Szerbiában körülbelül egy évvel ezelőtt „nagy pompával” adták át a forgalomnak a Budapest- Belgrád közötti gyorsvasút Belgrád és Újvidék közötti szakaszát. Az ünnepségen akkor megjelent Orbán...
Azt dörögte az Úr a Genezis őstörténetében, hogy összedőlt Babilon, mert gonosz szellemek lakóhelye lett. (…) Mert minden népet megrészegített paráznasága borával, hiszen vele paráználkodtak a...
Állítólag Tojás Tóbiásék jutottak hozzá az orosz elnök főideológusának internetes levelezéséhez, amely lassan bejárja a balkáni sajtót, és némi magyarázatot ad arra, hogy a dolgok miért...
Szerdán (január 18-án) jelentette be Recep Tayyip Erdoğan török államfő, hogy május 14-én lenne a parlamenti és az elnökválasztás is Törökországban (a kettőt egyszerre kell megtartani)...
Nem kellett műtét, egy ragtapasz elég volt. Szóval, az euró bevezetését követő napokban teljes volt a káosz a horvát médiumokban, még Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök is...
Barátom, Tom Peric írta a minap Kanadából, hogy a szomszédos Egyesült Államok New Hampshire államának Dover nevű városában elhunyt Charles Simic költő, aki a kortárs poézis...
Vannak, akik még emlékeznek rá, hogy a Kiskracsun édesapjának, Nagykracsunnak volt egykor Magyarkanizsán egy fahajas büdösboltja, ahol a patkányirtótól a petróleumig, szakállas horogtól a viharvert lexikonokig...
A szerb kormány mai ülésén Aleksandar Vulin volt belügyminisztert nevezték ki a szerbiai polgári titkosszolgálat, a BIA igazgatójává. A kinevezés nem hat a meglepetés erejével, a...
Egy kis cowboy iszogat a bárban. Lehörpinti az utolsó kortyát, fizet, kimegy. Kisvártatva üvöltve rohan vissza. – Ki festette zöldre a lovamat?! Az ivóban néma csend,...
A boszniai választások végleges eredményének november 2-i közzétételét követően a kormányalakítási tárgyalások csak lassan haladtak előre országos szinten. A sajtóban eddig megjelentek alapján a korábbi években...
A fiumei (Rijeka) vezetés vitába keveredett a horvát vasutakkal (Hrvatske željeznice), amely nem engedélyezte, hogy a helyi vasútállomásnál tranzitszállásként funkcionáló konténert állítsanak fel a migránsok számára....
Olyan nagyon sokan, állítólag, nem voltak azon a tüntetésen, amelyen főképp ellenzéki képviselők tiltakoztak a bolíviai Santa Cruz városában, miközben a kormány kitüntette mindazokat a bátor,...
Ha az Árpád hídon átmegy villamossal az ember Budára, rögtön ott, jobbra lenn megtalálja a Szentlélek teret. Busszal is eljuthat oda, ami csak két változatot jelent...
A Balkán irányából érkező migránsok száma eltörpül az orosz agresszió elől menekülő ukránok tömegei mellett, mivel hogy ők nem is számítanak menedékkérőnek, elég csak regisztrálniuk és...
A bosznia-hercegovinai központi választási bizottság tájékoztatása alapján reggel hét óra óta zavartalanul folynak a boszniai választások. A meglehetősen bonyolult intézményi struktúrával működő nyugat-balkáni államban a délben...
Szerbiában többen is nyilatkoztak az EuroPride-dal kapcsolatban a második vonalba tartozó politikusok közül, és természetesen boldog-boldogtalan véleményezi a történteket a közösségi médiában. A vélemények alapján az...
Belgrádban megtartották az EuroPride 2022 felvonulását, igaz nem úgy, ahogy tervezték, de mégiscsak sétáltak az LMBT-közösség tagjai. Mindeközben Aleksandar Vučić szerb elnök úgy eltűnt a jobbfenéken,...
Haug mindenkinek! Ez az új indiánosdi augusztusban kezdődött azzal – írjuk elsősorban azoknak, akik nem követték –, hogy a sajtó mindenfelé hírül adta: Németországban rasszizmussal vádolnak...
Egy angol nyelvű, képeslapszerű Fb.-poszt szerint: A homoszexualizmus természetellenes! Ezt állítja egy könyv, amelyben a kígyók beszélnek, emberek jönnek vissza a túlvilágról, egy srác sétálgat a...