B A Balkanac
Egy eladó ház és öt nő (Szabó Imre fotói)

Többek közt a szerb N1 hozta minap a hírt, hogy a belgrádi Endžio HAB Galériában HÁZ ELADÓ címmel kiállítása nyílik Imre Sabo fotográfusnak. A megnyitón ugyanakkor bemutatják a hasonnevű monográfiát is, amely – ugyanitt olvasható – a fotós legjelentősebb, Koszovóban készült munkáinak reprezentatív gyűjteménye. Egyebek mellett olyan fényképeké, amelyek a nyolcvanas-kilencvenes évek legfontosabb ottani eseményeit örökítik meg, mintegy emléket állítva azoknak. Első kézből valót, hiteleset.
Imre akkoriban az Ilustrovana politikának dolgozott, és a főnöke úgy valahogy, azokkal a szavakkal bocsátotta útjára ’81-ben, hogy hát: Ecsém, eléggé nagy a szar odalenn, de ne csak olyan képeket csinálj, amelyeken csupa törés-zúzás látszik, meg ilyesmi. Hanem jobbára olyanokat, amelyekkel szépen illusztrálhatjuk a szövegeket. – Így fogalmazott Mirko Bojić, valószínűleg nem is sejtvén, hogy ezzel annak a forrongó, máig vitás hovatartozású „átokföldjének” egyik legfontosabb képi dokumentációját elkészítő embert küldte feladatra.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
Elnagyolt curriculuma szerint Imre Sabo vagy Imre Szabó, azaz Szabó Imre 1956-ban született a szerbiai Mokrinban, azaz Homokréven. (Nem mellékesen épp a koszovói munkásságával összefüggésben fogalmazott úgy valahol, hogy azt nagymértékben segítette kisebbségi származása, mert de facto megakadályozta, hogy a nyakába varrják a szerb nacionalizmus súlyos vádját és terhét.) Képeket a hetvenes évek derekától állít ki, eleddig mintegy kétszáz belföldi és külföldi kiállításon vett részt. Több szép díjat tudhat magáénak, s az említett Ilustrovana politikán túl dolgozott a Politika és a Danas napilapoknak, az Intervju, Nin és Blic hetilapnak és másoknak, például a Status magazinnak. Kilencvenöttől szabadúszó. Képei sok neves külföldi sajtóorgánumban is megjelennek, amilyen a Stern, Focus, Spiegel, Time, Newsweek, Herald Tribune, Le Nouvell Observateur stb. Több monográfiában, katalógusban, különféle publikációkban szerepel. Tagja az ULUPUDS-nak, azaz a Szerbiai Iparművészek és Formatervezők Szövetségének.
Pályafutásáról mesélve azt tudja mondani az érdeklődőknek, hogy már az általános iskola ötödik osztályától foglalkozik fényképezéssel, amikor is felvették a suli fotószekciójába. Utána egy amatőr fotós ismerősének a hatása alá került, akinek kedvenc mondása az volt, miszerint a fotográfiát ésszel csinálják, nem kézzel. A híres nagyságok közül Henri Cartier-Bresson nyom nála legtöbbet a latban, aki azon a véleményen volt, hogy a fényképezés az élet egyik formája, közben megfordult a második világháború viharában. Ott is dolgozott, mielőtt függetlenedett volna. Bresson is a fekete-fehér „színvilágot” kedvelte. Alapítója volt a Szabó Imre emlegette Magnum ügynökségnek, a számunkra különösen fontos Robert Capával együtt.

Szabó Imre: Öt nő (Forrás: Novosti)
Sz. I. történetében rendkívüli jelentőséggel bír Bresson egyik régi hamburgi kiállítása, amelynek kapcsán igazándiból elgondolkodott a fényképezés lényegén. Arra a következtetésre jutott, hogy bár szinte mindenki képes fényképezni, ebből kevés igazi érték születik. Mert ugyebár: ahogy rengetegen írnak, közülük kevés nevezhető írónak. Analóg módon ugyanakkor az értékes művek nagy eséllyel megmaradnak.
Ezzel együtt a világban való érvényesüléshez némi szerencse is kell. Kíváncsisága mellett tulajdonképpen a véletlen hozta össze Moldvay Mihállyal, a Stern fotográfusával, akivel a gyorsan kiderített közös nagykikindai múltjuk kapcsolta össze jobban. Persze, a dolog úgy kezdődött, hogy vette a fáradtságot és személyesen érdeklődött Moldvaynál az egyik ifjú budapesti sakkozónőről (melyikről is?) készült Moldvay-munka létrejöttének a konkrét körülményeiről. Moldvay mutatta be őt aztán a Stern csapatának, így lett a lap munkatársa. És ment a dolog tovább. (Több-kevesebb szerencsével, persze, ahogy normális.)
Az öt nőről szóló képhez – bár legfelül a címbe is bekerült – igazából nem kell bővebb kommentár. Lényeg, hogy az egyik jellegzetes fotóján Szabó a fénykép szempontjából rendkívül szerencsésen összejövő pillanatot örökített meg. Megrendezni nehéz lenne, tulajdonképpen ilyen formában lehetetlen. Készült a belgrádi Knez Mihajlován, ahol anno még viszonylag gondatlanul promenádozott a főváros apraja-nagyja, ifja-öregje… Vagy ki hogy látja.
Apropó: Koszovó. Itt Újpesten a Nádor patika előtti körforgalom másik oldalán található – egy Eladó Ház szomszédságában – az Adria pékség. Nem öt, csak két nő az elárusító benne. Egy szőke és egy fekete, idősebb és fiatalabb. Szervusz, mondják, miben segíthetünk? Nem magyarok, a műhelyből férfiak nevetése hallatszik, és olyan beszéd, amelyik albánra hasonlít. Némi habozás után udvariasan megkérdem magyarul a két hölgyet, honnan jöttek? – Albániából – válaszolják. – Esetleg Tirana vagy környéke? – kérdem. – Nem – válaszolnak egybehangzón –, KOSZOVÓ.

- Szerbia6 nap telt el azóta
Egy magyar a szerb elnök „ellenforradalmi” kormányában
- Bosznia7 nap telt el azóta
Orosz önkéntesek napja Višegradban, a történelem terhe
- Szerbia5 nap telt el azóta
Kizárták a „blokádoló” hallgatókat a főiskoláról
- Szerbia6 nap telt el azóta
Feszült a helyzet a köztelevízió körül Belgrádban