Egy eladó ház és öt nő (Szabó Imre fotói)

Többek közt a szerb N1 hozta minap a hírt, hogy a belgrádi Endžio HAB Galériában HÁZ ELADÓ címmel kiállítása nyílik Imre Sabo fotográfusnak. A megnyitón ugyanakkor bemutatják a hasonnevű monográfiát is, amely – ugyanitt olvasható – a fotós legjelentősebb, Koszovóban készült munkáinak reprezentatív gyűjteménye. Egyebek mellett olyan fényképeké, amelyek a nyolcvanas-kilencvenes évek legfontosabb ottani eseményeit örökítik meg, mintegy emléket állítva azoknak. Első kézből valót, hiteleset.
Imre akkoriban az Ilustrovana politikának dolgozott, és a főnöke úgy valahogy, azokkal a szavakkal bocsátotta útjára ’81-ben, hogy hát: Ecsém, eléggé nagy a szar odalenn, de ne csak olyan képeket csinálj, amelyeken csupa törés-zúzás látszik, meg ilyesmi. Hanem jobbára olyanokat, amelyekkel szépen illusztrálhatjuk a szövegeket. – Így fogalmazott Mirko Bojić, valószínűleg nem is sejtvén, hogy ezzel annak a forrongó, máig vitás hovatartozású „átokföldjének” egyik legfontosabb képi dokumentációját elkészítő embert küldte feladatra.

Elnagyolt curriculuma szerint Imre Sabo vagy Imre Szabó, azaz Szabó Imre 1956-ban született a szerbiai Mokrinban, azaz Homokréven. (Nem mellékesen épp a koszovói munkásságával összefüggésben fogalmazott úgy valahol, hogy azt nagymértékben segítette kisebbségi származása, mert de facto megakadályozta, hogy a nyakába varrják a szerb nacionalizmus súlyos vádját és terhét.) Képeket a hetvenes évek derekától állít ki, eleddig mintegy kétszáz belföldi és külföldi kiállításon vett részt. Több szép díjat tudhat magáénak, s az említett Ilustrovana politikán túl dolgozott a Politika és a Danas napilapoknak, az Intervju, Nin és Blic hetilapnak és másoknak, például a Status magazinnak. Kilencvenöttől szabadúszó. Képei sok neves külföldi sajtóorgánumban is megjelennek, amilyen a Stern, Focus, Spiegel, Time, Newsweek, Herald Tribune, Le Nouvell Observateur stb. Több monográfiában, katalógusban, különféle publikációkban szerepel. Tagja az ULUPUDS-nak, azaz a Szerbiai Iparművészek és Formatervezők Szövetségének.

Pályafutásáról mesélve azt tudja mondani az érdeklődőknek, hogy már az általános iskola ötödik osztályától foglalkozik fényképezéssel, amikor is felvették a suli fotószekciójába. Utána egy amatőr fotós ismerősének a hatása alá került, akinek kedvenc mondása az volt, miszerint a fotográfiát ésszel csinálják, nem kézzel. A híres nagyságok közül Henri Cartier-Bresson nyom nála legtöbbet a latban, aki azon a véleményen volt, hogy a fényképezés az élet egyik formája, közben megfordult a második világháború viharában. Ott is dolgozott, mielőtt függetlenedett volna. Bresson is a fekete-fehér „színvilágot” kedvelte. Alapítója volt a Szabó Imre emlegette Magnum ügynökségnek, a számunkra különösen fontos Robert Capával együtt.

Szabó Imre: Öt nő (Forrás: Novosti)

Sz. I. történetében rendkívüli jelentőséggel bír Bresson egyik régi hamburgi kiállítása, amelynek kapcsán igazándiból elgondolkodott a fényképezés lényegén. Arra a következtetésre jutott, hogy bár szinte mindenki képes fényképezni, ebből kevés igazi érték születik. Mert ugyebár: ahogy rengetegen írnak, közülük kevés nevezhető írónak. Analóg módon ugyanakkor az értékes művek nagy eséllyel megmaradnak.

Ezzel együtt a világban való érvényesüléshez némi szerencse is kell. Kíváncsisága mellett tulajdonképpen a véletlen hozta össze Moldvay Mihállyal, a Stern fotográfusával, akivel a gyorsan kiderített közös nagykikindai múltjuk kapcsolta össze jobban. Persze, a dolog úgy kezdődött, hogy vette a fáradtságot és személyesen érdeklődött Moldvaynál az egyik ifjú budapesti sakkozónőről (melyikről is?) készült Moldvay-munka létrejöttének a konkrét körülményeiről. Moldvay mutatta be őt aztán a Stern csapatának, így lett a lap munkatársa. És ment a dolog tovább. (Több-kevesebb szerencsével, persze, ahogy normális.)

Kapcsolódó cikk

TALÁNY: Honnan származik az albán pék?

Az öt nőről szóló képhez – bár legfelül a címbe is bekerült – igazából nem kell bővebb kommentár. Lényeg, hogy az egyik jellegzetes fotóján Szabó a fénykép szempontjából rendkívül szerencsésen összejövő pillanatot örökített meg. Megrendezni nehéz lenne, tulajdonképpen ilyen formában lehetetlen. Készült a belgrádi Knez Mihajlován, ahol anno még viszonylag gondatlanul promenádozott a főváros apraja-nagyja, ifja-öregje… Vagy ki hogy látja.

Apropó: Koszovó. Itt Újpesten a Nádor patika előtti körforgalom másik oldalán található – egy Eladó Ház szomszédságában – az Adria pékség. Nem öt, csak két nő az elárusító benne. Egy szőke és egy fekete, idősebb és fiatalabb. Szervusz, mondják, miben segíthetünk? Nem magyarok, a műhelyből férfiak nevetése hallatszik, és olyan beszéd, amelyik albánra hasonlít. Némi habozás után udvariasan megkérdem magyarul a két hölgyet, honnan jöttek? – Albániából – válaszolják. – Esetleg Tirana vagy környéke? – kérdem. – Nem – válaszolnak egybehangzón –, KOSZOVÓ.