Lehet, hogy David Cameron kért meg személyesen két pristinai albán fegyvercsempészt, hogy vigyen át néhány pisztolyt Szerbiába, annak destabilizálása érdekében?
Horvátországhoz hasonlóan Szerbiában is sikerült nem észrevenni vagy éppenséggel elbanalizálni a veszélyt, pedig az orvostársadalom már november közepén figyelmeztetett rá
A JANAF mandarinnyelven megírt nyilatkozatában visszautasította Hernádi megállapítását, és megesküdött arra, hogy minden piszkoskodás kizárt, mert ügyelnek arra, hogy minden kedves kliens azonos feltételek mellett vehesse...
Pristinai magyarázat szerint a koszovói kormány válaszintézkedése azért késett, mert a belgrádi kormány a december 25-e óta eltelt tíz napban hivatalos formában sehol nem tette közzé...
Az ügyvivő védelmi miniszter szerint a kötelező sorkatonai szolgálatról szóló határozat újraaktiválására irányuló kezdeményezés az ország biztonsági helyzetének áttekintése után született
Vučić azt üzente, hogy nem érdekli, mit mondanak a külföldi kormányok, foglalkozzanak inkább magukkal meg a saját problémáikkal, amiből szerinte némelyiknek több van, mint a belgrádi...
- Nem emlegethetjük az európai integrációt, miközben éppen ennek az ellenkezőjét tesszük - mondta a montenegrói elnök, aki szerint a külpolitikai célok iránti elkötelezettséget nem csak...
A tanmese lényege, hogy a hadiipar – bármely más iparhoz hasonlóan – egy rendszer, amely az alapanyagok beszállítóin nyugszik. Mint ez tavaly végérvényesen világossá vált, kisded...
A szerb kormány Koszovóval foglalkozó hivatalának a vezetője hangoztatta, hogy a koszovói rendszámú autók szerbiai közlekedésének engedélyezése nem jelenti Koszovó függetlenségének elismerését
Szerbiában Aleksandar Vučić Instagram-oldala szinte hivatalos hírforrásnak számít, az elektronikus média sokszor tájékozódik innen, és sokszor hivatkozik erre a profilra, ezt tette most is
Az amerikai védelmi minisztérium közben megerősítette, hogy az amerikai hadsereg közel ötven tagja indult az oklahomai Tulsából Koszovóba, ahol a texasi felkészülést követően csatlakoznak a KFOR-hoz
Vučić: Nem is tudom, hogy mit mondjak erre, mit vártak, talán azt, hogy Putyin azokat köszöntse, akik háborút folytatnak Oroszország ellen
Az Egyesült Fantomok Mozgalma, röviden PUF, a 2022-es választásokkal kapcsolatban is feltűnt már, amikor egy Mile névre hallgató szamarat kívánt indítani az április 3-ai elnökválasztáson
A szerbiai orosz diaszpóra tagjai közül egyesek már azon gondolkodnak, hogy tovább kellene állni, mások viszont úgy vélik, hogy Szerbiában még mindig jobb a helyzet, mint...
A boszniai szerb hatóságok Orbán meghívásával "magasabb szintre" kívánják emelni a boszniai szerb nemzeti ünnepet, miután azt a bosznia-hercegovinai alkotmánybíróság illegitimnek nyilvánította
Vulin két és fél évvel ezelőtt egy moszkvai találkozója alkalmával állítólag a legszigorúbb titoktartás mellett az oroszokkal közösen munkacsoportot hozott létre a „színes forradalmak” letörésére, beleértve...
A megemelt átvételi ár hallatán, valahogy előkerültek a világgá bujdosó disznók. Az sem kizárt, hogy az Úr csodát tett, de mindenesetre lesz kolbász jövőre, ami felér...
Az ifjú Pásztor szerint ez teljesen rendben van, és semmi "spektakuláris" nem történt azzal, hogy a VMSZ magában Szerbiában, beleértve Belgrádot is, körülbelül 4000 szavazatot kapott
A boszniai szerbek attól tartanak, hogy ha sikeresek lesznek a belgrádi megmozdulások, akkor a "színes forradalom" átterjed a Szerb Köztársaságra is