Connect with us

Szerbia

Mindenki megszegi a kampánycsendet, miközben vannak, akik a tilalom létjogosultságát firtatják

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A szerb médiában a kutya sem tartja be a kampánycsendet, ahogy ezt például a rendszereken átívelő kormánypártisággal jellemezhető Politika is bizonyítja (Forrás: Screenshot)
A szerb médiában a kutya sem tartja be a kampánycsendet, ahogy ezt például a rendszereken átívelő kormánypártisággal jellemezhető belgrádi Politika is bizonyítja (Forrás: Screenshot)
A cikk meghallgatása

A különböző oldalon álló szerbiai lapok és portálok egymást vádolják a kampánycsend megszegésével, ez lehetne egy magát függetlennek tartó portál megállapítása – ami a lényeget tekintve nem teljesen igaz. Az ellenzéket támogató elektronikus média ugyan nem tartja be a szabályokat, de nem törődik azzal, hogy a másik oldal mit tesz ezen a téren, a felelősség kérdését inkább a kormánypárti média firtatja, amely szintén kijátssza a törvényeket. Ezen a téren szinte versenyezik egymással az udvari médiához tartozó Politika, a Novosti, az Informer és a az Alo! Miután a szerbiai választási törvény szerint a kampánycsend a hírportálokra is vonatkozik, így nyilvánvaló a törvénysértés, de ugyanez vonatkozik az ellenzéki Nova és Danas nyomtatott verziójára is, amely egy karikatúrával és egy felhívással gázol bele a törvénysértés széles folyamába, amit a másik oldal erősen kifogásol. Ezzel egyidőben felmerült a kérdés, hogy van-e értelme a kampánycsendnek, amikor az nem vonatkozik a digitális háttérhatalomnak számító közösségi médiára.

A Politika és az ököl

Ha valaki a legtekintélyesebnek mondható, de általában az éppen aktuális kormány szócsövének számító Politika honlapjára tévedt szombaton, akkor azt tapasztalhatta, ami a fenti képen látható: Aleksandar Vučić minden mennyiségben. Elvben ez a Politika magazinjellegű aloldalának a címlapja, amelyet kezdőlapnak állítottak be.

Mint az a fenti képernyőképből (screenshot) kiderül, a címoldalon három Vučić tűnik fel, kettő ökölbe szorított kézzel, egy pedig egy kulturáltnak tűnő beszélgetés közben. Az ököl itt talán azt is szimbolizálhatná, és a szimbólumok jelentőségét nem szabad lebecsülni, hogy az ököljog érvényesül a szerbiai médiában, a kulturált viselkedésre alább kitérünk, de megvilágítjuk az ököl szimbólumát más oldalról is.

A három cikk címe közül kettő szimpla ígéret, a harmadik pedig egy optimista megállapítás, a cél mindhárom esetben a gyanútlan olvasó befolyásolása, ha egyáltalán még van ilyen, az információra éhes állampolgár ugyanis vagy a kedvenc televízióját, a YouTube csatornáját vagy a közösségi médiaoldalát löki be, amelyeken viszont a legvirálisabban terjednek a portálok cikkei, és itt a kígyó a saját farkába harap.

Tehát a Politika címoldalán a jobboldali ökölbeszorított Vučić hosszú órákon keresztül azt ígérte, hogy Szerbiában 650 euró lesz a nyugdíj és 1400 euró a fizetés, és hogy együtt győzni fognak. A gyanútlan olvasó, amelyről tudjuk, hogy nem létezik, most biztosan azt kérdezné, hogy Szerbia mikor vezeti be az eurót, mint fizetőeszközt?

A középső ökölbeszorított Vučić felett az a cím látható, hogy a stabilitás és a folyamatosság Szerbia fejlődésének a feltétele, ami természetesen arra utal, hogy csak akkor lesz stabilitás és előrelépés, ha a szavazók a voksukat a szerb elnök nevét viselő választási listára adják, mert ez az árukapcsolás lényege: aki itt Vučićot lát, és a szavazólapon is Vučićot lát, az tudja, hogy mi a teendő.

A jobboldali képen kultúráról van szó, így nincs az erőt szimbolizáló ököl, kulturált ember nem az öklének bemutatásával ül le a kultúra képviselőivel tárgyalni, főleg ha nemzeti operát és balettet akar ígérni, merthogy az ököl bemutatása nem egy balettmozdulat. A cikk főoldalon is látható első mondatából azonban nem az derül ki, hogy Szerbia mikor kapja meg a nemzeti operát és balettet, hanem az, hogy a szerb elnök szerint a Szerb Haladó Párt a legtisztább kampányt folytatta, amelyet természetesen szinte kizárólag ő prezentált, önmagukat pedig kevesen tekintik piszkos alaknak.

Az Alo! ls kitett magáért a szabálysértés terén

Az Alo! is kitett magáért a szabálysértés terén (Screenshot)

Az Alo! és az igazi út

Az Alo címoldalán csak két Vučić volt látható jóideig, a szöveg azonban túltett a Politikán, a bulvárlap ugyanis nem volt szégyenlős, mert azokkal a képekkel is a szerb elnököt és a rendszerét dicsérte, amelyen valaki vagy valami más tűnt fel.

A két Vučić alatt az a cím volt olvasható, hogy a leghelyesebb politikát a szerb elnök folytatja, aki megköszönte a támogatást – már előre – és megjegyezte, hogy Szerbia december 18-án is azon az úton marad, amelyen most van.

A jobbfelső képen a szerb elnök feltétlen hívének tekinthető parizerbajnok szerb pénzügyminiszter, Siniša Mali látható, azzal a tőle származó idézettel, hogy 15 évvel ezelőtt a minimálbér 15 ezer dinár volt, ami nominális értékben több mint kétszeres emelkedést jelent, miután ma 40 ezer dinár körül van.

Az Alo! a pénzügyminiszternek azt idézetét is a főoldali címbe szorította, amely szerint Szerbiában ma rekordokat dönt a munkában lévők száma, azt persze ilyen kis helyen nem lehet tisztázni, hogy a rekordhoz hány kínai munkás járult hozzá, de nem is ez volt a cél, a bulvárlap ezzel inkább a jelenlegi rendszer nagyszerűségére akart utalni, esetleg burkoltan arra is célzott, hogy aki Vučićra, bocsánat, az általa megtestesülő listára szavaz, annak december 18-án is lesz munkája.

Az Alo érdemesnek találta megjegyezni, hogy a stadionok Szerbia büszkeségei, és hogy világcsoda számba menő stadion épül Surčinban, amely a szerb Old Trafford lesz, de vannak más gyönyörűséges stadionok is, például Loznicában és Zaječarban, arról viszont nem szól a fáma, hogy az új stadion régebbi lesz-e, mint az igazi Old Trafford, merthogy a szerbek a kilencvenes években azt ígérték Dubrovnik bombázásakor, hogy szebb és régebbi várost építenek az Adria legfényesebb gyöngyszemének a helyén, ha az akkorit netalán szétlőtték volna.

Az viszont biztos, hogy Szerbia az álmok színháza, mint ahogy azt a szerb elnök egyik jelszava is sugallta: Szerbia álmodik, és beteljesíti az álmait.

A Novosti szerint a szerb elnök erőteljes üzentet küldött, miszerint Szerbia a siker útján marad, és nem szabad megállnia (Forrás: Screenshot)

A Novosti szerint a szerb elnök erőteljes üzentet küldött, miszerint Szerbia a siker útján marad, és nem szabad megállnia (Forrás: Screenshot)

Az ellenzéki média és a kampánycsend

Miután a Novosti ezen a téren már túl sok újat nem tudott bedobni a közös választói elmélkedésbe, amit a kampánycsendnek kellene szolgálnia, nézzük inkább azt, hogy az ellenzék hogy állt helyt a törvények megszegése terén.

A szerbiai udvari média zászlóshajójának számító Informer órákig fő helyen tartott cikkével a kampánycsend során azért ostorozta az ellenzéki médiát, mert a szerb médiamágnásnak tekinthető Dragan Šolak istállójába tartozó Danas és Nova újfent és folyvást megszegi a törvényeket.

Szeretjük vagy nem szeretjük az Informert, a kormánypárti lapnak ezúttal igaza van, a Danas hétvégi kettős – szombati-vasárnapi – számának címlapján hatalmas karikatúra jelent meg a BALK olvasói számára sem ismeretlen Corax aláírásával, amelyben a szavazók egy csoportja látható, amint a szerb elnök által tartott urnához járulnak.

Szerbia választások előtt - írja a belgrádi Danas, amely ennek egy karikatúrát szentelt (Forrás: Screenshot)

Szerbia választások előtt – írja a belgrádi Danas, amely ennek egy karikatúrát szentelt (Forrás: Screenshot)

A sort Slobodan Milošević, a Balkán mészárosa és felesége, Mirjana Marković vezeti, őket követi Mao Ce-tung, Sztálin, Hitler, a Kaszás és Belzebúb, vagy ki az ördög, és beröppent a képbe Münchhausen báró, a nagyotmondás nagymestere is, aki maga is Vučićra szavaz, mondjuk mint kiváló utódra.

Van némi fogalmunk a karikatúra lényegéről, és értjük is a Danas által sugallt üzenetet, az időzítés azonban mindenképpen törvénysértő, akármerről is közelítjük meg, ennek részletes kifejtésébe most nem mennénk bele, mert végül ugyanitt lyukadnánk ki.

A Nova címoldalán a ProGlas szavazásra biztat  (Screenshot)

A Nova címoldalán a ProGlas szavazásra biztat (Screenshot)

Hasonló a helyzet a szintén ellenzéki Nova esetében is, amely a címlapján jelzi, hogy szerbiai közszereplők szólítanak fel a szavazásra, ami önmagában még nem lenne bűn, ha nem az ellenzékhez közeli ProGlas csoporthoz köthető közszereplőkről lenne szó.

Az ellenzék egyes vezetői abban bíznak, hogy ha a részvételi arány meghaladja a 60%-ot, akkor a Szerb Haladó Párt nem lesz képes kormányt alakítani, és ezzel megnyílik a hatalomra kerülés lehetősége az ellenzék előtt. Ezért lehet fontos a felszólítás.

Ha ezt figyelembe vesszük, akkor már nyilvánvalóbb a választási szabályok kijátszása annak ellenére, hogy annak egy bújtatott formájáról van szó, amely nehezen szankcionálható, ráadásul olyan konnotációja is lehet, mint amilyet a Russia Today szerb nyelvű balkáni kiadása tárt fel a 2008-as hasonló mozgalommal kapcsolatban.

Az orosz finanszírozású portál az úgynevezett „kacsatesztet” alkalmazta, miszerint ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa, és hápog, mint egy kacsa – az valószínűleg kacsa. Ezzel párhuzamosan, ha valami úgy néz ki, mint egy GOTV-kampány (Get out the vote), úgy működik, mint egy GOTV-kampány, és ugyanaz a célja, mint a GOTV-kampánynak, akkor az valóban GOTV-kampány.

A közösségi média és a kampánycsend

Ugyanakkor az már nem számít a kampánycsend megszegésének, ha valaki ennek az intézmények az értelmét vitatja, bár ezt sokkal előbb kellett volna megtenni, mint a választások előtti napokban.

Az ellenzéki N1 televízió péntek esti híradójában azt feszegette, hogy van-e a kampánycsendnek létjogosultsága, ha a közösségi médiában nyugodtan lehet kampányolni pro és kontra.

Ezen azért lenne érdemes elgondolkodni, mert a szerb statisztikai hivatal adatai szerint az elmúlt három hónapban a szerbiai emberek 91%-a naponta többször használja az internetet, az elmúlt 3 hónapban az internetezők 51,%-a pedig vásárolt/rendelt online árut vagy szolgáltatást. És miután a politika egy szolgáltatás – legalább is annak kellene lennie – minden bizonnyal Szerbiában is az érdeklődés előterében áll.

Ebből a kiutat mindenképpen a szerbiai választási törvény módosítása jelentheti, vagy úgy, hogy bevonják a közösségi médiát is a kampánycsend hatálya alá, vagy pedig úgy, hogy megszüntetik a kampánycsendet, amelyet ma már sem a kormányzat, sem az ellenzék nem vesz komolyan Szerbiában, és csak ímmel-ámmal tart be.





Mini közvélemény-kutatás


Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.

56
December 17-én előrehozott választásokat tartanak Szerbiában

Mit vársz a választásoktól?

Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió


Öt nap legjava