Connect with us

Horvátország

FIZET, MINT A KATONATISZT? Megbírságolták a miniszterelnököt, de nincs kifogása ellene

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A zágrábi székhelyű összeférhetetlenségi bizottság mai ülésén úgy döntött, hogy Andrej Plenković miniszterelnöknek 3 ezer kuna (kevesebb mint 400 euró) bírságot kell fizetnie a vagyonnyilatkozatban szereplő pontatlanságok miatt. Plenković három részletben fizetheti ki a bírságot. Mindeközben New Yorkban cincognak a horvát startupok, Horvátország máris balkáni „IT-nagyhatalom”.

Megbírságolták a miniszterelnököt

Az előző bekezdésben említett bizottság október elején indított eljárást indított Plenković ellen, 2016 és 2018 között a horvát miniszterelnök ugyanis „úgy vallott”, hogy felesége többet keresett, mint amennyit „igaziból” hazavitt. A vagyonnyilatkozat szerint Plenkovićné fizetése 121 385 HRK volt (mai árfolyamon közel 6,5 millió forint), 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban valójában kétszer kevesebbet kapott, mert szülési- és szülői szabadságon volt.


Plenković azt sem vezette be vagyonnyilatkozatába, hogy felesége egy telek egyharmadát örökölte a dubrovniki Makoše településen. Ez egy 759 négyzetméteres telek, 61 négyzetméteres alapterületű házzal. Plenkovićné ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy nem is tudott az örökségről, mert nem használja a kérdéses ingatlant.

A kormány szóvivője szerint, a miniszterelnöknek nincs kifogása a határozat ellen, és ki fogja fizetni a bírságot.

Arról a horvát kormányszóvivő nem nyilatkozott, hogy a miniszterelnök él-e a felkínált lehetőséggel, hogy havi ezer kunás részletekben fizesse ki a bírságot, vagy netán jó katonatisztként, belenyúl a bugyellárisba, és egyszerre leperkálja a jelzett összeget.

Szóval, mint már számtalanszor megjegyeztem, miniszterelnöknek lenni hálátlan feladat, ott macerálják az embert, ahol érik, miközben a gyengébb idegzetű állampolgárok ejtenek néhány könnycseppet, annyire meghatódnak. Kezét csókolom!

Horvát startup-fesztivál New Yorkban

Mint már nemegyszer beszámoltam róla, a horvát gazdaság világraszóló eredményeket produkáló ágazata a technológiai szektor, pedig az IT-cégeket teljes közöny övezi hazájukban, mindennemű állami segítség, átgondolt stratégia nélkül működnek – hagyják őket éhen halni. Ezért inkább a nemzetközi piacon halmozzák a sikereket, mert otthon nem sok keresnivalójuk van.

Valahogy hasonlóképpen van ez, mint a horvát labdarúgó válogatott esetében, amely káprázatos eredményeket ér el anélkül, hogy „állambácsi” támogatná a horvát focit.

Az országban a mai napig nincs egy normális stadion sem, egy van épülőfélben, az eszéki, de azt is magyar tőke, illetve „jóságos” Mészáros Lőrinc építi.

A horvát startupoknak azonban nagy előnyük, vagyis piszkos nagy előnyük, amire éppen a New York-i találkozó hívta fel a figyelmet, hogy nagyon otthon vannak Amerikában. Merthogy a kint élő horvátok igyekeznek segíteni honfitársaiknak, hogy könnyebben eligazodjanak a bizniszben.

Mindez arról jutott eszembe, hogy pénteken New Yorkban megkezdődött egy háromnapos startup-konferencia, valójában az eddigi legnagyobb horvát startup befektetési konferencia külföldön, az ACAP 2022.

A háromnapos esemény során a szervezők összehozzák a horvát startupokat és az amerikai befektetőket. A horvát küldöttséget az „egyszarvúak”, a Rimac és az Infobip vezeti, azaz Mate Rimac és Silvio Kutić. A horvát diaszporát Robert Herjavec, a rendkívül népszerű Shark Tank tévéműsor vezető producere, Iva Vukina, a Goldman Sachs egyik végrehajtó igazgatója, Pete Radovich, a CBS sportműsorának alelnöke, Marko Ratešić a Goldman Sachs amerikai pénzügyi és stratégiai befektetésekért felelős operatív igazgatója, Dubravko Lakos Bujas a JP Morgan vezető tőkestratégája, Kreso Marušić, a Bridgewater Associates vezérigazgatója, valamint a One Equity Partners alelnöke, Mario Ančić képviselték.

Hogy kicsit jobban megértsük a „rejtett horvát gazdaság” erejét, felsoroljuk a horvát résztvevőket, azzal a megjegyzéssel, hogy ezek mind már bejáródott, a világpiacon ismert cégek, egyikről-másikról mi is hírt adtunk a BALK-on, mivel szívügyünknek tartunk minden technológia fejlesztést/fejlődést.

Szóval a leghíresebb horvát startupok közül a konferencián részt vesz Josip Cesić (Gideon Brothers), Hrvoje Ćosić (Aircash), Damir Sabol (Photomath), Antonio Šeparović (Oradian), Alan Sumina (Nanobit), Irena Jerković (TalentLyft), Ivan Jelušić (Orqa), Darko Jovišić (Robotiq.ai), Ante Medić (PulsarLabs/Ironbull), Daniel Ackerman (Degordian), Albert Gajšak (CircuitMess), Alan Orlić (TinkerLabs), Marin Trošelj a STEMI-től, Marko Brkljačić a NUOTWO-tól, Marija Vrljić a ScalmiBio-tól, Matija Žulj az Agrivi-tól, Josip Šimunović a SinnovaTek-től és Jan De Jong a Webpower Adria-tól.

Hangsúlyozom, a felsorolt cégek mindegyikének értéke több millió dollár, és működési területük nem a horvát, hanem a világpiac.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország6 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap