Egy közösség megmaradását leginkább a külföldre távozók veszélyeztetik, és ezzel a kihívással kellett szembesülnie Szerbiának is a kilencvenes években, mára azonban talpra tudott állni az ország...
Az albán ellenzék támogatói békés tüntetést tartottak csütörtökön Tiranában, és felszólították Edi Rama miniszterelnök balközép kormányát, hogy mondjon le a megélhetési költségek gyors emelkedése és az...
A török külügyminiszter, Mevlüt Çavuşoğlu június 15-19-e között nagy balkáni körutat tett. A Törökország érdekszférájába tartozó régiónak ezúttal öt államát kereste fel: az utazás Szerbiával vette...
Az Európai Parlament külügyi bizottsága Szerbia mellett annak az öt uniós tagállamnak is üzent, amely eddig még nem ismerte el Koszovó függetlenségét. A BALK-on Olaf Scholz...
Úgy tűnik, hogy az ukrajnai háború ismét érintette Szerbiát, de ezúttal nem a politika vagy az energia terén. Az Orosz Föderáció külügyminisztériumának szóvivője, Marija Zaharova ugyanis...
Újabb gyöngyszemmel ajándékozta meg olvasóit a belgrádi Novosti, amely vasárnap azzal riogatott, hogy a „NATO tüntetéseket szervez Vučić és Lavrov ellen az elnökség előtt”. Legalábbis ezt...
Az ukrajnai háború kezdete óta valódi sokkos állapotban élek – vallja magyar ismerősének, nevezetesen e sorok írójának küldött (válasz) levelében Tanya Anisimova orosz származású amerikai csellóművésznő,...
Kisebbfajta pánik alakult ki Szerbiában, mivel alig lehet boltot találni, ahol lenne egykilós csomagolású kristálycukor. Az eladók azt mondják, hogy amint kiteszik a polcokra az új...
Együtt csevapozott vendéglátójával a Belgrádba látogató Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. Erről Aleksandar Vučić szerb államfő tett fel fényképet az Instagramra. Michel nem tette ki...
A „magyar tengerrel” kapcsolatos horvát méltatlankodás közepette a magyar külügyminiszter azt írta a Facebookon, hogy „Magyarország és Horvátország: dehát mi jó barátok vagyunk!”. Magyarországnak azonban más...
Vlagyimir Putyin szerint Oroszország az ukrajnai katonai fellépésével agressziót akadályozott meg. Az orosz elnök a náci Németország felett aratott győzelem 77. évfordulóján a Vörös téren rendezett...
Zoran Milanović horvát államfő, aki korábban a NATO-ból már kitiltotta Ukrajnát, amiért az ukrán szélsőséges Mirotvorec Központ azonnal fekete listára tette. Az általunk gyakran Zoki Bondnak...
A nagy erőkkel fegyverkező Szerbia rossz néven vette, hogy szerb állítások szerint Nagy- Britannia Javelin és NLAW páncéltörő rakétákat szállított le Koszovónak. A szerbek egy nemrég...
Legalábbis egy részük. Viktor Filima, az ukrán nemzeti kisebbség zágrábi képviselője, a HINA horvát hírügynökségnek azt mondta, hogy a háború elől menekülő ukránok jelentős része tartósan...
Az Oroszország és Ukrajna közötti fegyveres konfliktus felkorbácsolta az emberek lelkét, miközben az üzemanyagok és egyes élelmiszerek drágulását hozta magával Szerbiában is, természetesen a világháborútól való...
A boszniai szerbek és a bosnyákok közös erővel folytatják Bosznia- Hercegovina aláásását, miután a Szerbia és a Bosznia- Hercegovina közötti határon „titkosszolgálatilag” nem engedtek be három...
Az ember néha azt érzi, hogy a szerbiai politikai színtéren megállt az idő, folyamatosan a kilencvenes évek figurái köszönnek vissza. Kampányidőben ez az érzés fokozódik, midőn...
A Balkánon aligha van nagyobb köpönyegforgató politikus, mint Milo Đukanović montenegrói elnök, aki ifjúkorában szépen lépdelt felfelé a kommunista ranglétrán, 1979-ben már a Jugoszláv Kommunista Szövetség...
Szerbiában lassan kirajzolódik, hogy kik támogatják Aleksandar Vučić újbóli elnökké választását az április 3-i (szinte) általános választásokon. Ennek alapján elmondható, hogy ismét összeáll az a politikai...