Szerbia
MEGKEZDŐDÖTT: A NATO tüntetéseket szervez Vučić és Lavrov ellen az elnökség elé

Újabb gyöngyszemmel ajándékozta meg olvasóit a belgrádi Novosti, amely vasárnap azzal riogatott, hogy a “NATO tüntetéseket szervez Vučić és Lavrov ellen az elnökség előtt”. Legalábbis ezt a címet adta cikkének a “fejfájásig kormánypárti” napilap internetes kiadása, amely szerint a NATO hétfőn 10 órára időzítette a belgrádi tüntetést.
Ki az a NATO?
A cikknek is alig nevezhető tudósítás szerint a tüntetést a szerbiai Ukrajna-barát szervezetek szervezik, amelyek mögött egyes nyugati nagykövetségek és NATO-struktúrák állnak, ergo mindenki NATO-parancsra cselekszik, aki az elnökség épülete elé vonul.
Ezt vasárnap írta a Novosti, amely arról is beszámolt, hogy a tüntetés hétfőn tíz órakor lesz, éppen abban az időpontban, amikor Aleksandar Vučić szerb elnök fogadja Alekszandr Bocan- Harcsenkót, Oroszország belgrádi nagykövetét, ha már Szergej Lavrot nem jött be neki.
– Kedves Barátaink! Meghívjuk Önöket, hogy holnap, június 6-án délelőtt 10 órakor gyülekezzenek a szerbiai elnökség épülete előtt, hogy elmondjuk Vučićnak és Harcsenkónak, mit gondolunk róluk, és a szerb hatóságoknak arról a szégyenletes kísérletéről, hogy vendégül látják az agresszor állam külügyminiszterét
Dragi prijatelji,
pozivamo Vas da se sutra, 6.juna u 10 sati, okupimo ispred zgrade Predsednistva Srbije,
da Vučiću i Harcenku kažemo šta mislimo o njima kao i o sramnom pokušaju srpskih vlasti, da ugoste ministra spoljnih poslova države agresora?— Rusi, Ukrajinci, Belorusi i Srbi Protiv rata (@ProtivRata) June 5, 2022
– közölte a Twitteren az Oroszok, ukránok, fehéroroszok és szerbek a háború ellenes társasága.
Ezt a twitteres bejelentés minősítette tehát a belgrádi Novosti NATO-támadásnak, amin nem nagyon kell meglepődi, a nevezett belgrádi lap a kilencvenes években is “erős volt az uszításban”.
Most sincs ez másképp, hiszen a Novosti igazgatója az a Milorad Vučelić, aki a kilencvenes években a Szerb Szocialista Párt alelnöke, vagyis Slobodan Milošević szerb & jugoszláv elnök egyik nagyon közeli munkatársa volt, 1992 és 1995 között a szerbiai állami televízió vezérigazgatójaként funkcionált, ezt megelőzően pedig az Újvidéki Televíziót “nyomorította el”.
A BALK nemrégiben megállapította, hogy akkori tevékenységéért Vučelićnek “helyet kellett volna szorítani a hágai kispadon”, mivelhogy az általa vezetett propagandamasinéria “mesterfokon űzte” az uszítást a horvátok, a bosnyákok és az albánok ellen.
Mindig éppen azok ellen, akiket ellen uszítani kellett a felülről kapott parancs alapján. A jelek szerint a kilencvenes évek ismétlik önmmagukat, hiszen a szerb közéletet még mindig azok uralják, akiknek – enyhén szólva – háborús múltjuk van, még akkor is, ha egyetlen golyót sem lőttek ki, és senkit sem öltek meg – mint ahogy azt nemrégiben állította magáról a szerb elnök.
El tudom képzelni, hogy az egyébként 73 éves Vučelićnél működnek a régi reflexek, ha utálkozásról van szó, viszont azt sem zárnám ki, hogy netalán most is felsőbb iránymutatás alapján vezeti a Novostit.

-
Bosznia4 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Új ember a BIA élén, akiben a szerb elnök jobban bízik, mint az édestestvérében
-
Szerbia4 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát
-
Szerbia2 nap telt el azóta
Jack Sparrow csak kitüntetést kapott, Lord Voldemort viszont szerb állampolgárságot