Connect with us

Szerbia

A haladók elsöprő sikere a szerbiai, tartományi és helyhatósági választásokon

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Elsöprő győzelmet aratott a Szerb Haladó Párt a december 17-i választásokon / The overwhelming success of the Progressives in the Serbian elections
Elsöprő győzelmet aratott a Szerb Haladó Párt a december 17-i választásokon (Forrás: Screenshot)
A cikk meghallgatása

A Szerb Haladó Párt eddigi legnagyobb sikerét érte el a december 17-i választásokon, természetesen Aleksandar Vučić vezetésével, és a névleges pártvezető Miloš Vučević bólogatása mellett. A győzelmet sem Vučević jelentette be, hanem egyrészt Ana Brnabić ügyvivő szerb miniszterelnök, másrészt pedig maga Vučić, aki a didalért a legtöbbet tett, így, vagy úgy, de mindenképpen. A választási estét Brnabić azzal a kijelentéssel indította, hogy eljött az ünneplés ideje, majd közölte, hogy a szavazatok 50%-ának megszámlálását követően a haladók a parlamenti választásokon 47,1%-ot szereztek, ami elegendő ahhoz, hogy egyedül alakítsanak kormányt. A bejelentést szűnni nem akaró taps követte, mert az előrejelzések sokkal kisebb támogatottságot jósoltak a Szerb Haladó Pártnak, és 40% alá tették az általa megszerezhető szavazatok arányát. A taps valójában Aleksandar Vučić nevének említésekor tört ki, amikor Brnabić köszönetet mondott a szerb elnöknek azért, hogy a nevét adta a haladók listájához. Az ellenzék mindeközben brutális csalásokról beszél.

Aleksandar Vučić elsöprő győzelmet aratott

Miután ez a szavazatszámlálásnak még elég korai szakaszában történt, és nem tudtuk, hogy milyen körzeteket számoltak meg, – ezért azt lehetett feltételezni, hogy a Brnabić által említett eredmények még változásokon eshetnek át, de az már akkor is biztos volt, hogy a Szerb Haladó Párt, illetve maga Vučić elnök erősebb, mint azt Szerbiában és azon kívül bárki gondolta volna.

A szerb miniszterelnöki közlés szerint tehát a Szerb Haladó Párt 47,1%-ot szerzett, és miután Szerbiában a d’Hondt rendszert használják a mandátumok kiszámolásához, így ez elvben elegendő az abszolút többséghez, amire a megszólalása végén Brnabić is utalt.

A szerb miniszterelnök azt is elmondta, hogy az ellenzéki Szerbia az Erőszak Ellen pártszövetség 23%-ot kapott, a Szerb Szocialista Párt mindössze 6,5%-ot, a dr. Branimir Nestorović nevével fémjelzett Nép Hangja nevű lista 4,8%-ot söpört be, az ötödik helyen pedig a Szerbiai Demokrata Párt és a királyi restaurációt sürgető POKS “Remény” (Nada) szövetsége végzett.

Brnabić szerint meglesz az abszolút többség

Brnabić szerint meglesz az abszolút többség (Forrás: Screenshot)

Brnabić szerint a 3%-os küszöb átlépésére van esélye még a Dveri-Zavetnici (Ajtók-Eskütevők) szövetségnek, amely erősen kapaszkodik a küszöbbe, a többiek viszont továbbra is kívülről nézhetik a parlamentet, kivéve a kisebbségeket, amelyekre más szabályozás vonatkozik, így a Vajdasági Magyar Szövetség várhatóan hat, vagy legkevesebb öt képviselőt küldhet a szerbiai parlamentbe.

Tíz órára megszilárdult a fenti eredmény

A CeSID és az Ipsos nem sokkal tíz óra előtt közzétette első listáját, amely körülbelül ugyanazt tartalmazta, mint Brnabić bejelentése, azzal a változással, hogy a haladók egy fél százalékkal visszacsúsztak, ezért lehet, hogy inog az abszolút többség, de várjuk ki a végét!

Miután a fenti számok a szavazatok 72,6%-ának a megszámlálásakor jöttek ki, arányaiban véve egyre kisebb változásokra lehetett számítani, vagyis már akkor megállapítható volt, hogy Aleksandar Vučić megnyerte a választásokat, és ez nem tévedés, mert ezek az ő eredményei, és nem a Szerb Haladó Párté.

Erre utalnak az első elemzői megnyilvánulások is, amelyek arra hívják fel a figyelmet, hogy a szerb elnök olyan rendszert alakított ki az országban, amelyben mindig róla szavaznak, és nem a pártokról, vagyis perszonalizált mindent, a hatalmat, a pártot és a kormányt.

Az elemzők arra is felhívták a figyelmet, hogy a legutóbbi parlamenti választásokat az elnökválasztással párhuzamosan tartották meg, és a szerb elnök akkor az utóbbira koncentrált, ezért következett be visszaesés a Szerb Haladó Párt eredményeiben, most viszont a figyelem előterében a párt sikere állt, és ez meghozta az eredményét.

A haladók megnyerték Belgrádot és a Vajdaságot is

A szerb elnökre hárult az a feladat, hogy bejelentse a győzelmet a fővárosban és az egyre kevésbé tartománynak tekinthető Vajdaságban, de csak azt követően, hogy összepuszizkodott a boszniai szerbeket megtestesítő Milorad Dodikkal, és a montenegrói szerbek képviseletében feltűnő Andrija Mandićtyal.

Vučić ezt követően mondta be a mikrofonba, hogy Belgrádban is minden kétséget kizáróan a Szerb Haladó Párt nyerte meg a választásokat, a Vajdaságban pedig egyenesen elsöprő győzelmet aratott, miután a 120 parlamenti helyből közel hetvenet szerzett meg, miközben az ellenzéki Szerbia az Erőszak Ellen szövetség legfeljebb csak harminc mandátumra számíthat.

A Vajdasági Magyar Szövetség a tartományban csak 9 mandátumhoz jut, a Szerb Szocialista Párt pedig csak a negyedik 7 mandátummal, a Nada (Remény) koalíció 6 mandátummal követi, mögöttük az Orosz Párt pedig 1 mandátummal, amelyről még a szerb elnök sem tudja, hogy eszik-e, vagy isszák.

Vučić ehhez hozzáfűzte, hogy az jelenlegi eredmények tudatában a Szerb Haladó Párt a “tradicionális szövetségesnek” tekinthető Vajdasági Magyar Szövetséggel és esetleg a szocialistákkal várhatóan 75%-os többséggel rendelkezik a vajdasági törvényhozásban.

A diadal még nagyobb, ha mindehhez hozzáteszik a koszovói szerbek szavazatait, az ottaniak ugyanis 74,2%-os bizalmat szavaztak a Szerb Haladó Pártnak, a Szerbia az Erőszak Ellen nevet viselő ellenzéki pártszövetség ugyanakkor alig több, mint öt százalékot kapott.

Mindent összevetve a vasárnapi nap végére tehát kiderült, hogy Szerbia nem akar változásokat, vagy nem rendelkezik elegendő információval azzal kapcsolatban, hogy mit hozhatnának a változások, és hogy a változások egyáltalán jók lehetnek-e az országnak.

Egy szakértő az egyik tévéműsorban arról beszélt, hogy Szerbiában két esetben történhet fordulat, ha a nép vagy nagyon ráun a vezetőkre, vagy ha az Egyesült Államok nagyon ki akarja csinálni a szerb vezetést, de ebben az esetben az egyik opció sem állt fenn.

Megjegyzés

A szerbiai ellenzék elutasítja a fenti eredményeket, és közölte, hogy minden rendelkezésre álló demokratikus eszközzel harcolni kíván a választási csalások ellen, ami mindenekelőtt Belgrádra, de az egész Szerbiára vonatkozik, beleértve ebbe Újvidéket és Szabadkát is! Ezzel a BALK egyik következő cikkében foglalkozunk.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Öt nap legjava