Connect with us

Szerbia

MAJDANIZÁLÁS: Belgrádban 35 tüntetőt vettek őrizetbe, az orosz titkosszolgálat segít

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Mindkét oldal a választói akarat védelmében lép fel, amelyet persze másképp és másképp értelmez, holott egyelőre nem világos, hogy igazából ez a fogalom mit is takar

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A nemzeti zászló nyelével ütötte be a nép fia a bejárati ajtó ablakát
A nemzeti zászló nyelével ütötte be a "nép egyszerű gyermeke" a bejárati ajtó ablakát (Forrás: X-platform)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A szerb államfő egy nap alatt harmadszor üzent a nemzetnek, harmadik alkalommal a szerbiai nemzetbiztonsági tanács ülését követően. A tanácsülésen természetesen a szerbiai polgári titkosszolgálat, a BIA képviselői is jelen voltak, akárcsak Ivica Dačić külügyminiszter, aki a rossz választási eredmények miatt félig-meddig már lemondott a pártelnöki tisztségről. Közben Ana Brnabić szerb miniszterelnök köszönetet mondott az orosz titkosszolgálatnak, amely megosztotta a szerb kollégákkal a rendelkezésére álló információkat. Ezek után felvetődik a kérdés, hogy lekoppintja-e a szerb ellenzék a 2013-as Majdant, amivel megvádolta a kormányzat, vagy csak az oroszok akarják ráerőltetni ezt a teóriát és ezt a forgatókönyvet a belgrádi eseményekre.

Lesiftározták a rendőröket

A szerbiai választási bizottság épülete előtt tüntető tömeg követelte a december 17-ei választások megsemmisítését és új szavazás kiírását a feltételezett választási csalások miatt.


Az ellenzék vezetői a vasárnap esti tüntetésen az elhangzott beszédeket követően arra szólították fel a tömeget, hogy vonuljanak a városi közgyűlés épülete elé, amihez nem kellett messzire menni, merthogy a szóban forgó épület az utca túloldalán van, így alig kellett néhány lépést tenni.

Az egyik felszólaló, Aleksandar Jovanović Ćuta, ellenzéki képviselő és környezetvédelmi aktivista úgy fogalmazott, hogy a végsőkig kitartanak a választói akarat védelme mellett, az éhségsztrájkot folytató Marinika Tepić pedig azt mondta, hogy a december 17-ei választások megsemmisítésre kerülnek.

Több ellenzéki vezető – Radomir Lazović és Srđan Milivojević is azt követelte, hogy a kormány azonnal semmisítse meg a választások eredményét, és alakítson egy tárgyalócsoportot, amely tárgyal a választói akarat elismeréséről és a választások megsemmisítéséről.

A tüntetők ezt követően tettek egy rövid sétát a közgyűlés épületéig, a tömeget azonban frusztrálta, hogy az épület ajtaja be volt zárva, ezért megpróbálták betörni, és ezáltal gyakorlatilag zavargásokká fajult a békésnek indult demonstráció.

(Forrás:X-platform)

Rövid pihenő után az egyik ellenzéki tüntető egy szerb zászló nyelével betörte a bejárati szárnyasajtó mindkét üvegét, amely valójában két tükör volt, és ekkor megindult a második roham, amely újfent kudarcba fulladt.

A próbálkozás azért maradt sikertelen, mert az épületen belül a csendőrség tagjai tartózkodtak, akik elzárták a közgyűlés bejáratát. A tömeg „siptároknak”, vagyis szkipetároknak (albánoknak) nevezte a csendőröket, ami a legnagyobb sértésnek számít Szerbiában, de egyéb sértések és átkok is röpködtek a levegőben.

Fél óra alatt az ellenzéki tüntetésen résztvevők száma jelentősen csökkent, és csak a kemény mag maradt a helyszínen, amely fél kilenc körül megkezdte, vagyis inkább folytatta az ablakok betörését, újabb behatolási kísérlet azonban nem történt az épületbe.

A tömeg időnként különféle tárgyakkal dobálta meg a bejáratnál lévő rendőröket, de dobálódzók azonnal visszavonultak, amikor a rendőrök könnygázzal jutalmazták a tüntetők erőszakos fellépését.

Biljana Stojković egyetemi tanár mindeközben kijelentette, hogy a közgyűlés (önkormányzat) ablakait betörő tüntetők nem a Belgrádi Egyetem diákjai, és hogy először látják őket. Stojković ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy minden bizonnyal kívülről bedobott elemekről van szó, vagyis is feladatot teljesítenek,

Vučić előre megmondta

A szerb elnök harmadik vasárnapi nyilvános szereplése alkalmával úgy nyilatkozott, hogy a titkosszolgálatok vezetőivel elemezték a történteket, és megállapították, hogy előre megtervezett eseményekről van szó, amivel kapcsolatban „kemény bizonyítékokkal” rendelkeznek.

Bejelentette, hogy eddig több, mint 35 tüntetőt tartóztattak le, a letartóztatások pedig egész Belgrádban folytatódnak, és az akció nem áll le, bújjanak is bárhova az elkövetők, nem tudnak elrejtőzni.

– A biztonsági szerveink ezt előre megjósolták, és tájékoztatták róla a közvéleményt, de mindenki úgy tett, mintha nem tudná, hogy miről van szó

– mondta Vučić a mostani tüntetésekkel kapcsolatban, és egyúttal hangsúlyozta, hogy a demonstrálók a szerb intézményrendszert próbálták meg erőszakkal elfoglalni.

A szerb elnök arról is beszélt, hogy néhány résztvevő személyazonosságának megállapítása még folyamatban van, de minden érintett személy letartóztatásra kerül.

(Itt zárójelben jegyezzük meg, hogy a szerb elnök egyáltalán nem volt ilyen határozott azoknak az üldözésével kapcsolatban, akik a zvečani eseményekben és a banjskai lövöldözésben vettek részt, merthogy állítólag ott is előfordultak szerbiai állampolgárok.)

Vučić arról is beszélt, hogy két súlyosan sérült rendőr van, akik közül az egyiknek alig tudták elállítani a vérzését, több rendőr pedig könnyebben megsebesült, amikor a tüntetők utcakövekkel dobálták meg őket, amelyekkel – mint hangsúlyozta – akár embert is lehet ölni.

A szerb elnök azzal vádolta meg az ellenzéket, hogy annak tagjai „megpróbálják kisajátítani” a választási akaratot, és lerombolni a demokráciát Szerbiában.

Mindebből egyértelműen kiderül, hogy mindkét oldal a választói akarat védelmében lép fel, amelyet persze másképp és másképp értelmeznek, holott egyelőre nem világos, hogy igazából ez a fogalom mit is takar.

A huligánokat küldték az ellenzékre(?)

A Szerbia az erőszak ellen nevet viselő ellenzéki tömörülés közben közölte, hogy nem adják fel a harcot a választások megsemmisítéséért, szerintük ugyanis a rezsim megmutatta az „erőszakos arcát”, merthogy szerintük nem ők felelősek a történtekért.

– Ránkküldték a huligánjaikat, végül pedig Vučić a különleges egységeket vezényelte ki az elcsalt választások miatt tiltakozó emberek ellen, amelynek a tagjai brutális erőszakot alkalmaztak a tüntetőkkel szemben

– olvasható az ellenzéki közleményben, amelyben arról is említést tesznek, hogy az egyik tüntetőnek a rendőrök eltörték a lábát, megrugdosták ugyanis, amikor a földön feküdt.

A sajtóközlemény rámutat arra is, hogy a rendőrök a tüntetés befejeződése után megtámadták Radomir Lazovićot, a Zöld-Baloldali Front társelnökét is.

– Elítéljük, hogy a rezsim erőszakot alkalmazott a választások megsemmisítését követelő tüntetés feloszlatására, és azt a kísérletet is elutasítjuk, hogy a békés tiltakozásokat erőszakos megmozdulásként mutassák be

– olvasható a közleményben, amelyben különösen elítélik a nagyszámú tüntető letartóztatását, akik – mint az ellenzék állítja – erre semmiféle okot nem adott.

Hála Oroszországnak

De nem csak a szerb titkosszolgálatok voltak résen, hanem az oroszok is, erre abból lehet következtetni, hogy Ana Brnabić szerb miniszterelnök, akinek a hűségét Vučić elnök valószínűleg nem jutalmazza újabb kormányfői megbízatással, hálát rebegett az oroszoknak, akik esetleg még befolyással lehetnek a szerb elnöki álláspont megváltoztatására.

Brnabić erről természetesen a Pink Televízióban beszélt, mégpedig a „Hit tvit” nevet viselő műsorban, amelyben általában és szinte kizárólag a szerb államfő és más haladó politikusok szerepelnek.

– Csak köszönetet tudok mondani, valószínűleg nem leszek ezzel népszerű a nyugatiak körében, de ma este különösen fontosnak érzem, hogy kiálljunk Szerbia mellett, és köszönetet mondjak az orosz biztonsági szolgálatoknak, akik birtokában voltak bizonyos információknak, és azokat megosztották velünk

– jelentette ki a volt, de a jelek szerint egyelőre nem leendő miniszterelnök, aki szerint más titkosszolgálatok, akiknek továbbadták az értesüléseket, úgy nyilatkoztak, hogy azok csak a szokásos orosz dezinformációk, vagyis nem vették komolyan őket.

Nem szabad szem elől téveszteni, hogy Ana Brnabić minderről azt megelőzően beszélt, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök hétfőn, vagyis Karácsony szent napján találkozik Alekszandr Bocan-Harcsenko orosz nagykövettel, merthogy az oroszok sem most tartják a Karácsonyt.


Mini közvélemény-kutatás


Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.

[ays_poll id=47]
BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország6 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap