Connect with us

Szerbia

Több tízezer ember tüntetett Palesztina mellett a szerbiai Novi Pazarban

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Palesztina
Több ezer, de az is lehet, hogy több tízezer ember tüntetett Palesztina mellet a szandzsáki Novi Pazarban szabadságot követelve Palesztinának (Forrás: SandžakPress)

Kattints ide a cikk meghallgatásához

Novi Pazarban egyesek szerint több ezer, mások szerint több tízezer ember vonult az utcákra palesztin zászlókkal, valamint „Szabad Palesztina” feliratú transzparensekkel. A megmozduláson részt vett Palesztina belgrádi nagykövete is. A mintegy hetvenezer fős Novi Pazar lakosságának 80%-a bosnyák nemzetiségű és az iszlám követője. Az eseményről nemigen számolt be a Belgrád-központú szerbiai sajtó és média.

Palesztina nincs egyedül

A Szandzsák fővárosának tekinthető Novi Pazarban tartott békés tüntetésen a demonstrálók palesztin zászlókat lengettek, és szabad Palesztinát követeltek, egyúttal azt üzenték, hogy Palesztina nincs egyedül.

A megmozdulás résztvevői egyúttal fogadalmat tettek, amely szerint minden lélegzetükkel és egész lényükkel Palesztina mellett vannak, majd Allahhoz fordulva azt kérték, hogy ajándékozza meg békével a palesztinokat, és tegye lehetővé számukra, hogy felnevelhessék a gyerekeiket.

Az eseményről röviden beszámoló SandžakPress hírportál úgy fogalmazott, hogy a csütörtök esti békés összejövetel a polgári tudatosságot és az egységet példázta a szolidaritás kifejezése során azokkal, akik a jelenlegi konfliktustól szenvednek.

A hírportál szerint Novi Pazar lakói megmutatták, hogy miként lehet békés úton kifejezni a nézeteket, hangsúlyozva a béke, a megértés és a népek közötti szolidaritás fontosságát.

A találkozó szervezője az En Nisa egyesület volt, amelynek elnöke, Azra Šemsović úgy fogalmazott, hogy “bátorság kell ugyan ahhoz, hogy a jó, az igazság és a jogos követelések mellett álljanak ki, de Novi Pazar kitüntetett helyzetben van, mert bátor, igazságszerető és együttérző emberek lakják.

Šemsović kijelentette, hogy a demonstráció nagyszámú résztvevője azért gyűlt össze, hogy támogassa Gázát és általában a palesztinokat, és kimondja, hogy a meggyilkolt gyerekeket és civileket soha nem felejtik el.

Palesztina

Egyes hírforrások több tízezerre, mások viszont csak több ezerre tették a Novi Pazarban tüntetők számát (Forrás: SandžakPress)

Boszniában több megmozdulás is volt

Tegnap tüntetés volt Goraždeban is, amelyen részt vett Nermin Nikšić a bosnyák-horvát föderáció miniszterelnöke és Palesztina bosznia-hercegovinai nagykövete.

A szarajevói Dnevni avaz beszámolója szerint a megmozdulás szervezője Džebrail Bajramović arra hívta fel a figyelmet, hogy Gáza 75 éve a világ egyik legnagyobb koncentrációs tábora, és mindez az “álszent Nyugat” szemeláttára történik.

Palesztina

Tüntetők egy csoportja Goraždéban (Forrás: Dnevni avaz)

Avdo Hebib a bosnyák-palesztin baráti egyesület vezetője a nagygyűlésen a gázai válságot a helyi lakosság által is érthető és értelmezhető nyelvre úgy fordította le, hogy Benjámín Netanjáhú ugyanazon az úton halad, mint Radovan Karadžić és Ratko Mladić, és ugyanúgy is kell végeznie, mint ahogy azok végezték.

Madzsid Máruf a Palesztin Közösség elnöke az ENSZ BT 242-es határozatának betartására szólított fel, amely szavai szerint megadja a palesztin népnek a jogot arra, hogy a palesztinai terület 22 százalékán önálló állama legyen.

Máruf szavai szerint nem lehet terroristának nevezni azt a népet, amely lemondott a területének 78 százalékáról a béke érdekében, az erre vonatkozó megállapodás aláírásáért Jasszer Arafat Nobel-békedíjat kapott, majd amikor a szerződés végrehajtását követelte, akkor körbezárták Ramallahban.

Rezek Namúra palesztin nagykövet a nagygyűlésen úgy fogalmazott hogy nem a judaizmussal, mint vallással, és nem a zsidókkal, mint néppel állnak konfliktusban, hanem a cionista mozgalommal és az izraeli megszállókkal.

Négy nappal ezelőtt a bosnyák iparvárosban, Zenicában is hasonló nagygyűlés volt, amelyen részt vett Ramo Isak, a Föderáció erősen bosnyák belügyminisztere, aki felszólított a világot, hogy állítsa le a gázai öldöklést, mert egyetlen golyónak sincsenek szemei, és nem nézi, hogy netalán gyereket talál-e el.

QR Code

Küld el ezt a cikket e-mailben

Ehhez kattints ide

Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Csehszlovákia is ugyanazzal küszködött, mint a mai Magyarország, nem volt tengere, ezért kellett egy alagút Csehszlovákia is ugyanazzal küszködött, mint a mai Magyarország, nem volt tengere, ezért kellett egy alagút
Horvátország11 óra telt el azóta

Csehszlovák alagutak Magyarország és az Alpok alatt, Budapest-Belgrád ezekhez képest lófütty

A Magyarország alatti alagút terve az 1920-as években merült fel, célja Csehszlovákia tengeri kijáratának biztosítása volt. Bár sosem valósult meg,...

Az ENSZ Közgyűlése határozatot fogadott el, amely július 11-ét az 1995-ös srebrenicai népirtásról való elmélkedés és megemlékezés nemzetközi napjává nyilvánította, Potocariban már ácsolják a szégyenfát Az ENSZ Közgyűlése határozatot fogadott el, amely július 11-ét az 1995-ös srebrenicai népirtásról való elmélkedés és megemlékezés nemzetközi napjává nyilvánította, Potocariban már ácsolják a szégyenfát
Bosznia4 nap telt el azóta

Potočariban ácsolják a szégyenfát, Magyarország neve is felkerül rá, tiltakozó jegyzék is érkezhet

A balkáni népek és a magyarok között sok közös vonás van. Ezek egyike, hogy nehezen felejtenek. Annak bebiztosítása érdekében, hogy...

Elmedin Konaković és Várhelyi Olivér közös nyilatkozatot tett miszerint Magyarország nem támogatja a srebrenicai határozatot az ENSZ Közgyűlésében. Elmedin Konaković és Várhelyi Olivér közös nyilatkozatot tett miszerint Magyarország nem támogatja a srebrenicai határozatot az ENSZ Közgyűlésében.
Bosznia1 hét telt el azóta

Várhelyi Olivér és Elmedin Konaković visszavonulót fújt, közös nyilatkozatot tettek közre Srebrenicáról

Közösen megállapították, hogy Várhelyi Olivér korábbi nyilatkozatai teljes tisztelettel adóznak az áldozatok iránt, és semmiképpen sem kérdőjelezték meg az 1995-ös...

Tíz perc múlva tizenegy: Barátok már nem lesznek, Elmedin Dino Konakovic és a Magyarországot képvislő Várhelyi Olivér Tíz perc múlva tizenegy: Barátok már nem lesznek, Elmedin Dino Konakovic és a Magyarországot képvislő Várhelyi Olivér
Bosznia2 hét telt el azóta

A boszniai külügyminiszter nekiment Várhelyinek, és felmondott egy Magyarországgal kötött szerződést

A boszniai külügyminiszter felmondta a március 6-i Szijjártó-látogatás során bejelentett EU-integráció támogatását célzó bilaterális megállapodást. Az egyezmény lényegében 50 boszniai...

A szerb elnök a kevés Fico a kevés szabad és szabadságszerető európai vezető közé tartozik, ezért Orbánnal együtt napokon belül meglátogatják A szerb elnök a kevés Fico a kevés szabad és szabadságszerető európai vezető közé tartozik, ezért Orbánnal együtt napokon belül meglátogatják
Magyarország2 hét telt el azóta

Vučić és Orbán a következő napokban meglátogatja a megsebesült szlovák miniszterelnököt

Az eléggé pongyolán fogalmazó belgrádi kormánypárti lap azt nem tisztázta, hogy Vučić és Orbán közösen keresi-e fel Robert Ficót, de...

Szlovákia

Európai Unió

Oroszország

Kína

Öt nap legjava