Connect with us

B A Balkanac

A költészet áramkörei és a lerágott villanycsont (végtelen energia)

Nikola sebtében kerített egy botot, majd barátja ámuló szeme láttára nyomban odaskiccelte a Városliget porába a háromfázisos váltóáramú generátor megoldását. – Ma már tudjuk – kapaszkodjunk meg –, ez volt az a pillanat, amikor az egész emberiség sorsa óriásit kanyarodott. Segítségével létrejöhetett valami, amit sokan a második ipari forradalomnak neveznek

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Villany
Nikola Tesla a Városliget porába rajzol (Forrás: MI)
A cikk meghallgatása

Eléggé gyenge idegzetű kis fiúgyermek volt, de azért együtt játszott a többivel, együtt tanult velük, szomorkodott és örvendett. Korai éveiben semmi se utalt arra, hogy ő lesz az, aki egy világra szóló költemény által ihletetten új útját mutatja majd meg az egész emberiség technikai fejlődésének.

Persze, ha valaki kitartóan rajta tartotta volna a szemét, ahogy azt később a különféle titkosszolgálatok tették, elsősorban az amerikai, annak valószínűleg nem kerülte volna el a figyelmét e fura gyermek vonzódása a szentjánosbogarakhoz, a vízeséshez, az esőhöz, villámhoz meg a macska hátán pattogó elektromossághoz. Már kicsi korában izgatták ezek a dolgok a kis Nidžót, és bár gyakran hallgatta ortodox édesapja ihletett papi prédikációit, neki titokban egészen más elképzelése támadt Isten mivoltáról. Ugyanakkor azonban mélységesen egyetértett azzal, hogy a sötétség a Sátán birodalma. Ellenben mégsem lett egyházi ember, ahogy apja szerette volna. Előbb a prágai, majd a grazi műegyetemen folytatta világi tanulmányait, utána Pestre ment, ahol tehetségéhez képest rangon aluli munkákat vállalt, de valamiből neki is meg kellett élnie.

Ott barátkozott össze igencsak lerongyolódott pszichofizikai állapotban az „ép testben ép lélek” eszme gyakorlati megvalósítójával, Szigeti Antal kollégával. Szigeti pozitív hatást gyakorolt rá olyannyira, hogy Nikola eltökélten követte példáját, kijárván vele a Városligetbe, ahol jó kis rekreációs edzéseket tartottak. Tény, hogy Tesla imádta Goethe Faustját, kívülről fújta az egészet, az erre épült legenda pedig úgy szól, hogy sorsdöntő napon éppen együtt futott Szigetivel a ligetben, és amikor megálltak picit pihenni, helyben trappolva szavalni kezdte kedvenc sorait a Faustból. Abban a pillanatban, mint derült égből a villámcsapás, lelki szemei előtt megjelent a megoldás. – Heuréka!

Sebtében kerített egy botot, majd barátja ámuló szeme láttára nyomban odaskiccelte a porba a háromfázisos váltóáramú generátor megoldását. – Ma már tudjuk – kapaszkodjunk meg –, ez volt az a pillanat, amikor az egész emberiség sorsa óriásit kanyarodott. Segítségével létrejöhetett valami, amit sokan a második ipari forradalomnak neveznek. Ami pedig a szóban forgó idézetet illeti, az a következő:

„Az istenség lehull, pár pillanat még,
de támad már új szenvedély:
örök fényét habzsolni hogy’ rohannék”
(…)

Amúgy Nikola Tesláról sok-sok dolgot tudunk, tudni vélünk. Nem csupán a tudományáról, hanem a filozófiájáról is. Nem kevésbé a különcségeiről, amelyek közé tartozott többek között az, hogy irtózott a kerek tárgyaktól, ideális formának az ötszöget tartotta. Legkevesebbünknek van ugyanakkor tudomása arról a cetliről, amelyre az amerikai kormány kutakodó emberei az 1943. január 7-én elhunyt feltaláló nadrágzsebében találtak. Azon a fecnin Nikola Tesla kézírásával – Goethe szállóigévé lett utolsó szavaival ellentétben – ez állt:

MONDOM NEKTEK, FÉNYBŐL IS MEGÁRT A SOK.

A fenti címben szereplő „villanycsont” persze tréfa, ellenben az igaz, hogy Tesla életét és művét sokan már lerágott csontnak tartják. Nem úgy a spanyolok Don Quijote szélmalmos és bikaviadalos országában, konkrétan a sevillai borbély dalos városában (huh, beh szép! OLÉ!). Más ügyben kint járt munkatársnőnk, Lafferton Luca rövid, azzal együtt velős beszámolója szerint is a spanyolok nagyszabású költöző kiállítást találtak ki, hoztak létre és tartottak, illetve tartanak mozgásban „földünk egyik legnagyobb zsenijének” emlékére. Pontosan: Tesla halálának nyolcvanadik évfordulójára. Sevillai állomása tavaly júliusától novemberéig tartott ennek a rendezvénynek, és statisztikája szerint mintegy 60 ezer ember tekintette meg. Ezt akár meg lehetett volna duplázni, de a szervezők nem számítottak ekkora sikerre. Viszont kitalálták az ugyan kisebb formátumú, de mobilis, kamionnal költöztethető változatát a dolognak, amely Málaga városából indult, hogy – sok nagyobb hispániai helyiséget útba ejtve – emlékeztessen a smiljani legendára, meg a korszakalkotó, új világot hozó művére. – Végül is a „fényes” jelenünkre?

A spanyolok nagyszabású költöző kiállítást találtak ki, hoztak létre és tartottak, illetve tartanak mozgásban „földünk egyik legnagyobb zsenijének” emlékére

A spanyolok nagyszabású költöző kiállítást találtak ki, hoztak létre és tartottak, illetve tartanak mozgásban „földünk egyik legnagyobb zsenijének” emlékére (Fotó: Lafferton Luca)

Jó, iróniát-cinizmust félre, Nidžo nem tehet sem Putyinról, sem Zelenszkijről, Gázáról meg egyebekről, ezért nem is kell őt annyira ebben a szövegkörnyezetben emlegetni, még ha volt is egy-két olyan kísérlete, amely ezt az irányt mutatja (pl. a HARP – szóltunk már róla itt!).

Mármost, ha úgy vesszük, a pesti Kőbánya nem eshet oly messze Sevillától. Például Kőbánya kulturális központja, ahol legközelebb e hónap végén lesz látható, ha nem is a spanyol kamionos show, de egy tisztára magyar musical, melynek címe: NIKOLA TESLA – VÉGTELEN ENERGIA. Egy nagyszabású, egymás után több helyen, határokon túl is nagy sikerrel már bemutatásra került és még kerülő zenés darab, amely a grandiózus mobil vállalkozásnak bátran nekivágó magyar TBG Kft. produkciójában készült. Szerepelnek benne sokan, zenéjét Sebestyén Áron szerezte, szövegkönyvét Egressy Zoltán írta (az egykor Európa-bajnok magyar foci íróválogatott kitűnő, sebesen futó, prímán cselező tagja), dramaturgiája pedig a híres Müller Péter Sziáminak köszönhető. Rendező: Radó Denise.

NIKOLA TESLA – VÉGTELEN ENERGIA

– Világítás? Alapvetően Nikola Tesla, aki anno demokratikusan tett arról, hogy senkinek se kelljen sötétben botorkálnia a színpadon. Így hát neki se.

(Mellékesen annyit még, hogy jelenleg Nikola Tesla emlékének leghatékonyabb éltetője egyben a világ leggazdagabb embere: Elon Musk. Érdekes, hogy – a sajtó szerint legalábbis – világhódító elektromos autójának, a Teslának németországi propagálására Musk „Goethe nyelvét” használta. Megvizsgálandó kérdés, hogy ez pontosan mit jelent. Csupán annyit-e, hogy németet, vagy többet? Mindenesetre mi a Goethe-rímelések magasfeszültségű csattanóját nem rontanánk el, ezért itt nyomban lefékezünk.)

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Öt nap legjava