Connect with us

Szerbia

Megalakult az új vajdasági parlament is, a VMSZ igényt tart a házelnöki posztra

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A VMSZ-nek kettővel kevesebb képviselője van a vajdasági parlamentben, mint korábban, de mégis számítanak a házelnöki posztra. Erről persze nem ők döntenek, hanem a Szerb Haladó Párt, amely „tradicionális szövetségesének” tekinti a Vajdasági Magyar Szövetséget, így az is lehetséges, hogy tényleg a VMSZ adja a házelnököt

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Megalakult az új vajdasági parlament
Megalakult az új vajdasági parlament (Forrás: VMSZ)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Újvidéken megalakult az új vajdasági parlament is, amelynek a képviselőit szintén a vitatott körülmények között megtartott december 17-i választások alkalmával nevezték meg a szavazók. A 120 képviselő mandátumát megerősítő bizottsági döntést 83 képviselő szavazta meg, a Szerbia az erőszak ellen ellenzéki koalíció képviselői nem voltak jelen a teremben, a NADA koalíció képviselői ugyanakkor jelen voltak, de nem szavaztak, a munkát elvégezte helyettük a kormányzati kétharmad. A Demokrata Párt és az Együtt megválasztott képviselői el sem mentek az alakuló ülésre.

A házelnöki posztra utazik a VMSZ

Az új parlament tagjai részéről az eskütétel sem történt meg, és nem választották meg sem a parlament elnökét, sem az alelnököket, mindez e testület első ülésén várható, amelynek az időpontját ugyanakkor még nem tűzték ki.


Az alelnöki tisztségek közül egy a Szerbia az erőszak ellen nevet viselő ellenzéki tömörülésnek jár, ők azonban jelezték, hogy nem tartanak igényt rá a választási csalások miatt.

A Vajdasági Magyar Szövetség ugyanakkor közölte, hogy továbbra is a kormánykoalíció része kíván maradni, és számít a házelnöki posztra, amelyet eddig a nemrég elhunyt Pásztor István VMSZ-elnök töltött be.

Juhász Bálint a VMSZ képviseletében úgy nyilatkozott, hogy folyamatos együttműködésre számítanak a Szerb Haladó Párttal, és ezért nagy a valószínűsége annak, hogy a parlament elnöki posztjára a Vajdasági Magyar Szövetség kap felkérést.

A részvétel a fontos a Vajdaságban

Juhász tavaly december elején – tehát még a választások előtt – Juhász úgy fogalmazott, hogy a VMSZ számára különösen fontos, hogy ott üljenek, ahol a döntések születnek, és ennek a munkának a folytatásához kérte akkor a választók támogatását.

Kettővel kevesebben vannak, mint korábban

Kettővel kevesebben vannak, mint korábban, de mégis számítanak a házelnöki posztra, ha megkapják, akkor közülük kerül ki az új házelnök (Forrás: VMSZ)

A december 17-i választásokon a szerb elnök nevét viselő koalíció elsöprő győzelmet aratott azzal, hogy 66 mandátumot szerzett a vajdasági parlamentben, a Szerbia az erőszak ellen elnevezésű szövetségnek ugyanakkor csak 30 mandátum jutott, a Vajdasági Magyar Szövetség pedig 9 képviselői helyet szerzett, ami kettővel kevesebb, mint előző alkalommal.

A Szerbiai Szocialista Párt 7 mandátumot kapott, ugyanennyivel „büszkélkedhet” az Új Demokrata Párt és a Szerb Királyság Megújhodási Mozgalom NADA (Srpska koalicija NADA, a nada szó egyébként reményt jelent) koalíciója is. az Orosz Párt kisebbségi listájának pedig 1 képviselői hely jutott, erről még a szerb elnök sem tudta a választási eredmények kihirdetésekor, hogy eszik-e vagy isszák.


Mini közvélemény-kutatás


Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.


Ha nem tetszenek a felkínált opciók, magad is adhatsz hozzá egy újabb válaszadási javaslatot. Ehhez kattints a megfelelő mezőbe, és kezdj el gépelni! Az általad felkínált javaslat szerkesztőségi jóváhagyást követően kerül a listára.


[ays_poll id=83]

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország6 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország1 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap