Változnak az idők, az emberi/magyar leleményesség azonban a régi. A zágrábi Večernji list beszámolója szerint fordult a kocka, most a magyarok járnak át Horvátországba benzint vételezni:...
Magyarországnak erről a szándékáról a magyar külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatta a Nyitott Balkán elnevezésű kezdeményezés belgrádi csúcstalálkozójának résztvevőit. Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy Budapest azt követően...
A horvát sajtó az évszázad rablásának nevezi, ami az utóbbi időben az INÁ-ban játszódott le, miután öt személyt állítottak elő, akik a gyanú szerint mintegy egy...
Miután az utóbbi időben igencsak divatba jött a spekulálás, vagyis a különféle módon történő „szakértés” – hol ingyen, hol nem -, megpróbálkozom én is vele. Mert...
A magyar miniszterelnök az idei nyarat Horvátországban töltötte. Két héttel ezelőtt egy brači vendéglő alkalmazottaival kapták lencsevégre, Vis szigeténél pedig „egy csónakban evezett” egy szigetlakóval, természetesen...
Az Európai Unió tíz állami vezetője nyaral az Adrián, akik akár mini uniós csúcsot is tarthatnának. A politikusi szezont a szlovén miniszterelnök nyitotta meg, de a...
A Tanjug szerb állami hírügynökség jelentése szerint szerint a „két államférfi” ismételten kifejezte őszinte elkötelezettségét a Szerbia és Magyarország közötti kétoldalú együttműködés mellett. Abban is egyetértettek,...
A legfrissebb közvéleménykutatások szerint a magyar miniszterelnök dobogós lett Szerbiában, ahol a népszerűség tekintetében a harmadik helyet foglalja el a külföldi politikusok között. Az „Új harmadik...
Bár sokkal szívesebben értekeznék arról, hogy a kínaiak ismét egy jókora lépéssel közelebb kerültek az önellátáshoz chipügyekben, miután a SMIC kínai félvezető-öntöde bejelentette, hogy sikeresen megkezdte...
Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter 2022. július 1-jén Banja Lukában találkozott Milorad Dodikkal, a boszniai államelnökség szerb tagjával. Dodik ugyan államelnökségi tag, de az utóbbi időben...
Körülbelül egy hónappal ezelőtt, Horvátországban rossz néven vették, hogy Orbán Viktor az olajembargó körül folytatott vita során olyasmit talált kijelenteni, hogy ha „nem veszik el a...
Szerbia elnöke, valamint Észak- Macedónia és Albánia miniszterelnöke részt vesz az Európai Unió és a nyugat-balkáni országok közötti csúcson, amelyet Brüsszelben tartanak. Ezt maguk a nyugat-balkáni...
A Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár hétfőn közölte, hogy Orbán Viktor az EU-csúcs előtt részt vett egy videókonferencián, amelyen a tagjelölti státusz megadásáról is szó volt....
Ukrajna és Moldova akár már ezen a héten tagjelölti státuszt kaphat az Európai Uniótól, Grúziának és Bosznia- Hercegovinának viszont a jelek szerint még várnia kell, nem...
Rövid időn belül másodszor dobálták meg a „Sólyom” (Soko) névre keresztelt szerb szupervonatot, amely Újvidék és Belgrád között közlekedik, ahol sebessége elérheti a 200 kilométer per...
Az elmúlt öt évet a globális politikai színtéren az úgynevezett „jobboldali populisták” megjelenése jellemezte sok ország élén. Sem az Egyesült Államok Donald Trumppal, sem az Egyesült...
Jövő hét elején Szerbiába látogat Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, s ennek aligha örülnek tiszta szívvel Belgrádban. A vizit ugyanis még közelebb hozza az igazság pillanatát: Aleksandar...
Orbán Viktor magyar miniszterelnök köszönő levelet küldött Milorad Dodiknak, a boszniai szerbek vezetőjének. Június 3-án saját Twitter fiókjában jelentette meg Milorad Dodik a boszniai Államelnökség szerb...
Május 25-e, szerda szimbolikus fordulópontokkal teli nap volt Janez Janša, volt szlovén miniszterelnök számára – írja a szlovén necenzurirano.si hírportál, amely arra emlékeztet, hogy a szlovén...