Az Egyesült Államok a napokban erősítette meg, hogy lokátorromboló rakétákkal segíti Ukrajnát a legveszélyesebb orosz fegyverrendszerek megsemmisítésében. Erről a befolyásos amerikai napilap, a The Hill számolt...
Megint és újfent és ismét háborús témákkal hozakodott elő szerb elnök a Prva televíziónak adott interjújában. Ennek során kijelentette, hogy soha életében nem megy a horvát...
Több százmilliárd euróra rúg a nyugati olajcégek haszna, amelyet az ukrajnai háborúnak köszönhetően zsebeltek be. A Putyin- Zelenszkij duó „véres bohóckodása” akkora pénzekhez juttatta őket, amekkorát...
Újvidék polgármestere, Miloš Vučević, a napokban teljesen berágott a Horvátországban nyaraló szerbekre, mondván, hogy nem érti, miként engedhetik meg ezt maguknak a Vihar-hadműveletről történő megemlékezések idején....
A Daily Mail beszámolója szerint a La Manche csatornán átjutó tíz bevándorló közül négy nem éhínség vagy háború elől menekül, mivelhogy Albániából érkezik. A brit napilap...
A szerb elnök bejelentette, hogy két hónap múlva megkezdődik az infrastruktúra kiépítése a leendő nemzeti stadion környékén, amelyet a belgrádi repülőtér felé vezető út mentén létesítenek....
Miközben a görög ügyészség a szerb fegyvereket szállító ukrán gép Kavala közelében történt katasztrófájának okait vizsgálja, a szerbiai ellenzéki N1-es televízió ismét feltette a kérdést, hogy...
Az OTP Bank sikeresen zárta le az Alpha Bank Albánia megvásárlását, ezzel tovább bővül az OTP Csoport Albániában – közölte az OTP a Budapesti Értéktőzsde és...
A horvát kis üzemanyagforgalmazók szövetségének illetékesei bejelentették hogy mintegy 150 horvátországi kis benzinkút bezárásáról döntöttek. Ez jóval kevesebb, mint amennyiről korábban szó volt, de számuk így...
A szombat reggeli lövöldözést követően nyugalom van a makkhetesi erdőnél, az emberek azonban továbbra is félnek. A történteket követően a migránsok egy része is távozik a...
Az első megbetegedések akkor történtek, amikor 137 belgrádi diák nem politikai értelemben vett „zöld” csevapot evett a közismert turisztikai központnak számító Sokobanjában. Egy másik esetben minden...
A horvát miniszterelnök a magyar példát követve úgy nyilatkozott, hogy „megvédik a saját állampolgáraikat”, viszont hozzátette, hogy senki sem különböztetnek meg. Miután kora délelőtt a horvát...
A zágrábi székhelyű összeférhetetlenségi bizottság mai ülésén úgy döntött, hogy Andrej Plenković miniszterelnöknek 3 ezer kuna (kevesebb mint 400 euró) bírságot kell fizetnie a vagyonnyilatkozatban szereplő...
Tomislav Momirović szerb közlekedési és infrastrukturális miniszter bejelentette, hogy drónokat kell „bevetniük” az Újvidék felé közlekedő szupervonat védelmére. Momirović erről azután beszélt, hogy a napokban ismét...
Magyarország és Szlovénia példájára hivatkozva az üzemanyag árának hatósági korlátozását követeli a bukaresti kormánytól a román fuvarozók országos szövetsége (FORT) is – tudatta hétfőn az Agerpres...
A mindennapi élet és a médiumok által festett kép egyfajta „páneurópai tudathasadásra” utal: miközben a politikai elitek kényszerpályán mozognak, és arra kényszerítik a (Keletet és a)...
A román államfő szerint a növekvő fogyasztói árak közepette emelni kell a nyugdíjakat is, mivel tisztességtelen lenne a válság árát kizárólag a nyugdíjasokkal megfizettetni. Klaus Iohannis...
A horvát kormány ülését követően Andrej Plenković miniszterelnök bejelentette, hogy az általa vezetett testület beavatkozásának köszönhetően szerdán enyhe árcsökkenés várható a benzinkutakon. Ezt az teszi lehetővé,...
Aleksandar Vulin szerb belügyminiszter a napokban kijelentette, hogy a rendőrség másfél év alatt több mint 30 szervezett bűnözői csoportot oszlatott fel, ebből 2022 januárja és júniusa...