Connect with us

Szerbia

Vučić nevével fémjelzett listával indulnak a haladók a választásokon

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

lista
A szerb elnök aláírta a Szerb Haladó Párt választási listájának támogatását, miután a listát róla nevezték el (Forrás: Pink Televízió)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

„Aleksandar Vučić – Szerbiának nem szabad megállnia”. Ezt a nevet viseli az a lista, amellyel a Szerb Haladó Párt indul a december 17-ére kiírt rendkívüli parlamenti választásokon. A párt már meg is kezdte a támogató aláírások gyűjtését, amelyekből tízezerre van szükség a választási lista hitelesítéséhez. A haladók eddig mindig szélsebesen gyűjtötték össze és adták le az aláírásokat, mert a szerbiai törvények értelmében a szavazólapon a leadási sorrend alapján szerepelnek a pártok.

Vučić is aláírta a nevét viselő listát

A szerb köztársaság elnöke maga is aláírta a róla elnevezett listát Belgrád belvárosi „Savski venac” városrészében, így annak ellenére belekeveredett a parlamenti választásokba, hogy államfőként ildomosabb lett volna távol maradnia a kampánytól, elvégre az összes szerb állampolgárt és nem egy pártot kellene képviselnie.


A szerb elnök a lista aláírásának alkalmával úgy nyilatkozott, hogy a választások jelentik a legfontosabb napot, amikor kiderül, hogy milyen politikát támogatnak a szerbiai választópolgárok, és az is láthatóvá válik, hogy a választásokat milyen nehéz körülmények között tartják, valamint hogy milyen külső, belső és regionális kihívásokkal néznek szembe.

Vučić szerint az embereknek meg kell érteniük, hogy jövőbetekintés nélkül nem lehet meglenni, majd a pártot és államot összemosva méltatta az eddig elért eredményeket.

– Az út jelentős részét sikeresen megtettük, felemeltük az országot, és most még erőteljesebben kell folytatnunk a munkát az ország biztonsága és a még alacsonyabb munkanélküliségi ráta érdekében

– mondta Vučić, amihez szerinte meg kell oldani az átlagemberek problémáit kezdve a mágneses rezonanciás mammográfok beszerzésétől az életszínvonal emeléséig. A szerb elnök azért említette a mammográfokat, mert az utóbbi időben ezeknek a beszerzésével volt tele a kormánypárti sajtó.

Vučić a választások kapcsán úgy fogalmazott, hogy mindig örül a demokratikus megmérettetésnek, amikor megfogalmazódnak a különböző programok és előkerülnek a különböző ötletek.

Ki kivel fekszik össze?

Ezt követően – államfőként – gyorsan belegázolt az ellenzékbe, amelynek egyik vezetője, Nebojša Zelenović úgy fogalmazott, hogy a „Szerbia az erőszak ellen” elnevezésű ellenzéki lista számára a választások a Vučić elleni küzdelemről szólnak. Véleménye szerint azok a listák, amelyek egyetlen személy ellen irányulnak, nem érdemlik meg az emberek bizalmát.

A szerb elnök reagált Dragan Đilasnak, a szerb Jog és Igazságosság Pártja vezéralakjának arra a nyilatkozatára, hogy kész összebútorozni a (szélső) jobboldali ellenzékkel a belgrádi városi kormányzás megszerzése érdekében, országos szinten pedig hajlandó egy technikai kormány megalapítására.

Mellékesen szólva ez a kijelentés máris szakadást okozott a szélsőjobb háza táján a Dveri (Ajtók) és a Zavetnici (Eskütevők) között.

Vučić a magát demokratikusnak nevező Európa-barát ellenzékre utalva úgy fogalmazott, hogy számukra nem jelent problémát, hogy összeálljanak a ljotićistákkal (utalás Dimitrije Ljotić volt második világháborús fasiszta kollaboráns politikusra), miközben ők (a haladók) előre jelezték hogy a radikálisokkal nem állnak össze, mert jelentős különbségek vannak a programjaik között.

A szerb elnök ezt követően gyorsan az európai útra lépett, nyilván kihasználva, és a maga javára fordítva Ursula von der Leyen minapi szerbiai látogatását.

lista

– Sándor, erre van az európai út, ne tekingess másfelé! – próbálja Ursula a „helyes útra” terelni a szerb elnököt (Forrrás: szerb elnöki Instagram)

– Úgy gondoljuk, hogy Szerbiának ugyanúgy meg kell őriznie az európai utat, mint ahogy ápolja hagyományos kapcsolatait Oroszországgal és Kínával, de mivel mi nem utasítjuk el az európai utat, mint a radikálisok, ezért velük nem társulunk a kormányzásban

– mondta a szerb elnök amivel fel is oldotta saját maga és a szavazók számára azokat az ellentmondásokat, amelyek az általa vezetett kétszínű politika között feszülnek, miközben ismételten megemlítette az imént már szóba került második világháborús politikus nevét, amivel ha nem is a fasizmussal, de mindenképpen a kollaboráns magatartással hozta összefüggésbe a balközép ellenzéket.

Ezt szolgálták azok a korábbi elnöki nyilatkozatok is, amelyek szerint az ellenzéki vezetők gyakran fordulnak meg a külföldi nagykövetségeken, mert hogy onnan kapják az utasításokat.

Ugyanakkor nem szabad elmenni szó nélkül amellett sem, hogy Vojislav Šešelj csetnikvajda, a Szerb Radikális Párt vezetője a Happy televízióban azt mondta, hogy pártja a részleges helyhatósági választásokon – beleértve ebbe Belgrádot is – közösen indul a haladókkal, amiről már beszélt Aleksandar Vučić szerb elnökkel és Ana Brnabić miniszterelnökkel, aki az utóbbi időben szép fejlődést ért el a radikalizálódás terén.

– Képviselőink szerepelnek a jelöltlistákon, a választások után pedig a végrehajtó hatalomban is részt veszünk

– nyilatkozta a Happy TV-ben Šešelj vajda, aki ezt a programok egybeesésével indokolta, viszont azt is elmondta, hogy a parlamenti választásokon külön indulnak, mert ott vannak eltérések, ami valószínűleg az európai útra vonatkoztatható, azt ugyanis a radikálisok egyértelműen elutasítják.

Az „Aleksandar Vučić – Szerbiának nem szabad megállnia” elnevezésű listát már a december 17-ére tervezett választások meghirdetésének napján aláírta Ana Brnabić szerb miniszterelnök, valamint a szerb kormány számos minisztere, köztük Miloš Vučević, a védelmi tárca vezetője is, aki névlegesen a Szerb Haladó Párt elnöke, viszont – enyhén szólva és minden kétséget kizáróan – másodhegedűs lesz a decemberi választásokkal kapcsolatos teendők terén, a munka dandárját ugyanis elvégzi helyette a szerb elnök.

A Szerb Haladó Párt este kilenc óra körül bejelentette, hogy máris hatszorosan túlteljesítették a törvényes elvárásokat, miután 66 306 aláírást gyűjtöttek össze, ami azt jelzi, hogy valószínűleg ők lesznek az elsők a szavazólapokon, mert Szerbiában ez egyébként sem lehet másként.


Mini közvélemény-kutatás


Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.

[ays_poll id=19]
BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság6 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia6 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia6 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország7 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország5 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Őrizetbe vették Radivoje Stojkovićot, a valamikor jóhírű újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium igazgatója, mert gyanú szerint nem hajtotta végre azt a bírósági ítéletet, amely elrendelte egyik elbocsátott professzorának újbóli munkába helyezését
Szerbia3 nap telt el azóta

Már külön honlap számolja a lemondásokat és a letartóztatásokat Szerbiában
Még hivatalosan hatalomra sem került az Egyetemista lista, máris megkezdődött a harc az állami intézmények átalakításáért

A régi jó barátok tábortűznél danásztak (videó a cikk végén). A Viktorral kötött barátságunk tartós és őszinte. Az ilyen barátokkal mindig kellemes és vidám a társaság - írta az X platformon Milorad Dodik, boszniai szerb vezír
Szerbia4 nap telt el azóta

Vučić vendégül látja Orbánt, regionális árnyéktengely alakulhat ki
A választási vereség után Vučić már forradalmi terrort emleget, miközben Orbánnal készül találkozni

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap