Connect with us

Szerbia

Elszabadult az utca a képviselőházban, félig-meddig megalakult az új szerbiai parlament

Az ellenzék a saját győzelmének tekinti, hogy az utóbbi tizenkét évben – vagyis Vučić kormányzásának idején – az alakuló ülésen először nem választottak parlamenti elnököt, illetve hogy a külföldi nagykövetek közül senki sem volt a karzaton. Itt azért halkan megjegyeznénk, hogy a szerbiai ellenzék eddigi egyetlen parlamenti sikere, hogy bevitte az utcát, illetve az utcai módszereket a képviselőházba

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A himnusszal kezdődött a parlamenti ülés, aztán jött a balsors, amit a leginkább az utcai módszerek jellemeztek
A himnusszal kezdődött a parlamenti ülés, aztán jött a balsors, amit a leginkább az utcai módszerek jellemeztek (Forrás: Screenshot, RTS)
Cikk meghallgatása

Mintegy másfél órás utcai közjátékokkal tarkított komédia után félig-meddig megalakult a szerbiai parlament. Korábban arról írtunk, hogy a szerb kormányzat sietteti az új törvényhozás létrehozását, hogy elfelejtesse a választási csalásokat, ennek érdekében nagy horderejű kérdéseket nyitott meg, mint legutóbb egy két és fél évtizeddel ezelőtti újságírógyilkosságban hozott felmentő ítélet kihirdetése, vagy a lítium kiaknázásával kapcsolatos kérdések felmelegítése. A sietséget jellemzi az is, hogy az alakuló ülés megtartásával nem várták meg, hogy a nemzetközi megfigyelők holnapután közzétegyék a december 17-i választásokkal kapcsolatos jelentésüket, amely az ellenzéki várakozás szerint elmarasztaló lesz, és nemzetközi vizsgálatot sürget.

Ellenzéki és kormánypárti transzparensek

Az alakuló ülést a himnusz meghallgatása nyitotta meg, amelyet egy vegyeskar adott elő, majd a parlamenti elnök szerepét ideiglenesen betöltő legidősebb képviselő üdvözölte a társakat, mármint azokat, akik bent voltak a teremben, miután az ellenzékiek egy része nem vett részt az ülésen, számokban kifejezve ez azt jelentette, hogy a 250 megválasztott képviselő közül 216 vett részt az ülésen.



Az elnöklő Stojan Radenović egy nyugalmazott szerbiai matematikus, aki a nevét igazán azzal véste be a szerbiai köz- és tudományos életbe, amikor a „látnoki” jelzővel jellemezte Aleksandar Vučić szerb államfő politikáját.

Középen és főszerepben a nagy szerb matematikus

Középen és főszerepben a nagy szerb matematikus (Forrás: Screenshot, RTS)

Vannak azonban, akik még emlékeznek azokra az időkre, amikor Radenović úgy fogalmazott, hogy az „elhasználódott” politikai elitnek – mindkét oldalt beleértve – távoznia kellene, hogy utat nyisson a „friss vérnek”.

Az ideiglenes parlamenti elnököt 2017-ben különösen az aggasztotta, hogy a „szerb elnök egyetlen ígéretét sem teljesítette”, majd Szaddám Huszeint, Moammer Kadhafit, Tito elnököt és Slobodan Miloševićet kezdte emlegetni, ezzel kapcsolatban ugyanakkor nem tartott attól, hogy diktatúra lesz Szerbiában, mert a Vučić elnököt támogató koalíció nem képes diktátort állítani és diktatúrát kialakítani, nagyon gyenge ugyanis, és „vékony a tudásban”, vagyis igencsak butuska.

A matematika professzor azóta újraszámolta az egyenletet és egészen más eredményre jutott, és egy kis szaúd-arábiai kitérőt követően beállt a butuskák közé. Jól tudjuk, hogy Szaúd-Arábia az az ország, amely hazai kapacitások hiányában mindenfélét összevásáról a focistáktól a matematikusokig, hogy a fegyverekről ne is beszéljünk.

Ellenzéki plakátok a szerbiai parlamentben

Ellenzéki transzparensek a szerbiai parlamentben (Forrás: Screenshot, RTS)

A szerbiai parlamenti ülés megnyitásakor Radenović alig mondott néhány szót, az ellenzéki padsorokból máris előkerültek a transzparensek, amelyeken leggyakrabban az „Elcsaltátok a választásokat” vagy a „Tolvajok” felirat volt olvasható, az egyiken pedig a szerb elnök arcképe volt látható azzal a felirattal, hogy „President of the Republic, Maffiafőnök”.

A közvetítés során egy pillanatra látható volt, hogy az egyik biztonsági ember megszerezte és széttépte a „maffiafőnökös” plakátot, amelyet aztán átadott Miloš Vučevićnek, a Szerb Haladó Párt névleges elnökének, elvégre az ő főnökéről van szó.

A nacionalista ellenzék időközben a „Koszovó egyenlő Szerbia” transzparenst emelte a magasba, de volt egy másik transzparensük is, amely szerint a Szerb Haladó Párt a választási győzelmekért „koszovói vereségekkel” fizet. A transzparensek megjelenésével párhuzamosan megszólaltak a sípok is, már csak az a kérdés, hogy mikor jelennek meg a lábasok és a kanalak a szerbiai parlamentben, mint hangkeltő eszközök.

A kormányzat hívei közben a karzaton bontottak ki egy hosszú molinót, amelyen arra történt utalás, hogy az ellenzéki csalók, illetve tolvajok – áttételesen szólva – most sem kerültek a húsosfazék közelébe, és így nem folytathatják a lopást. A molinó kibontását a kormánypárti sorokból tapsvihar fogadta, észrevételünk szerint a hat VMSZ-es képviselő nem tapsolt hozzá, miután a magyar párt akkor is kormányzati oldalon állt, illetve ült a parlamentben.

Mindez arra utal, hogy az utca beköltözött a szerbiai képviselőházba, és nem csak beköltözött, hanem azon nyomban el is szabadult, és körülbelül minden ott folytatódik, ahol a választási színjáték előtt abbamaradt.

Az már csak hab a tortán, hogy Radenović ismertette négy helyettesének a nevét is, ezek közé tartozik a Szerbiai Szocialista Párt képviseletében Marko Milošević, az előbb véres jelzők nélkül említett Slobodan Milošević unokája is.

A kormánypárti molinó

Ki a nagyobb tolvaj? A kormánypárti molinó (Forrás: Screenshot, RTS)

Ezt követően a nagy sípolás közepette – vuvuzelák még nem voltak – a matematikus házelnök kiszámította, hogy megteremtődtek a parlamenti munka feltételei, majd kisvártatva felfüggesztette az ülést, hogy a mandátumvizsgáló bizottság megkezdhesse a munkát.

Utcai felvezetés után eskütétel

Miután az előbb említett bizottság befejezte a munkát a parlamenti képviselők letették a hivatali esküt, többre azonban nem futotta, pedig sokkal bővebb volt a napirendi pontok listája, például meg kellett volna választani az új parlamenti elnököt.

Erre a posztra a bicskanyitogató megnyilvánulásairól ismert Vladimir Orlić eddigi házelnök mellett Nikola Selaković esélyes, aki már jó pár miniszteri poszton csődöt mondott, ha megválasztják, akkor itt is kipróbálhatja magát. Ebben az a jó hír, hogy legalább kikerül a kormányból.

Parlamenti ülés, illetve állás

A parlamenti ülés, illetve állás alkalmával Nikola Selaković is tapsol, persze, nem a Maffiafőnök feliratnak, hanem a kormánypárti molinónak (Forrás: Screenshot, RTS)

Az ellenzék a saját győzelmének tekinti, hogy az utóbbi tizenkét évben – vagyis Vučić kormányzásának idején – az alakuló ülésen először nem választottak parlamenti elnököt, illetve hogy a külföldi nagykövetek közül senki sem volt a karzaton (bár nem lepődnénk meg, hogy ha az orosz nagykövet ott téblábolt volna valahol), és – mint Dragan Đilas a Danas című napilapnak elmondta: az is eredmény, hogy a parlamenti ülés folytatására majd csak akkor kerül sor, amikor már ismert lesz a külföldi megfigyelők jelentése.

Itt azért halkan megjegyeznénk, hogy a szerbiai ellenzék eddigi egyetlen parlamenti sikere, hogy bevitte az utcát, illetve az utcai módszereket a képviselőházba, amit – mint a kormánypárti molinóbontás bizonyít – a legnagyobb kormánypárt is elfogadott, és nemcsak elfogadott, hanem alkalmazott is.


Mini közvélemény-kutatás


Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.


Ha nem tetszenek a felkínált opciók, magad is adhatsz hozzá egy újabb válaszadási javaslatot. Ehhez kattints a megfelelő mezőbe, és kezdj el gépelni! Az általad felkínált javaslat szerkesztőségi jóváhagyást követően kerül a listára.


[ays_poll id=79]



Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap