A különböző oldalon álló szerbiai lapok és portálok egymást vádolják a kampánycsend megszegésével, ez lehetne egy magát függetlennek tartó portál megállapítása – ami a lényeget tekintve...
Ezt a véleményt a német Die Welt fejti ki, amely valójában azt írja, hogy a Gazprom végül Magyarországnak és Szerbiának köszönheti, hogy nem kell megfizetnie a...
Megnyitották a Szerbia és Bulgária közötti interkonnektort, így jöhet a vezetékes azeri gáz Szerbiába, amelynek ezáltal megszűnik az Oroszországtól való egyértelmű függősége, viszont az Azerbajdzsánból érkező...
Minden jel arra utal, hogy az amerikai és az orosz külügyminiszter nem találkozott Szkopjéban, viszont Szergej Lavrovnak így is sikerült felborzolnia a kedélyeket, és ezt nem...
A nagyközönség elől eldugott helyen, a belgrádi kikötő közelében található az a call center, ahonnan naponta több, mint száz ember hívja a szerbiai választópolgárokat azzal az...
Miután a brazil Piauí állam küldöttsége alig több mint egy héttel ezelőtt meglátogatta az egykori Dina Petrokemija telephelyét Omišaljban, bejelentették a Green Energy Park (GEP) Krk...
Đurđával, a héteszű bejárónőnkkel, minden második csütörtökön szoktuk megbeszélni a világ sorát. Sopánkodunk, mérgelődünk, de rendre oda lyukadunk ki, hogy túl öregek vagyunk mi ehhez az...
„Ilyet én is tudok” című könyvében ír kalapács alá került sokmilliós művekről Martos Gábor művészeti író. (Ezzel a kalapáccsal nem a szegény szétvert Pietára célzunk, ugye?)...
Merényletre készülő ISIS-terroristát fogtak el a boszniai hatóságok a szarajevói nemzetközi repülőtéren. A 2013 óta Szíriában harcoló Adnan Ćatić a hazájába való visszatérés után terrorcsoport szervezését...
Koordinált fellépésről egyezett meg Magyarország és Észak-Macedónia a földgáz szállítására vonatkozó tranzitdíj Bulgária általi emelésének ügyében, hogy a lépés egyik ország energiaellátását se sodorhassa veszélybe –...
Az Iráni Iszlám Köztársaság szarajevói nagykövete hosszabb terjedelmű interjút adott a legolvasottabb boszniai hírportálnak számító Klix.ba-nak. A riportban a nagykövet a két ország kapcsolatának elemzése mellett...
A héten sztrájkolni kezdtek a gazdák Szerbiában, mindenekelőtt a Vajdaságban, ahol több utat is lezártak, de traktorokkal állták el az újvidéki olajfinomító összes kijáratát, szám szerint...
Csökkentek Izrael kijutási esélyei az Európa Bajnokságra, miután vasárnap (november 12-én) 1-0-ra elveszítette a Koszovóval lejátszott mérkőzését, amelyet a Hamász október 7-i véres akciói miatt halasztottak...
A horvát védelmi miniszter közlekedési szerencsétlenséget okozott, amelyben egy ember életét vesztette, ő pedig súlyosan megsérült. A zágrábi kormány részvétét fejezte ki a közlekedési balesetben elhunyt...
Szerbiára fényes jövő vár, legalább is ezt jósolta a vasárnapi első kampánygyűlésén a szerb elnök. Mint azt korábban a BALK feltételezte: Vučić „veszi magára a munka...
Novi Pazarban egyesek szerint több ezer, mások szerint több tízezer ember vonult az utcákra palesztin zászlókkal, valamint „Szabad Palesztina” feliratú transzparensekkel. A megmozduláson részt vett Palesztina...
„Aleksandar Vučić – Szerbiának nem szabad megállnia”. Ezt a nevet viseli az a lista, amellyel a Szerb Haladó Párt indul a december 17-ére kiírt rendkívüli parlamenti...
Két napja a Balkánon túrnézik az Európai Bizottság elnöke, járt már szinte minden csatlakozásra készülő és kevésbé készülő országban, és gyors egymásutánban tett különböző ígéreteket, vagy...
A Korrupció és a Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal (Ured za suzbijanje korupcije i organiziranog kriminaliteta, USKOK) hétfőn (október 30-án) bejelentette, hogy vádat emeltek Damir Dekanić Vukovár-Szerém...