Ide kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)

Szerdán (január 18-án) jelentette be Recep Tayyip Erdoğan török államfő, hogy május 14-én lenne a parlamenti és az elnökválasztás is Törökországban (a kettőt egyszerre kell megtartani) a tervezett június közepi dátumhoz képest circa egy hónappal korábban – erről majd a parlament és választási tanács dönt. Nem sokkal a bejelentés után a nagyobb városok utcáin már felcsendültek a kormánypárti választási indulók; a következő négy hónapban a milliós metropoliszok belvárosai ezektől lesznek hangosak.

Történelmi lehetőség?

A dátumválasztás nem véletlen: 1950. május 14-én tartották az első szabad és fair választásokat az országban, ami a két évtizedes kormányzás után Atatürk pártjának, jelenleg a kormánypárt legnagyobb kihívójának számító Köztársasági Néppártnak (CHP) a vereségét, és Adnan Menderes Demokrata Pártjának győzelmét hozta.

Ugyan Menderest 1960-ban katonai puccs buktatta meg, ami után ki is végezték, az ország jelenlegi vezetése példaképnek tekinti a jobbközép politikust, akinek miniszterelnöksége alatt több fontos engedmény történt az atatürki kemény szekularizmushoz képest a vallásos tömegek felé.

Török kávé (Forrás: Twitter)

Szóval, nem sokkal a bejelentést követően a nagyobb városok utcáin már felcsendültek a kormánypárti választási indulók; a következő négy hónapban a milliós metropoliszok belvárosai ezektől lesznek hangosak Törökországban.

Persze, nincs ebben semmi különleges: a törökországi választási kampány a magyarral összevetve élénkebb.

S noha az ellenzék a korábbi választásokkor sem tétlenkedett, a mostani alkalom már-már történelmi lehetőséget ad nekik: Erdoğan pártjának, az Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) támogatottsága 30-35 százalék körül alakul (igaz, nyáron mérték alacsonyabbra is), miközben szövetségese, a Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) 6-7% körüli szavazatra számíthat a jelenlegi mérések szerint. A két párt választási koalíciója 2018-ban még 53 százalékot szerzett.

A kormány helyzete nem könnyű: a hivatalos infláció rekordokat döntögetően magas, igaz, a decemberi érték „csak” 64 százalék volt, ami meglepő a novemberi 85 százalékhoz képest, de ebben a kedvezőbb adatban az is közrejátszott, hogy a 2021 decemberi bázis már meglehetősen magas volt.

A növekedés üteme ugyan mérséklődni látszik, az emberek elégedetlenek. Törökországban nem nehéz az elszabaduló árakról szóló sopánkodó beszélgetésekbe botlani az utcákon. Ráadásul az élelmiszer árak még jobban nőttek, egyre több embernek probléma az étel beszerzése.

Persze a kormány igyekezett is tompítani a helyzeten, s az utóbbi egy évben több béremelésre is sor került. Év elején például emelték a minimálbért, ami immár kb. nettó 170 ezer forintnak felel meg, ezzel egy év alatt a duplájára nőtt.

Nyugdíjreformot is végrehajtottak, ezzel lehetővé vált több mint egymillió ember korai nyugdíjba vonulása. Egyéb támogatási programokat is indított a kormány, hogy javítsa a lakosság közérzetét.

A megemelt bérek ideiglenes megkönnyebbülést hoznak, de sokan ezek hallatán csak legyintenek, hogy az infláció akkor még magasabb lesz, noha a kormány abban bízik, hogy ez a hatás nem lesz meghatározó, s a lassuló infláció miatt az emberek többsége mégis jobban fogja érezni magát. Legalábbis május közepére.

Száz éves a modernkori Törökország

A következő hónapokban beindul – bár a török híreket követve az embernek az az érzése, sosem ért véget – a nagy infrastrukturális projektek beharangozása és átadása. A kormány amúgy is legalább egy évtizede erre az évre készül: 2023-ban ünnepli a Török Köztársaság a kikiáltásának 100. évfordulóját, kellenek az eredmények.

Ezzel karöltve pedig újabb, a nemrég egyre jobban divatba jövő Teknofesteket fognak rendezni – ezek több tízezer embert megmozgató rendezvények, amelyeken jellemzően a török hadiipar legújabb eredményeit mutatják be. Az események „sztárvendége” pedig jellemzően Selçuk Bayraktar, Recep Tayyip Erdoğan veje, aki nagyon sokat tett az önálló török drónipar megteremtéséért (nem mellesleg az ukrán háború elején közismertté vált Bayraktar TB2-es drónt a családi cég gyártja).

S folytatódni fog a külpolitikai aktivitás: az előző évben többször is jelezte a török vezetés, hogy Észak- Szíriában újabb katonai hadjáratot indítana a kurd milíciák ellen, de úgy tűnik, hogy sem Moszkva, sem Washington nem adott ennek zöld utat.

Törökország: Selçuk Bayraktar nemrég mutatta be az új drónt (Forrás: Twitter, Selçuk Bayraktar)

Persze, ez nem jelenti azt, hogy Irakban ne folytatódnának az előző évek katonai akciói. A november közepi isztambuli terrortámadás után nem zárható ki, hogy ne legyenek újabb robbantások az országban – bár a PKK miatt inkább a keleti területeken lévő katonai célpontok ellen várhatóak.

A közvélemény minden esetre az isztambuli támadás után nem fókuszált annyira a terrorhelyzetre, így noha továbbra is lehetőségként adott a terrorfenyegetés, a PKK-elleni harc lendületes folytatása, úgy tűnik, hogy a legnagyobb ellenfelet vagy gondot a romló gazdasági helyzet, a növekvő infláció és a menekültek jelentik.

Az utóbbiak helyzete nem könnyű: hivatalos adatok szerint 3,5 millió szíriai menekült él az országban, s még kb. 300 ezer afgán. Az ellenzéki pártok és a lakosság is úgy látja, hogy ennél jóval nagyobb számokról van szó – Ümit Özdağ két éve alapított kimondottan bevándorlóellenes pártja, a Győzelem Párt egyenesen 13 millióról beszél.

A jelenlegi helyzetben a kormány igyekszik inkább csillapítani a kedélyeket. A török hírekben rendszeresek a rendőri razziákról szóló beszámolók, épül a fal az iráni határon (a szíriain már elkészült), s megnehezült a tartózkodási engedély megszerzése, korlátozzák a szíriaiak mozgását, s jobban ellenőrzik őket.

A kormány ezzel együtt támogatja a visszaköltözésüket Szíriába, melynek északi területe részben már török katonai ellenőrzés alatt van, és Törökország irányítja. Az más kérdés, hogy jellemzően a PKK-hoz kötődő csoportok támadásai miatt azok a területek sem biztonságosak.

Ankara részben ezért is szorgalmazza a szíriai kormánnyal való kiegyezést: az előző egy évben szinte összes, korábban problémás régiós szereplővel sikerült megtalálni a modus vivendit, vagy legalábbis pozitív fejleményeket elérni (lásd izraeli látogatások vagy a nevezetes kézfogás Sziszi egyiptomi államfővel a futball-világbajnokság idején).

Szíria pedig nagy eredmény lenne – amennyiben megoldást tudnának találni a kurd önállósodási törekvésekre és a menekültekre. Egyelőre viszont a szíriai fél nem enged, a török csapatok kivonulását követeli – így megállapodás egyelőre nem várható.

Történelmi válasz

Az ellenzék a történelmi lehetőségre történelmi válasszal reagált: még tavaly létrejött hat ellenzéki párt összefogásával egy koalíció.

A formáció ebből kifolyólag meglehetősen színes, s Erdoğan két volt minisztere (Ahmet Davutoğlu külügyminiszter és Ali Babacan külügy-/gazdasági miniszter) által alapított két kisebb párt, egy iszlamista párt, egy kisebb jobbközép párt, illetve egy nagyobb nemzeti radikális és egy szekuláris, balodali formáció – a cikk elején említett CHP – szövetsége igyekszik majd leváltani a már húsz éve hatalmon lévő vezetőt.

Persze a jelentős elégedetlenség ellenére a helyzetük nem könnyű, hiszen a koalíció pártjait lényegében Erdoğan-ellenességük köti össze, s nehéz elképzelni, hogy egy iszlamista szívesen szavazna egy szekuláris jelöltre a polarizálódott török társadalomban.

Ráadásul a koalíció nélkülözi a kurd pártot, a Népek Demokratikus Pártját (HDP), amelynek mintegy 10 százalékos szavazótábora akár királycsinálóvá is előre léphet.

Ő lehet a kihívó? Kemal Kılıçdaroğlu fehér ingben (Forrás: Twitter, Kemal Kılıçdaroğlu)

Egyelőre még közös államfő jelöltet sem sikerült megnevezniük, bár valószínűleg ez a CHP elnöke, Kemal Kılıçdaroğlu lesz. A következő hónapokban minden esetre egy kiélezett választási kampány várható, amelyben a kormány igyekszik majd osztogatásokkal megnyerni a választók kegyeit, s komoly médiafölényét kihasználva megnehezíteni az ellenzéki pártok helyzetét.

Ráadásul a bíróság sincs az ellenzék segítségére, amelynek emblematikus alakjai – lásd az isztambuli polgármester elleni eljárást – akár ki is eshet a választási versenyből, az éppen betiltási perrel küzdő kurd HDP-ről nem is beszélve.