A szerb elnök arról is beszélt, hogy neki államfőként "racionálisan és pragmatikusan" kell hozzáállnia a kérdéshez, amit az a filozofikus megállapítás követett, miszerint "az emberi méltóságot...
Két nappal ezelőtt Alekszej Navalnij meghalt egy orosz börtönben – ha kiadnak, engem is ugyanúgy kicsinálnak, mint őt. A fehéroroszországi diktatórikus rezsim könyékig véres – az...
Miloš Vučević szerb miniszterelnök-helyettes és védelmi miniszter a szerb állami televízióban arról beszélt - nem pontosan ugyanezeket a szavakat használva -, hogy a Koszovóval kapcsolatos szappanoperának...
Világos, hogy a nyugati országok továbbra is a kettős beszédet és a kettős mércét alkalmazzák a Balkánon: ösztönzik ugyan a demokratikus úton történő haladást, miközben támogatják...
A szerb elnök szerint mindez azért történhet meg, mert nincsenek rendezett viszonyok és privát klubok Szerbiában, így mindkét klub fű alatt kapja a pénzt, miközben ő...
A müncheni biztonsági konferencián résztvevő Julija Navalnaját óriási tapsvihar fogadta, viszont - mint a belgrádi ellenzéki N1 televízió jelentette - az első sorban ülő szerb elnök...
Szerbia szinte teljesen átállt a hadsereg drónosítására, a szerb hadsereg több hazai forrásból is szerez be ilyen öngyilkos eszközöket, de jönnek az Egyesült Arab Emírségekből származó...
Az Europol állítólag nemrég egy kapcsolati hálót rajzolt meg, amelyet a holland-bosnyák kettős állampolgár, Edin Gačanin Tito drogbáró és a Szarajevóban nemrég letartóztatott testőre, Dženis Kadrić...
KARÁCSONY: Sajnos, ez egy nagyon világos felkiáltójel, hogy Magyarországon, Budapesten, az ehhez hasonló beruházást, amilyet a kormány tervez, mindenképpen meg kell, hogy akadályozzunk
Marko Đurić, who previously served as an ambassador in the United States and formerly led the Kosovo government office, has returned to Serbia. For years, he...
A szerb nemzeti ünnep egyik alapjául szolgáló Boldogasszony napi alkotmány megszüntette a rabszolgaságot és a feudális viszonyokat, külön érdekessége pedig, hogy már akkor szavatolta az állampolgárok...
Nyilvánvaló, hogy Görögország nem mostanában ismeri el Koszovó függetlenségét, amikor nagyon úgy néz ki, hogy pénz áll a házhoz a Szerbiával fenntartott kapcsolatok révén, Vučić elnök...
Ismételten bebizonyosodott az, amit gyakran hangoztatunk, tudniillik, hogy a horvátok kimondottan keveset tudnak Magyarországról, és őszintén szólva nem is érdekli őket, hogy mi történik a szomszédban
Égető szükség lenne rá, hogy Szerbia egy igazi külügyminisztert kapjon a külföldi vendégeknek nótázgató Ivica Dačić, vagy a tesze-tosza Nikola Selaković helyett, de a miniszterelnöki poszt...
Szerbiára nagyon jellemző módon az uniós parlamenti határozat egy csúsztatás által ultimátummá aljasult, és ilyen értelemben már alkalmassá vált egy történelmi hasonlat megvonására, és miután a...
Az oroszok testületileg azt vallják, hogy Szerbiában sokkal egyszerűbb egy vállalkozás elindítása, mint az orosz kivándorlók másik fontos célpontjának számító Törökországban. Az is sokat számít, hogy...
Valamilyen csodálatos összetevő lehet a horvát vizekben, levegőben, mert a pici, négy milliónál is kevesebb lakossal rendelkező ország nemcsak sportteljesítményeivel kápráztatja el a világot, de ami...
A VMSZ-nek kettővel kevesebb képviselője van a vajdasági parlamentben, mint korábban, de mégis számítanak a házelnöki posztra. Erről persze nem ők döntenek, hanem a Szerb Haladó...
Németország megháromszorozza katonai jelenlétét Koszovóban, miután 70-ről 250 környékére emeli az ott állomásozó katonáinak számát. A német védelmi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján a szerb elnök pókerarcot...