Connect with us

Szerb Köztársaság

Dodik ígéretet tett a banjalukai orosz főkonzulátus idei megnyitására

Milorad Dodik az orosz Izvesztyija lapnak adott interjúban kijelentette, hogy idén mindenképpen sor kerül Oroszország banjalukai főkonzulátusának megnyitására. A pontos dátum nem ismert, azonban a legfőbb boszniai szerb nyomatékosan kijelentette, hogy az orosz főkonzulátus létrejötte nem tűr halasztást

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A Mesterséges Intelligencia így képzeli el a banjalukai konzulátust, ennél biztosan kisebb lesz! Vagy ki tudja?
A Mesterséges Intelligencia így képzeli el a banjalukai orosz konzulátust, ennél biztosan kisebb lesz! Vagy ki tudja?
A cikk meghallgatása

Milorad Dodik az orosz Izvesztyija lapnak adott interjúban kijelentette, hogy még ebben az évben sor kerül a banjalukai orosz főkonzulátus megnyitására. Ehhez Moszkvának is komoly érdeke fűződik, amit a legplasztikusabban az mutat, hogy az orosz fél vállalta a főkonzulátus létrehozásával kapcsolatos valamennyi költség fedezését, a boszniai szerb vezető tehát kibrusztolt magának egy ajándék konzulátust. A boszniai Szerb Köztársaság elnöke az általa vezetett entitás külön-utas orosz orientációjára támaszkodva tovább halad azon az úton, aminek a végén a szerb országrész önálló nemzetközi jogi jogalanyisága látszik feltűnni.

A spájzban lesznek

Milorad Dodik az orosz Izvesztyija lapnak adott interjúban kijelentette, hogy idén mindenképpen sor kerül Oroszország banjalukai főkonzulátusának megnyitására.
A pontos dátum nem ismert, azonban a legfőbb boszniai szerb nyomatékosan kijelentette, hogy az orosz főkonzulátus létrejötte nem tűr halasztást.

Azt pedig, hogy annak létrejöttéhez Moszkvának is komoly érdeke fűződik a legplasztikusabban az mutatja, hogy az orosz fél vállalta a főkonzulátus létrehozásával kapcsolatos valamennyi költség fedezését.

Az Izvesztyija beszámolója szerint Dodik engedélyezte a banjalukai orosz konzulátus megnyitását

Az Izvesztyija beszámolója szerint Dodik engedélyezte a banjalukai orosz konzulátus megnyitását

Bármekkora méretű is lesz, az orosz diplomáciai kirendeltségnek a létrehozása komoly fegyvertény lehet a Kreml kezében, tekintettel arra, hogy az ukrajnai háború 2022. február 24-i kirobbanása óta nem jött létre új orosz diplomáciai képviselet az európai kontinensen.

Emellett a bejelentés rámutat arra is, hogy a boszniai szerb vezetés oroszpárti retorikája lényegesen több az üres kampány frázisoknál, és egyáltalán nem okoz fejtörést számukra az orosz diplomaták jelenléte szemben a szarajevói külügyi vezetéssel.

Alku tárgya lehet a konzulátus

Dodik bejelentése semmiképpen sem tekinthető váratlannak, mert már 2002 óta napirenden van a banjalukai orosz képviselet megnyitása. A több mint húsz éve húzódó folyamat sohasem bírt kellő támogatottsággal a boszniai politikai kurzus részéről, tudni illik a létesítmény megnyitásához a kormány szerepét betöltő Miniszterek Tanácsának határozata mellett az Államelnökség támogatása is kelleni fog.

A mostani helyzet annyiban tér el a korábbiaktól, hogy a Dodik vezette Független Szociáldemokraták Szövetségét (Savez Nezavisnih Sociajldemokrata, SNSD) a soraiban tudó boszniai koalíciós kormánynak több olyan kérdésben kell jogalkotást kezdeményeznie a közeljövőben, amelyektől az ország uniós tagjelölti státusza vagy energia biztonsága is függ, így könnyen kérheti Dodik valamely másik országos jelentőségű döntés támogatásáért cserében az orosz képviselet koalíciós partnerek általi hozzájárulását egy alku keretében.

Surranópályán a függetlenség felé

A Vrbas parti város a boszniai szerb entitás politikai és gazdasági központjaként jelenleg is több főkonzulátusnak ad helyet. Eddig Horvátország, Szerbia és Törökország nyitott főkonzulátust a boszniai szerb entitás központjában.

Bár a boszniai Szerb Köztársaság önállóságának kikiáltása nem egyeztethető össze az 1995-ben aláírt Daytoni Békeszerződéssel, a boszniai szerb vezetés a korábbi években a belső önállóság megőrzése érdekében vívott harccal párhuzamosan egyfajta függetlenedési surranópályára is ráállította az entitás külkapcsolatainak fejlődését.

Emlékezetes, hogy Radovan Višković boszniai szerb kormányfő a korábbi években több megállapodást kötött a szerbiai kormánnyal, nemritkán olyan tárgykörben, ami a szarajevói központi hatalom hatáskörébe tartozott volna. Ezek közé főként gazdasági projektek tartoznak, mint a BukBijela vízierőmű projekt vagy a Trebinjébe tervezett nemzetközi repülőtér építése.

Ebbe a sorba illeszkedik a boszniai szerb vezetés agrártámogatási megállapodása, amelyet a magyar kormánnyal kötöttek meg, és amelynek keretében a boszniai szerb gazdálkodók magyar állami támogatással vásárolhatnak Magyarországon gyártott mezőgazdasági felszerelést.

Dodik február 21-i kazanyi útja során pedig egy másik fontos nyilatkozatot is adott a Gazeta.ru-nak, miszerint az általa vezetett entitás kérelmezni fogja a megfigyelői státuszt a BRICS-be, ami újabb lépést jelentene az RS önálló nemzetközi jogi jogalanyisága felé.


Mini közvélemény-kutatás


Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.


Ha nem tetszenek a felkínált opciók, magad is adhatsz hozzá egy újabb válaszadási javaslatot. Ehhez kattints a megfelelő mezőbe, és kezdj el gépelni! Az általad felkínált javaslat szerkesztőségi jóváhagyást követően kerül a listára.


5
Oroszország még idén konzulátust nyit a boszniai szerb "fővárosban", Banja Lukában

Magyarország kövesse-e a példát?

If 'Other' is filled, checked answers are ignored.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Öt nap legjava