Connect with us

Vajdaság

A haladók Vajdaságot is uralni akarják, visszaszerzi-e a VMSZ Szabadkát?

Ha netalán kihalljuk a lehetőséget Aleksandar Vučić hétvégi felszólalásából, miszerint a Szerbiai Haladó Párt „VMSZ-es testvérei” három, de akár négy önkormányzatban is győzhetnek hogy a június 2-i helyhatósági választásokon, akkor okkal feltételezhetjük, hogy esetleg megvalósulhat a VMSZ elnökének az álma, hogy valamilyen alku árán ő vezetheti a következő négy évben Szabadkát. Pásztor Bálint listavezetőként az országos képviselői hely mellé mindenesetre beválasztatja magát a szabadkai közgyűlésbe, ezt hívják “halmazati politizálásnak”

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Vajon megkapja vagy megszerzi-e a Vajdasági Magyar Szövetség Szabadkát, lehet-e ez még tét a június 2-ai választásokon
Vajon megkapja vagy megszerzi-e a Vajdasági Magyar Szövetség Szabadkát, lehet-e ez még tét a június 2-ai választásokon? A képen a szabadkai városháza a Szentháromság-szoborral (Fotó: BALK)
Cikk meghallgatása

A szerb államfő kívánsága és elvárása, hogy az ő nevével kampányoló Szerb Haladó Párt nyerjen a vajdasági önkormányzatok többségében. A negyvenháromból, amelyben helyhatósági szavazást tartanak június 2-án, Aleksandar Vučić szerint háromban vagy négyben „testvérük”, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői győznek, de a többiben a haladóknak kell adniuk a polgármestert Vučić elképzelése szerint. Az államfő, aki tisztségéből kifolyólag nem is kampányolhatna a haladóknak, mégis folyamatosan ezt teszi, vasárnap az újvidéki nagygyűlésen mondta azt, hogy a haladók által állított listák olyanok, mint a Real Madrid a többiekhez képest. De kik is indulnak a választásokon a magyar előjelű városokban, amelyekre Vučić célozgatott, ki esélyes a polgármesteri székre és van-e ott ellenzék?

Ada és Óbecse – a VMSZ rég elvesztett játszótere

Óbecsén 2012 óta, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt megállapodásának következményeként a Szerb Haladó Párt adja a polgármestert a községben. Korábban VMSZ-es színekben Knézi Péter volt a polgármester, ő azonban később ellenzékbe vonult. A VMSZ 2020-ban is azzal kampányolt a községben, hogy magyar polgármestert szeretett volna Óbecsének, ez azonban akkor nem jött össze.

A jelenlegi összetételben 20 képviselőt a Szerb Haladó Párt, 11-et a VMSZ, kettőt a Szerb Királyság Megújhodási Mozgalma (POKS), kettőt a Szerbiai Szocialista Párt és egyet a Vajdasági Front (Vajdasági Szocialista Liga és Vajdasági Párt) ad a képviselő-testületbe.

A szívecskés őrület Óbecsét is elérte, vajon kit szeretnek az ottaniak?

A szívecskés őrület Óbecsét is elérte, vajon kit szeretnek az ottaniak? (Forrás: Gledaj.rs)

Óbecsén június 2-án négy lista közül lehet választani – két kormányzati és két ellenzéki közül.

Az első helyen a Szerb Haladó Párt köré tömörülő, Aleksandar Vučić – Óbecse holnap nevű koalíció szerepel, a jelenlegi polgármesterrel, Vuk Radojevićtyel az élen.

A második helyen Óbecsén a VMSZ indul, de nem önállóan, hanem a Vajdasági Magyar Demokrata Párttal (VMDP) és a Magyar Egység Párttal (MEP) közösen. A két párt érdemi tevékenységet nem igazán folytat a mindennapokban. A listát Kiss Igor, a községi képviselő testület jelenlegi elnöke vezeti.

Óbecsén két ellenzéki lista közül választhat az, aki esetleg a jelenlegi kormánnyal nem tud azonosulni. Az egyik a Samo lokalno (Csak helyileg) – Milan Bokun lista, amelyen a VMDK három jelöltje is szerepel. A másik ellenzéki tömörülés a Remény Óbecséért – Mindannyian Óbecséért lista.

Óbecsén a legutóbbi népszámláláskor kiderült, hogy a szerbek vannak többségben. A 30 681 lakosból 12 996 szerb, 12 482 pedig magyar, tehát itt minden szavazat nagyon számít.

Adán ugyan magyar polgármestere van a községnek, Bilicki Zoltán viszont nem a VMSZ színeiben vezeti a várost, hanem a Szerb Haladó Párt listavezetője.





Bilicki politikai karrierje egyébként érdekesen alakult, hiszen 2008-ban a Demokrata Párt színeiben lett polgármester, majd négy évvel később is, de a következő mandátumban már önállóként indult a választásokon, és nyert is, de rögtön be is lépett a Szerb Haladó Pártba, amelynek a helyi listáját most is ő vezeti, kérdés, hogy a polgárok továbbra is elégedettek-e a munkájával.

A Vajdasági Magyar Szövetség adai listavezetője Tóbiás József, aki 2008 és 2016 között a Demokrata Párt színeiben politizált tartományi szinten. A VMSZ-be 2018-ban lépett be, és a tavaly decemberi választásokon már befutó helyen szerepelt a párt köztársasági listáján, így országos képviselő lett belőle.

Kicsit tovább tartott, de végül sikerült összegyűjtenie a szükséges aláírásokat a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének is. A listavezető a pártelnök, Csonka Áron.

Ada azért érdekes magyar szempontból, mert a legfrissebb népszámlálási adatok szerint ebben a községben 13 293-an élnek, ebből 9 666 ember magyarnak vallotta magát.

Magyarkanizsa, marad a magyar polgármester?

Harmadszor is polgármester lehet Fejsztámer Róbert Magyarkanizsán, ezúttal is ő vezeti ugyanis a VMSZ magyarkanizsai listáját, ráadásul ebben a községben egyes sorszámmal indulnak a választásokon.

A második helyen a Szerb Haladó Párt listája szerepel, a harmadikon pedig egy ellenzéki lista, mégpedig a Szabad Polgárok Mozgalma Magyarkanizsát választom név alatt. A listát Vladimir Hajder vezeti, de nála ismertebb név Olga Stojanovićé, aki a menekültválság idején horgosiként mindenkinél bátrabban állt ki a probléma megoldásáért.

Magyarkanizsán is többségben vannak a magyarok, hiszen az ott élő 20 141 főből 16 740-en magyarnak vallották magukat 2022-ben.

Kicsit rendbe kellene tenni a magyarkanizsai városháza ereszét

Kicsit rendbe kellene hozni a magyarkanizsai városháza ereszét (Forrás: Facebook, Juhász Bálint)

Zenta – A VMSZ új polgármestert javasol

A Tisza-menti kisvárosban már nagyobb a választék: öt lista indul a választásokon. Itt egyébként 17 953-an élnek, ebből többségben vannak a magyarok, 13 590-en, míg 2102-en szerbnek vallották magukat 2022-ben.

Mivel a községben jelentősen csökkent a lakosság száma (tizenegy évvel ezelőtt 22 961-en éltek itt), a listaállításhoz elég volt kétszáz támogatói aláírás.

Ez három pártnak sikerült is: a VMSZ és a Szerb Haladó Párt mellett a Magyar Polgári Szövetség is állít listát, de rajtuk kívül egy polgári csoportosulás (Együtt a jobb Zentáért) és egy koalíció is indul a választásokon (Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, Szerbia Népi Mozgalma, Magyar Mozgalom és a VMDK).

Zentán a VMSZ az egyes számmal indul a voksoláson, érdekesség az, hogy a jelenlegi polgármester nem vezeti a listát, hanem Burány Hajnalka szerepel az első helyen, de mégsem ő, hanem a másodikként szereplő Sztantity Szebasztián lehet majd a VMSZ polgármesterjelöltje.

A második lista a Szerb Haladó Pártté, amelyet Dragan Todorović vezet. Az Együtt a jobb Zentáért ellenzéki polgári csoportot Szabó Dékány Zsófia, a Szerb Haladó Párt korábbi tagja vezeti, a Zenta többet érdemel – Goran Jovanović – Sándor József lista pedig a negyedik ellenzéki csoportosulás. Ötödik választható pártként a Rácz Szabó László vezette Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) szerepel majd a listán június 2-án.

Topolya – A harmadik VMSZ-es község

Magyarkanizsa és Zenta mellett Topolyán „engedte” még meg a Szerb Haladó Párt, hogy a VMSZ elsőként adja át a listáit, és ezzel az egyes sorszám alatt szerepeljen majd a választási listán.

A VMSZ listavezetője a jelenlegi polgármester, Szatmári Adrián, akinek tevékenységével a helyiek korántsem elégedettek, hiszen Topolyán évek óta nem készült el a város központjában lévő szálloda – művelődési központ lesz belőle végül, és a fürdő sem, ahogyan a környezetvédelmi problémák sem oldódtak meg, viszont van stadion.

Ez talán még nem szélmalomharc

A VMSZ szerint Topolya község a vajdasági magyarság egyik bástyája, mint ezt a topolyai szélmalom is példázza, de azért Topolyán talán még nem szélmalomharc lesz a helyhatósági választás (Forrás: Facebook, Hello, Vajdaság)

A Szerb Haladó Párt minden városban azzal a jelmondattal kampányol, hogy az adott község, város után odateszi, hogy holnap, így van ez Topolyán is. Itt azonban az ellenzék volt annyira leleményes, hogy lecsapott erre, és Topolya holnapután néven indított listát.

Az ellenzéki koalíciót a Demokrata Párt, a Zöld-Baloldal Front, a Szerbiai Népi Mozgalom, a Szabadság és Igazság(osság) Pártja, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK), valamint a listavezető polgári csoportosulás, az Aleksandar Bajić vezette Martináért polgárok csoportja alkotja.

Topolyán 26.228-an élnek, ebből 14.599-en magyarnak, 8.185-en szerbnek vallják magukat.

Szabadka – Visszakerülhet-e a VMSZ kezébe a város?

A 67 tagú városi képviselő-testületben a mostani felállás szerint a Szerb Haladó Párt huszonkilenc, a VMSZ huszonkettő, a Szabadka Polgári Mozgalma négy (nekik ezúttal nem sikerült összegyűjteni az induláshoz szükséges aláírásokat), a Szerb Szocialista Párt és a VHDSZ–VSZL három-három tagja van bent a további két független képviselő mellett. A szocialisták most a haladókkal koalícióban mérettetnek meg.

Szabadkán egyébként összesen hét listát adtak át a pártok, koalíciók, valamint egyéni indulók, abból ötöt hagyott jóvá a városi választási bizottság. Szabadkán egyébként ezer hitelesített aláírás kellett a listaállításhoz.

Az első helyen a Szerb Haladó Párt szerepel, mint említettük, a listavezető pedig az általunk gyakran csak “migránsvadásznak” nevezett Stevan Bakić jelenlegi szabadkai polgármester.

A második a VMSZ, Pásztor Bálinttal az élen, Pásztor így az országos képviselői hely mellé a szabadkai közgyűlésbe is beválasztatja magát, ezt hívják “halmazati politizálásnak”. A VMSZ-listára nem került fel a korábbi vajdasági magyar “first lady”, Lovas Ildikó neve, Pásztor István halálát követően a Lovas feje felett elröpült az idő, és a nikkel szamovár.

Ami a többi indulót illeti, külön listát állított Az igazságos Szabadkáért! Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége – Az Igazság és Megbékélés Pártja – Tomislav Žigmanov néven.

Žigmanov, aki a VHDSZ elnöke, nem szerepel a listán, ugyanazt a stratégiát választotta, mint a Szerb Haladó Párt Aleksandar Vučićtyal, miután pártja országos szinten szoros kapcsolatban áll a haladókkal, ő pedig az emberi és kisebbségi jogokért, valamint társadalmi párbeszédért felelős miniszter.





Ebből biztosra mondható, hogy a “helyi parlamentbe” bejutó képviselőjük minden bizonnyal a Szerb Haladó Párttal lép majd koalícióra.

Szabadkán kisebb konfliktus alakult ki a Szabadság és Igazság(osság) Párt és a többi ellenzéki párt között, miután az előbbi bojkottálja a választásokat, a többiek viszont Szabadka az erőszak ellen – Szabadkát választom – Nela Tonković néven indítottak ellenzéki listát.

Ezt nehezményezte a Szabadság és Igazság(osság) Párt, amely szerint a Szerbia az erőszak ellen név az ő szellemi termékük, s velük azonosítják azt a választópolgárok. Ez viszont korántsem igaz, hiszen a májusi tragédiákat követően először az egyetemisták vonultak az utcára azzal a jelmondattal – Egyetemisták az erőszak ellen.

A szabadkai ellenzéki összefogás listáján ott szerepel a Demokrata Párt, a Szerbiai Néppárt, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, a Zöld-Baloldali Front, a Horvátok Demokratikus Közössége. Az első helyen Nela Tonković művelődéstörténész, a Demokrata Párt tagja áll.

Szabadkán visszautasították a Dveri, a Néppárt és a Dosta je bilo (Elég volt) koalíció listáját szabálytalanságok miatt, és hiába adta át a listát egy polgárinak nevezett kezdeményezés is. A Kulturális Szabadkáért lista, amit végül kihirdetett a bizottság, elég nyilvánvalóan a hatalmon lévő párt fantomlistája.

A Vajdaságban is alkalmazzák ezt a taktikát

Árokszállási Márta (2010 óta a Szabadkai Gyermekszínház igazgatója és munkahelyi zaklatás miatt keveredett botrányba 2017-ben. Akkor pert veszített, de továbbra is az igazgatói székben maradt), ő most egyébként a szintén kultúrmunkás Nela Tonkovićtól, valamint a VMSZ-től is vehet el szavazatokat. A lista mindössze nyolc (!) nevet tartalmaz.

Ellenzéki vádak szerint a Szerb Haladó Párt azért állít fantomlistákat a szerbiai felemás választásokon – van ahol szavaznak, van ahol nem – hogy többségi képviselethez jusson a választási bizottságokban, attól kezdve pedig “szabad a pálya”.

Szabadka esetében azért nagyon nagy a kérdőjel most, mert a mindennapokban úgy tűnik, hogy a VMSZ-en, vagyis Pásztor Bálinton kívül szinte senki sem kampányol, még a hatalmon lévő Szerb Haladó Párt migránsvadász polgármestere, Stevan Bakić sem.

Ha netalán kihalljuk a lehetőséget Aleksandar Vučić hétvégi felszólalásából, miszerint a Szerbiai Haladó Párt „VMSZ-es testvérei” három, de akár négy önkormányzatban is győzhetnek, akkor okkal feltételezhetjük, hogy esetleg megvalósulhat a VMSZ elnökének az álma, hogy valamilyen alku árán ő vezetheti az előttünk álló négy évben Szabadkát.






Mini közvélemény-kutatás

Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.


Ha nem tetszenek a felkínált opciók, magad is adhatsz hozzá egy újabb válaszadási javaslatot. Ehhez kattints a megfelelő mezőbe, és kezdj el gépelni! Az általad felkínált javaslat szerkesztőségi jóváhagyást követően kerül a listára.


95
Vajdaságban három községben van magyar polgármester: Magyarkanizsán, Topolyán és Zentán

Visszaszerezheti-e a VMSZ Szabadkát a magyarságnak?

If 'Other' is filled, checked answers are ignored.





Nyilatkozat: Az elemzés a június 2-ai vajdasági önkormányzati választások körüli politikai helyzetre összpontosít, különösen a Vajdasági Magyar Szövetség és Szabadka vonatkozásában. Az információk a cikk publikálásának idején voltak aktuálisak.

Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

Facebook

B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Románia

Szlovákia

7 X 7

×

Kövess minket a Facebookon!