Szerbia
BÜDÖS RÁNTOTTA, “ZÖLD” CSEVAP: Ezzel etetik az iskolai kirándulásokon a szerb diákokat
Az első megbetegedések akkor történtek, amikor 137 belgrádi diák nem politikai értelemben vett “zöld” csevapot evett a közismert turisztikai központnak számító Sokobanjában. Egy másik esetben minden bizonnyal romlott képviselőfánkot szolgáltak fel 76 aleksandrovaci diáknak, akik egy másik fürdővárosba, Niška Banjába rándultak ki. A múlt héten 25 óvodás büdös rántottát kapott, szintén egy kirándulás alkalmával.
Óvodások betegedtek meg
Az első szalmonellafertőzés, amely egyébként halálos is lehet, május 26-án történt, a legutóbbiról pedig minap érkezett jelentés, amikor a 75 óvodás közül 25 szalmonellafertőzés tüneteit “produkálta”.
Az óvodások egy pihenéssel egybekötött háromnapos oktatási programban vettek részt a napokba egy divčibarei üdülőközpontban, a megbetegedésekről szóló hírt megerősítették az óvoda vezetői is.
A gyerekek arról számoltak be, hogy a reggeli rántotta büdös volt, vagyis nem éppen olyan volt a szaga/illata, mint ahogy azt ők megszokták.
A legtöbb kisgyerek esetében magas lázról és véres székletről számolt be a szerb média, miközben többen közülük intenzíven hánytak, ám csak néhány esetben bizonyosodott be, hogy szalmonellafertőzés történt. Négy gyermeket bennfogtak a kórházban.
A megbetegedések a Stevan Filipović nevet viselő gyermeküdülőben történtek, a szervező pedig egy belgrádi iroda volt. Ők újságíróknak azt mondták: nekik is érdekük, hogy fény derüljön arra, hogy valójában mi is történt, és hogy kit terhel a felelősség.
Az érintett üdülőközpont vezetője szerint minden felszolgált menüből két napig tárolnak egy-egy porciót, így bármikor ellenőrizhető az étel minősége. Azt is hozzátette, hogy ők is vigyáznak a gyerekek egészségére, ezért sem krémes állagú édességeket, sem fagylaltot nem szolgálnak fel a kis vendégeknek.
A többi eset
Egy másik eset alkalmával 76 alsós kisdiák, akik – mint már említettük – Aleksandrovacból Nišbe mentek kirándulni, szalmonellafertőzést kapott, miután fánkot evett: volt, aki kettőt is.
Május 26-án az egyik belgrádi általános iskola 137 diákja betegedett meg, ez volt az első eset. A gyerekek a kirándulást követően azt mesélték a szüleiknek, hogy “zöld” csevapot szolgáltak fel nekik.
Az illetékes közegészségügyi hatóság szerint ilyen esetekben meg kellene kérdezni az óvónőket, tanítókat is, mert szerintük az étel minősége nem feltétlenül kifogásolható, ha egy kisgyermek azt mondja valamire, hogy furcsa a szaga.
A megbetegedések igencsak kellemetlen időpontban szaporodtak el, amikor a szerb elnök minden eszközzel a hazai turizmus propagálására törekszik. Instagram-oldalán például nemrégiben fotópályázatot hirdetett, amelyre hazai tájakról készül felvételeket lehet beküldeni.
Aleksandar Vučić a napokban jelentette be, hogy 15 ezer dinár (kb. 50 ezer forint) “nyaralási pótlékot” kapnak a leginkább rászorulók, a vouchereket hazai (szerbiai) üdülőhelyeken lehet beváltani.
Koszovó
Koszovói albán politikai marketing és a koszovói szerb szabadságharcos fényűző élete
A koszovói hatóságok behatoltak Milan Radoičić lakásába és villájába, miután a koszovói szerb politikus és “üzletember” tudatta a nagyérdeművel, hogy ő szervezte meg a Banjska közelében végrehajtott fegyveres akciót, amellyel ellenállásra akarta bátorítani a koszovói szerb népet. Ha a rendőrök bementek Radoičić lakásába és “kicsinyke villájába”, akkor már videót is készítettek, nyilvánvalóan a politikai marketing szempontját szem előtt tartva, hogy bemutassák, milyen körülmények között élt a “meztelen kezű nép” (goloruki narod) önjelölt szabadságharcosa.
Szabadságharcos vagy a régió Pablo Escobarja
A felvételeket már megszokott módon Xhelal Sveçla koszovói belügyminiszter tette közzé, a jelek szerint ő szereti a bizonyítékokat, vagy a bizonyítékoknak tűnő filmecskéket megosztani a közösségi csatornákon.
Sveçla a videót a Facebookon és az X-platformon is közzétette, így a koszovói és a szerbiai internet népe kedvére gyönyörködhetett vagy szörnyűködhetett, hogy milyen körülmények között él egy elnyomott koszovói szerb szabadságharcos.
A koszovói belügyminiszter populista filozófiát is belevitt a bejegyzésébe, albánul a nagy népi Facebookon, angolul pedig a félértelmiségi X-platformon.
Sveçla az X-en azt írta, hogy Radoičić ingatlanjai megerősítik a tényt: hogy ő nem szabadságharcos, mert a szabadságharcosok mindenki jogaiért küzdenek, nem pedig néhány ember gazdagodásáért.
Kapcsolódó cikk
A koszovói belügyminiszter a Facebookon megerősítette, hogy a bírósági végzésnek eleget téve a koszovói rendőrség rajtaütött Milan Radoičić Ujman-tavi villáján is, amit szabadságharcos nyelven Gazivoda-tóként szokás emlegetni.
Sveçla a rövid X-platformos bejegyzését a Facebookon egy kicsit cifrázta is, megjegyezte ugyanis, hogy Radoičić nem egy “szabadságharcos”, hanem a régió Pablo Escobarja, aki társaival együtt a Civilna zaštita (Polgári védelem) álarca alatt az állam és más állampolgárok rovására lett multimilliomos.
A Civilna zaštita egy észak-koszovói szerb szervezet, amelyet a pristinai kormány már korábban terrorista csoportként nevezett meg.
Politikai marketing
A videóból nem csak az derül ki, hogy a pálmafák nem szeretik a viszonylag hűvös koszovói időjárást, hanem az is, hogy a “filmecskét” az elejétől végéig rendőrök készítették, nem pedig szakemberek.
Megboldogult televíziós előéletem alapján feltételezem, hogy az operatőrök és a vágók biztosan hányják a keresztet, ha megnézik az összeeszkábált videót, amelyben siralmasan amatőrök a felvételek, hogy a vágásról ne is beszéljünk.
Kapcsolódó cikk
Viszont a célját így is elérte, mert még a szerb internetezők is szörnyülködtek azon, hogy milyen fényűző házacskája van/volt a magát szabadságharcosnak tartó Milan Radoičićnak.
De nem csak a koszovói albán belügyminiszter foglalkozik politikai marketinggel, hanem a külügyminiszter, Donika Gërvalla-Schwarz, vagyis a “drága Donika” is, ahogy a horvát külügyminiszter szokta emlegetni a külügyminiszter asszonyt, de az egy más kávéház.
Nos, a drága Donika most egy fotót tett közzé, azzal a céllal, hogy a szerb vezetést is bemártsa, Pristina mindenképpen ezt szeretné elérni, ez a nem titkolt, és a nem is minden alapot nélkülöző cél.
Vlagyimir Putyin és a Jevgenyij Prigozsin balkáni kettőseként emlegetik őket (Forrás: X-platform,
Donika Gërvalla-Schwarz)
Gërvalla-Schwarz egyelőre csak az X-platformon osztotta meg a fotót, a hozzáfűzött Vučić szerb elnök közeli munkatársának nevezte Radoičićot.
A pristinai vezetés ezt olyan hasonlatokkal igyekszik alátámasztani, miszerint a Vučić-Radoičić páros a Slobodan Milošević és Željko Ražnatović Arkan mostani megfelelője, de emlegetik úgy is őket, ami talán a ma emberének többet mond, mint Vlagyimir Putyin és Jevgenyij Prigozsin balkáni kettősét.
-
Koszovó7 nap telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Szerbia6 nap telt el azóta
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
-
B A Balkanac2 nap telt el azóta
Felröhögünk a dolgok állásán (Kontrapunkt ’23)
-
Szerbia2 nap telt el azóta
Vajon mire figyelmeztetett Vučić a Presevo-völggyel kapcsolatban?