B A Balkanac
A fehér Margot és a fehér Brad, plusz a fekete Jovan és még sokan mások: Bábilóniában
Azt dörögte az Úr a Genezis őstörténetében, hogy összedőlt Babilon, mert gonosz szellemek lakóhelye lett. (…) Mert minden népet megrészegített paráznasága borával, hiszen vele paráználkodtak a Föld összes királyai.
Bábel tornya, id. Pieter Bruegel festménye (Bécsi Múzeum, Forrás: Wikipédia)
Tudjuk azt is a Szentírásból, miszerint az történt még előtte ugyanott – amikor még ugyanez a Föld egy nyelvű és egy beszédű volt –, hogy gőgös emberek nekiláttak égig érő tornyot építeni. Cselekedetükkel a nevüket minden időre meg akarták örökíteni, ám Istennek ez cseppet sem tetszett, ezért aztán azzal büntette őket, hogy nyelvüket jól összezavarta, amiért is a dőre vállalkozással fel kellett hagyniuk. Fándli, kalapács és colstok kifordult a kezükből, esetleg földhöz vagy egymáshoz vagdosták. Rövidesen szét is széledtek, elszakadtak egymástól, így a bábeli torony sosem készült el – de soha! A Biblia elemzőinek marxizmus felé tántorodó része valójában úgy hiszi, ez az egész igazából nem pusztán nyelvi akadályok keletkezését, hanem a társadalmi, politikai, vallási stb. egység megszűnését, ellentétek kialakulását jelenti. – Mi igaz, mi nem, lényeg akar lenni itt, ebben a híres példázatban a közönséges halandóknak nem dukáló magasságokba törekvés súlyos, egyben tanulságos következménye. Persze, a fiaskóval szinte párhuzamban az emberi természet makacs jellege is jól kivehető módon körvonalazódik ugyanebben a legendáriumban. Az az ikaroszi természet, amely – dacára mindennek – folyvást szárnyalásra vágyik.
Hogy mi az Úr véleménye a rakétáról például, most más lapra tartozik. Fontos, hogy az egek és legek ostroma főmotívumként vastagon benne van Damien Chazelle amerikai rendező BABYLON című, Brad Pitt és Margot Robbie főszereplésével tavaly elkészült filmjében. A sokféle jó szót érdemlő alkotásban, amely az egykori kis poros, kecskék és tehenek összeszarta újvilági koszfészek helyében épült fényes és magasságos, egyaránt dolgozó és dorbézoló álomváros, Hollywood egymást ritmikusan váltó felemelkedéseivel és bukásaival foglalkozik, fő vízválasztóval a néma és a hangosfilm között. Meg a mindent mozgató pénzhömpöllyel a fősodrásban. Tisztasággal és bűnnel tehát, ha tisztaságról egyáltalán beszélhetünk, bár a szépséges, bársonylábú (Keskeny) Margó nagyon szendén is tud mosolyogni.
Kutyáknak és színészeknek belépni TILOS!” Brad Pitt, a filmből(Forrás: IMDB)
A rendezőről tudni illik mindenképp, hogy eredetileg zenésznek, pontosan dobosnak készült, ami jól észrevehető a mozi ritmusán. Elsősorban a vágások dinamikáján, ami felettébb élvezetes egy dolog, ha nem is annyira kifejezetten jelenik meg, mint például – kapásból – a Szelíd motorosok egyes szakaszaiban a felejthetetlen Peter Fondával, meg az örökké betépett Nicholsonnal és a rejtélyes Dennis Hopperrel az élen. Mindenesetre a Motorosok korszakalkotóbb mű, bár emez sem jelentéktelen. Mindezidáig – okvetlenül meg kell jegyezni – jelentős hullámveréssel, jól hallható visszhanggal járt. Sok szép dicséretet zsebelhetett be, kiváltképp a szépfiúszerepét levetkőző Brad Pitt remek játékát illetően. Ő egyébként egy kiöregedő, stílusosan piálgató némafilmsztárt játszik, oldalán Margot Robbie szinte a nullszintről érkezett, feltörekvő színésznői figurájával.
A kritika szerint az író-rendező Damien Chazelle, aki egyébként meglehetősen fiatal kora ellenére már Oscart is nyert, az általa jegyzet forgatókönyv megírása előtt alaposan megvizsgálta a korszakot, amelyről a filmje szól. Nevezetesen Hollywood jazzkorszakát, ám aki valamiféle történelemórát vár, csalódni fog. A Filmvilág ítésze (Huber Zoltán) úgy fogalmaz, hogy a Babylon nem emléket állít, nem számvetést készít, nem méricskél, hanem egy hamisítatlan szerzői víziót tár elénk, Chazelle stílusával, mániáival, és kérdéseivel átitatva. Műve egy szilaj idea mozgóképes leképezése, annak minden kínzó ellentmondásával együtt. Lángoló szerelmi vallomás és szomorkás búcsúlevél egyszerre.
Kapcsolódó cikk
A Babylonban fontos szerepet játszik egy fekete bőrű trombitás, bizonyos Sidney Palmer, aki ragaszkodik a saját zenéjéhez, stílusához. Valahogy ő az, aki mindvégig a leghűségesebben tart ki eredeti elképzelései, gyermekkori álmai mellett, s erről az útról nem hajlandó letérni. Egy viszonylag tiszta lélek a fertőben, alakítja bizonyos Jovan Adepo. Elgondolkodtató, hogy a felmenői Nigériából származnak, ő az Egyesült Királyságban született, ezzel együtt honnan ez a Jovan? Tudtunkkal nincs közöttük se szerb, se horvát. Hacsak nem az van, hogy Nigériában a Jovan ősi férfinévnek számít. Érdekes lenne kideríteni. – Esetleg az Úr a nyelvekkel együtt anno a neveket is megkeverte volna? Ott, a történés helyszínén: messzi Babilóniában.
És még sokan mások: Bábilóniában, vagy éppen Nigériában (Forrás: Válasz online)
APPENDIX. Van e sorok írójának egy régi jó haverja még az újvidéki gimiből: Becker Béla. Az az ember is megérne egy-két hosszú, színes misét, akár filmet is, szélesvásznút, de most nem erről van szó. Béla egy ideig a társaságunkban rendkívül népszerű Domino vendéglő zajos szentélyét üzemeltette a tisztességgel belefáradt tulaj, Lajos bácsi után. Béla is egy ideig Pesten lakott, most viszont várparancsnok a nigériai Kaduna állam Kajuru járásában. A saját várának a kapitánya Becker, olyan kalandos életúttal, ami aligha férhet ide, ennek a cikkecskének a végére. De érdekes mód most éppen, ugye, ő jut eszünkbe. Miért is? Hát roppant egyszerű: tisztelettel és szeretettel kérnénk arra, válaszoljon, a vár személyzete, esetleg védői között vajon akad-e olyan, akinek ez a neve: Jovan? (Netán: Jovanka?)
B A Balkanac
Isten háta mögött (Visky András: Kitelepítés)
Ha választhatna – vallja szóban forgó regényben (Jelenkor, Pécs, 2022) András, a hét közül legifjabb testvér –, akkor ő a vízen járást meg a csodálatos halfogást választaná. Mert annak látja ott a telepen a legnagyobb hasznát. Föl-alá járkálna a vízszínen, miközben nem tévesztené szem elől a parti füzesben és sűrű nádasban ólálkodó lágerlakókat, akik mind a megfelelő pillanatra várnak, hogy vízbe öljék magukat. Ő bizony visszakergetne minden öngyilkost a lágerbe. Átadná őket a papnak, hogy a szívükre beszéljen.
Ám az a gond, hogy vízen járni nem tud, halászni meg anyjuk nem engedi, nehogy belelőjék a Dunába a körlet őrei. – Hiszen a Duna erre van kitalálva, hogy ártatlan embereket lőjenek bele – inti az édesanyja, aki viszont a folyó budapesti szakaszáról tudja pontosabban azt, amit tud.
Ugyebár arról van szó dióhéjban, hogy a szerző református lelkész édesapját az ötvenhatos magyar forradalmat követően Romániában huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélik a nagyváradi bíróság messze vöröslő ítélkezői. Méghozzá a népi demokrácia ellen irányuló ellenséges tevékenysége miatt, amelyben szerintük – osztrák származású, Júlia nevű felesége mellett – gyermekei is – Ferenc (11 éves), István (10), Pál (9) Lídia (9), Máriamagdolna (6), Péter (3), nem utolsósorban már néven nevevezett András (2) – mind-mind derekasan a segítségére voltak/vannak. Ezek a kis átkozott bozgorok! Ez a gyütt-ment bagázs! Apjuké tehát a súlyos rabgolyó, a többiek sorsa pedig a kitelepítés a Duna-deltával határos Bărăgan sztyeppe egyik lágerébe.
Abba a lírai Rekettyésbe, ha jól értjük.
Kérdés: látják-e még egymást valaha is?
Eláruljuk, látják, azonban az még nem jelenti a történet végét. A könyv több száz oldala megrendítő, tragikus, azzal együtt gyakran tragikomikus, sőt egyenest abszurd bemutatása a történteknek. Egy szovjet mintára létrehozott és üzemeltetett romániai munkatábor mindennapjairól olvashatunk az apa nélkül maradt família küzdelmes útját követve, amely a földbe vájt gödröktől – egy elnéptelenedett ház pincéjén át – a legalább bemázolt falú barakkig terjed a kiűzetésben. A legkisebb gyermek gyakorta bájos humorú nézőpontjából ismerhetjük meg a mindenféle nemzetiséghez tartozó táborlakók színes históriáit. Illetve mindazt, amit formálódó világképében a hol erősen jelenlevő, hol valahová elkallódott, a dolgok alakulását befolyásolni képtelen, szórakozott Gondviselőről gondol ez az isteni látkörből kikerült, cseperedő kisfiú.
Nota bene! A felcsillanó humor néhol akár Kertész Imre „sorstalan” főhősének emlékezetes megállapítását is eszünkbe juttathatja, amelyben az ifjú főhőst a haláltáborban kapott leves aggasztja legjobban: ugyanis az bosszantóan hideg. Az omnipotenciáját termékeny és hatékony módon gyakorolni képtelen, hátat fordító Úr szövegkörnyezetében megjelenő hereproblematika pedig számunkra kiváltképp azért is érdekes emebben a könyvben emitt, mert bizonyos maica Vida „hereszakértő” személyéhez és művéhez fűződik. Természetesen a vérbeli szekusok sorából, akik azt állítják szilárd meggyőződéssel, hogy ha az ő Vidájuk kezébe kerülsz, azt is bevallod, amiről álmodni se mertél. Bizonyos Aurél, aki átesett Vida kezelésén, szerb perditának nevezi a nőt, de végül is a dolog nem a hölgy szerbségére fut ki, hanem Aurél képtelen állítására, hogy román ember semmiképp sem lehet kommunista. Akkor mégis honnan az a több millió párttag? – Jó kérdés.
– Ne aggódj, mindent megjegyzek, és megírok majd – mondja édesanyjuknak a legkisebbik gyerek, mintha a megírás a megbosszulással lenne egyenlő. A szavaiból rendre kitetszik, csakugyan mindent megtenne a szenvedő-gürcölő-aggódó Anya vigasztalásáért, akibe egész kisfiúi lényével valósággal szerelmes. Nem csoda, hogy a később tényleg megírásra kerülő mű középpontjában ez a törékeny, mégis eltökélt, a férjéhez körömszakadtáig ragaszkodó, gyermekeiért harcoló nő áll. És nem csak úgy, mint Anya, hanem maga a tetőtől-talpig Nő, akinek a kezét sokan megkérik a táborban – ez is minő abszurdum –, azonban nem hajlandó férjhez menni. Legalábbis addig nem, amíg abban reménykedhet, hogy a férje életben van. Kisfia titokban tudni véli, mikor és hogyan történhetett némely orgazmusa szeretett anyukájuknak, amelyek közül kétségtelenül messze kimagasló érdekességgel bírhat az, amelyet az egyik fejezetben a magyar–román határ tiltott átlépésének óriási izgalmában élhetett át a fiatalasszony. Midőn kénytelen volt lerogyni a mezsgyén (senki-földjén?), amíg valahogy el nem intéződött ez a hirtelen rátörő, halaszthatatlan és kényes dolog.
Okvetlenül meg kell még említeni a főszereplők között Márikát, ezt az odaadó lánykát, aki árvaként került a családhoz, hogy mindenfelé kövesse őket. Úgy tűnik, akár a halálba is. Nényu, ahogy a gyerekek becézik, rendíthetetlen abbéli elhatározásában, hogy ő bizony nem tágít, még ha kisbalták esnek is az égből, holott nem tartozik az elítéltek közé. Így aztán szabadabban járhat-kelhet, létfontosságú élelmiszereket és gyógyszereket szerezhet be azért a kevéske pénzért, amit Júlia a végtelen robotolásért kap. – A kitelepítésnek onnan még nem látszik a vége, amikor valamelyik lapról elhangzik, hogy hát nyugalom: semmi ok elkapkodniuk ezt a szabadulás dolgot, mert nekik aztán van idejük. Ha nem is a világ összes ideje.
P. S. Akkoriban, úgy tudni, még nem létezett olyan nemzetközi szerv, amely a legfelsőbb politikai szinten keresett volna bűnösöket gyermekek deportálásáért. Még ha mégoly meddő módon is, de legalább megpróbálta volna szankcionálni.
- Szerbia7 nap telt el azóta
Magyarországgal is példálódzott a szerb elnök a Putyin elleni elfogatóparancs kapcsán
- Ukrajna6 nap telt el azóta
A Times egyike cikke is hozzájárulhatott, hogy Putyin ellen elfogatóparancsot adtak ki
- Koszovó5 nap telt el azóta
Aláírási impotencia, avagy két úriembernek látszó alak világraszóló sztárolása
- Horvátország7 nap telt el azóta
FÚZIÓS ENERGIA: Vissza a jövőbe, de hol van a repülő autóm?