Románia
RAGADÓS PÉLDA: Üzemanyagár-stopot követel a román fuvarozók országos szövetsége
Magyarország és Szlovénia példájára hivatkozva az üzemanyag árának hatósági korlátozását követeli a bukaresti kormánytól a román fuvarozók országos szövetsége (FORT) is – tudatta hétfőn az Agerpres hírügynökség. A munkáltatói szövetség szerint nincs más megoldás a „töltőállomásoknál kialakult helyzet” rendezésére, mint az árstop bevezetése.
A szövetség szerint leáll az egész gazdaság, ha Románia nem követi Magyarország és Szlovénia példáját.
– Magyarországon és Szlovéniában a politikusok nem az elégséges kőolaj-tartalékokra hivatkozva próbáltak mindenkit megnyugtatni, ahogyan történt ez három hónapja Romániában, hanem üzemanyagár-stopot vezettek be a hazai fogyasztók számára. Három hónap elteltével most már meg szeretnénk tudni a román állam valamelyik hivatalos képviselőjétől, hogy mi köze a olajtartalékoknak az üzemanyag árához, mert ez idő alatt nem akadt még senki, aki tudott volna erre válaszolni
– idézte az említett hírügynökség a fuvarozók közleményét.
A szövetség ugyanakkor üdvözölte azt a törvényhozói kezdeményezést, amely – 19 százalékról – 5 százalékra csökkentené a közúti fuvarozási szolgáltatásokra kivetett áfát. A FORT követeli a bukaresti kormánytól, hogy a tervezetet sürgősségi rendelettel azonnal léptesse hatályba, és csak utólag küldje törvényi jóvágyásra a parlamentbe.
A romániai fuvarozók szövetsége országos megmozdulást szervez a benzinkutaknál, és ezzel kapcsolatban arra bíztat minden, fuvarozással foglalkozó vállalkozást, hogy csatlakozzon a demonstrációhoz.
A gázolaj ára a múlt héten a román piacvezető Petromnál meghaladta a literenkénti 9 lejes (720 forint) szintet . Június folyamán ez már a hatodik drágítás volt – hívta fel a figyelmet az Economica.net gazdasági portál.
A Ziarul Financiar pénzügyi lap szerint a gázolaj mintegy másfélszeresére drágult Romániában az év eleje óta, és semmi jele annak, hogy az áremelkedés leállna a közeljövőben.
A benzint literenként 8,5 lej körüli áron adják a Petrom-kutaknál, tehát valamivel olcsóbb, mint a gázolaj.

