Szerbia
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát

Olivera Zekić, a szerbiai elektronikus médiát szabályozó testület tanácsának elnöke náci egyenruhás fotót tett közzé magáról a Telegram csatornáján. Ráadásul nem egy szimpla náci egyenruhába álmodta bele magát, hanem Reinhard Heydrichnek, a holokauszt egyik kezdeményezőjének és szervezőjének uniformisába photoshopolta be fényképes mását, amit saját bevalássa szerint provokációnak szánt. A józan ésszel nehezen értelmezhető megnyilvánulás – és ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni – egy olyan személytől származik, aki a függetlennek nevezett szerbiai médiahatóság vezetője. Ez a hatóság osztotta ki az országos sugárzás jogát a négy kormányközeli televízió: a Pink, a Happy, a Prva és a B92 számára. A képet Zekić egyébként saját indíttatásból tette fel az említett közösségi csatornára. Az esettel kapcsolatban megszólalt a Zsidó Hitközség is.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
Provokált a médiahatóság elnöke
A Szabad Európa Rádió kérdésére válaszolva Zekić azt mondta, hogy „tisztán provokációból” tette fel a képet a Telegramra.
– Mint tudják, szeretek provokálni. Feltehettem volna néhány Corax és Petričić karikatúrát, amelyek sokkal rosszabbak. Ez egy fotómontázs a Twitterről, és én tettem fel
– mondta minden szégyenérzet nélkül Olivera Zekić, miközben úgy képzelte el magát, mint aki Reinhard Heydrich szerbiai alteregója.

Az említett Corax ritkán ábrázolja a szerbiai médiahatóság elnökét, viszont annál gyakrabban a szerb elnököt (Forrás: You Tube, Corax-film)
Az Al Jazeera Balkans ezzel kapcsolatban, azt kérdezte, hogy vajon kit és miért akar provokálni annak az intézménynek a vezetője, amelynek a törvények betartását kellene ellenőriznie a szerbiai médiatartalmakban.
A médiaszövetségek, történészek és jogászok számos reakciójukban sürgetik a neonáci és fasiszta jelképek használatának tilalmáról szóló törvény alkalmazását Zekić ellen.
A belgrádi nagyon ellenzéki Nova televízió – amelyről még szó lesz – például megjegyzi, hogy ezért jobb helyeken börtön jár, kételkedik azonban abban, hogy erre Szerbiában sor kerülhet, mert úgyis elmaszatolják az ügyet.
Ugyanakkor az ellenzékhez közeli értelmiség szintén erőteljes fellépést kér Zekić ellen a példátlan önkifejezési mód láttán.
– Mindazok, akik exhibicionista, politikai vagy egyéb okokból náci jelképeket viselnek, valójában reaffirmálják ezeket az elképzeléseket
– nyilatkozta a Szabad Európának Branka Prpa történész, író, a Belgrádi Történeti Levéltár egykori igazgatója.
Prpa rámutatott, hogy a náci Németország jelképei nem azok a szimbólumok, amelyekkel az európai országokban lehet parádézni.
Mielőtt még továbblépnénk jelezzük, hogy a cikk következő része arról szól, hogy itt valójában egy csapdahelyzet van, amelyet nehezen ismernek fel azok, akik egyik vagy másik szekértáborban vertek sátrat.
A Zsidó Hitközség is reagált
Ez már egy olyan mélyütés volt, amelyre a Zsidó Hitközség is reagált, mert ugyanis nem helyénvaló ilyenmódon sokkolni a közvéleményt különös tekintettel arra, hogy milyen felelős tisztséget tölt be Zekić asszony.
– A REM elnöke az emberiség történelmének legrosszabb időszakával szórakozik, amivel egyszerre sérti meg az egész szerbiai és térségbeli zsidó közösséget, és relativizálja az emberiség legnagyobb gonoszságait, amelyekre sok túlélő tagunk még emlékezik
– jegyezte meg a szerbiai Zsidó Hitközség.
Látva az erőteljes ellenvéleményeket, Olivera Zekić tovább feszítette a húrt, elmagyarázta ugyanis, hogy mi hozta ki belőle a nácit, miközben Dani Alveshez hasonlította magát, aki egy szögletrúgás alkalmával megette a banánt, amit a Villarreal szurkolói dobtak be neki.
– Azért tettem, mert éveken át rohadt szukának hívtak, állatnak rajzoltak, börtönruhás alakként ábrázoltak, leköptek, átkoztak, megaláztak és különféle büntetésekkel, köztük halállal is fenyegettek
– utalt a már említett két karikatúristára Predrag Koraksić Coraxra és Dušan Petričićre a szerbiai médiatanács elnöke, aki még hozzátette:
– Ugyanúgy tettem, mint Dani Alves. A tömeg arcába nevettem, és megmutattam, milyen ostobák és banálisak a vicceik, a rajzaik, a fotómontázsaik.
A szerbiai kormánypárti Informer is reagált az esetre. Olivera Zekić a portálnak elmondta, hogy dühítik őt a szerb elnök elleni támadások az ellenzéki televíziókban, viszont az általa vezetett intézmény azokra nem tud hatni, mert az oligarcha televíziók Luxemburgban vannak bejegyezve.
Az N1 televízió nemrég a választásokkal kapcsolatban sugárzott egy dokumentumfilmet a szerb elnökről „Én Aleksandar, az állami gambit (vezércsel)” címmel, amely a film elején látható meghatározás szerint nem a sakkozó, hanem a politikus Vučićról szól, akit sikertelen huligánnak, félrecsúszott újságírónak és a jogot sárba tipró jogásznak minősítettek, mert elárulta a saját generációját és ideológiáját, miközben elgáncsolta az ország lakosságát.
A film nem csak a szerbiai médiatestület vezetőjének, hanem szinte minden kormánypárti politikusnak megakadt a torkán.
Olivera Zekić szerint ebben és minden más esetben csak annyit tudnak tenni, hogy írnak a luxemburgi médiahatóságnak az N1 és a Nova S műsoraival kapcsolatban, viszont miután a luxemburgi hatósággal nincsenek jó viszonyban, azok a kérelmekre fél évvel később reagálnak, és általában kioktató válaszokat adnak.
A szerbiai médiahatóság elnöke rendkívüli képmutatásnak nevezte, hogy a Szerbiában sugárzó luxemburgi média piszkos kampányról beszél, amikor szerinte ők maguk indították el először az ilyen jellegű kampányolást éppen az említett filmmel.
Az elmondottakból kiderül, hogy a Zekić-üggyel újabb front nyílik a szerbiai választási kampányban, és még az sem zárható ki, hogy ezt nem a médiahatóság elnöke találta ki, hanem egy legfelsőbb szintről indított és dirigált provokáció volt, amellyel az Egyesült Államokhoz közeli ellenzéki televíziókat igyekeznek ellehetetleníteni vagy legalább kompromitálni Szerbiában, bizonyos értelemben egy szuverenitási akcióval, amely elég durvára sikeredett.
Ezzel pedig némileg cáfoljuk azt, amit a bevezetőben említettünk, miszerint az inkriminált képet Zekić saját indíttatásból tette fel az említett közösségi csatornára.
Mini közvélemény-kutatás
Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.
[ays_poll id=42]
- Szerbia5 nap telt el azóta
Donald Trump Jr. Belgrádban, találkozott Vučić elnökkel
- Szerbia5 nap telt el azóta
A Vörös Sapkások az Úttörő parkban, ezek Vučić igazi barátai
- Románia6 nap telt el azóta
A zsoldosvezér üzenete: Ragadjatok vasvillát!
- Szerbia5 nap telt el azóta
Ki verte ki egy rendőr szemét, a diákok vagy a társai?