a földönkívüliek meg a mindenféle furcsa lények, dalra fakadó műanyag szexbabák és egyebek, ám néha egészen értelmes cikket is lehet olvasni benne. Így például a lap valamelyik májusi számában található hosszú írás (szerzője Spomenka Milić újságírónő) arról tesz említést, hogy a politikai korrekció fogalma még a régi szovjet időkben fogant, és hogy később a náci Németországban is meghonosodott. Újabban a kilencvenes években ütötte fel a fejét, azóta egyre erőszakosabb, egyre nagyobb teret nyer, főleg angol nyelvterületen. (Hullámokban érkezik tehát…) Sok „szép” példát hoz fel az ilyen „korrigálásra” a cikkszerző, köztük említi ő is Agatha Christie-t.
Számunkra itt külön érdekességgel bír, hogy az egyik mű szereplője egy bíró, aki „indiai temperamentumú”. – Persze, csak volt idáig, az újabb kiadásban már nem.
A Harmadik szem külön figyelmet szentel a revíziónak áldozatul esett népmeséknek. Itt említi James Finn Garner amerikai szerző nagy sikerű POLITICALLY CORRECT BEDTIME STORIES (Politikailag korrekt esti mesék) című ’94-es, újabb és újabb kiadásokat megérő könyvét, amely az paródia eszközeivel él. Abban felvetődik a kérdés, vajon a hercegnek egyáltalán meg szabad-e csókolnia az alvó Hófehérkét, Piroska és a nagyi pedig lelövi a szexista vadászt; kisvártatva alternatív családot alapítanak hármasban a farkassal, majd boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Nahát: FUSS EL VÉLE!

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


A szerző cikkei

Líra-könyvek

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Utazás

Letöltések

Google-hirdetés

Tíz nap legjava