Bosznia
Az ISIS egyik merényletre készülő tagját kapták el szarajevói repülőtéren

Merényletre készülő ISIS-terroristát fogtak el a boszniai hatóságok a szarajevói nemzetközi repülőtéren. A 2013 óta Szíriában harcoló Adnan Ćatić a hazájába való visszatérés után terrorcsoport szervezését és támadások végrehajtását tervezte. Eközben Nenad Nešić biztonsági minisztert vette tűz alá a bosnyák konzervatív sajtó, amiért a Gázából menekülő boszniai állampolgárok és családtagjaik beengedését biztonsági ellenőrzéstől tette függővé.
Terrorcselekményre készült az ISIS tagja
A szarajevói nemzetközi repülőtéren a Törökországból érkező járat utasainak kiléptetését követően fogták el a boszniai bűnüldöző szervek tagjai Adnan Ćatićot, az Iszlám Állam terrorszervezet soraiba tartozó dzsihadistát.
Ćatićról az Állami Nyomozó és Védelmi Hivatal (Državna Agencija za Istragu i Zaštitu, SIPA) mindössze annyit közölt, hogy a 2013. július 1-jén Bosznia-Hercegovinából történt távozását követően Isztanbulba, majd onnan Szíriába utazott, ahol csatlakozott az ISIS-hez.
Ezt követően egy évtizedig a terrorcsoport tagjakként tevékenykedett. A közelmúltban Törökországban tűnt fel, ahonnan ma reggel (november 18-án) megkísérelt Bosznia-Hercegovinába jutni.
A SIPA által közzétettek alapján a dzsihadista azonnali elfogása amiatt nem várathatott magára a Boszniába való érkezését követően, mert a rendelkezésre álló információk szerint terrorcselekmény előkészítése és elkövetése szerepelt a tervei között.
A szervező munka előrehaladott állapotára utal, hogy a boszniai ügyészség a terrorista tevékenység mellett paramilitáris csoport és terrorista sejt szervezésének megalapozott gyanúja miatt rendelte el Ćatić előzetes letartóztatását.
Az akció végrehajtásában a SIPA mellett a boszniai határőrizeti szervek, valamint a Hírszerző és Biztonsági Ügynökség (Obaveštajna i Sigurnosna Agencija, OSA) munkatársai működtek közre.
A SIPA által tartott rövid sajtótájékoztatón operatív szempontok szem előtt tartása miatt nem számoltak be arról, milyen forrásból, illetve mely külföldi titkosszolgálatok támogatásával került sor Ćatić elfogására.
Nenad Nešić boszniai biztonsági miniszter az ügy kapcsán adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a boszniai biztonsági szervek a jövőben is figyelemmel kísérik minden olyan személy mozgását, akik külföldi terrorszervezethez csatlakoztak.
Lassú ítészek és enyhe ítéletek
Az ISIS 2018-as összeomlásáig, mintegy 300 személy utazott Bosznia-Hercegovinából Szíriába vagy Irakba, hogy csatlakozzon a szervezethez. A mai napig 62 nagykorú és 22 kiskorú tért vissza a nyugat-balkáni államba, ahol a nagykorú személyekkel szemben a helyi hatóságok büntetőeljárást indítanak a boszniai büntető törvénykönyv „külföldi hadszíntéren való harc”, illetve „terrorszervezetben történő részvétel” tényállásai alapján.
Az ítészek munkájának tempóját jól jelzi, hogy a 62 visszatért dzsihadista közül eddig 28-at ítéltek el. Az ítéletek keretében kiszabott szabadságvesztés büntetés pedig a nevetségesen alacsony kategóriába sorolható, mert az említett ügyekben született ítéletek átlaga két év.
Az iraki és szíriai hatóságokkal való tárgyalások eredményeként a boszniai biztonsági szervek tudomással bírnak a közel-keleti hadszíntéren fogságba esett állampolgáraik hollétéről. A majd 200 fős csoport tagjainak többsége a szíriai kurd erők által ellenőrzött részen lévő al-Roj és al-Hol táborokban van elhelyezve fogvatartottként.

A szíriai kurdok által őrzött al-Roj tábor (Forrás: Screenshot)
A boszniai biztonsági minisztérium Selmo Cikotić (SDA) minisztersége alatt aktív lépéseket tett ezeknek a személyeknek a Szarajevóba szállítása érdekében.
A 2022. októberi boszniai választást követően megalakult Miniszterek Tanácsában (Vijeća Ministara) a szerb jobboldali Nenad Nešić (DNS) vette át a biztonsági tárcát, aki idén június 7-én tartott sajtótájékoztatóján egyértelművé tette, hogy csak azoknak a személyeknek, és azok Közel-Keleten született gyermekeinek van visszaút Boszniába, akik a biztonsági szervek szerint nem jelentenek fenyegetést a boszniai társadalomra. Így a korábbi években megkezdett visszatelepítés elakadt.
A gázaiak is szóba kerültek
Nešić az Adnan Ćatić elfogása miatt tett közleményében nem mulasztotta el megemlíteni a Gázából Kairóba és Dohába menekült boszniai állampolgárok és családtagjaik hazautazásával kapcsolatban tett lépésit.
Mint mondtam, „neki a boszniai gyermekek biztonsága az elsődleges. Így minden lehetséges eszközzel meg kell győződnie arról, hogy kik azok a személyek, akik Gázából vissza akarnak térni Boszniába.”
Nešić utóbbi megjegyzése amiatt lett indokolt, mert az elmúlt 12 órában a boszniai konzervatív muszlim média erősen nekiment a miniszternek, amiért az nem mutatott arra hajlandóságot, hogy a Gázából Kairóba és Dohába menekült boszniai állampolgárokat és azok boszniai állampolgársággal nem rendelkező családtagjait ellenőrzés nélkül átengedje a határon.
Jelenleg Dohában 11, míg Kairóban 55 személy várakozik arra, hogy Szarajevóba utazhasson.

-
Macedónia3 nap telt el azóta
Lavrov részt vehet az EBESZ szkopjei ülésén, Bulgária megnyitotta előtte a légterét
-
Magyarország3 nap telt el azóta
Megy a vonat, megy a vonat Szeged városába, de már az első késett
-
Magyarország6 nap telt el azóta
A boszniai védelmi miniszter nem akart magyart az EUFOR élére, viszont idegen erőket rejteget Boszniában
-
Szerbia4 nap telt el azóta
Két szabadkai lakost tartóztattak le, mert lányokat biztosítottak a migránsok számára